Iratkozzon fel hírlevelünkre 
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu1986 augusztusában, Novorosszijszk kikötője közelében egy teherhajó oldalról nekiütközött az Admiral Nahimov nevű szovjet utasszállító hajónak. A luxushajó a szovjet flotta egyik büszkesége volt, és dolgozók tízezreit szállította a népszerű tengeri körutazásokra. Az ütközés olyan erejű volt, hogy a hatalmas hajó perceken belül felborult és elsüllyedt. A fedélzetén utazó 1,243 emberből 432-an meghaltak.
A szovjet tengeri turizmus
A második világháború előtt a szovjet polgári flotta szinte kizárólag árut szállított, mert a Szovjetuniónak jóformán csak teherhajói voltak. A Balti-tengeren szerveztek ugyan sétautakat, de több baleset, és az 1929 gazdasági világválság visszavetette ezt az iparágat. Az 1945 után jóvátétellel megszerzett német luxushajók, valamint Sztálin halála aztán lehetőséget adtak az utasszállítás felélesztésére. Nyikita Hruscsov új főtitkár fontosnak tartotta nem csak a proletárok életminőségének javítását, de azt is, hogy a Szovjetunió megmutassa a világnak: a kényelmi szolgáltatásokban is fel tudja venni a versenyt a burzsoá Nyugattal.
Fotó: Fleetphotos.ru
Az első szovjet tengeri körutazást 1956-ban szervezték. A 25 napos utat csak a párt kiváltságosai élvezhették, de ezt gondosan eltitkolták a sajtó elől. A világ ámulva figyelte, ahogy az első szovjet luxushajó Görögországtól Svédországig számos európai kikötőben megfordult. Az első ilyen szovjet tengeri turistautat főleg a Fekete-tengeren követte még sok hasonló csomagtúra, mert ott nem kellett az utasok disszidálásától tartani. De szerveztek 26 napos kelet-afrikai körutazást is, amikor a Szovjetunió épp ott kívánta növelni a befolyását.
Mai kifejezéssel élve, a biznisz olyan jól ment, hogy a szovjetek 19 hajóból álló osztályt rendeltek az NDK-ban 1958-tól. A Mihail Kalinyin-hajóosztály tagjai kisebbek voltak ugyan a nyugati társaiknál, de luxuskabinokkal szerelték fel őket, volt rajtuk medence, sportpálya, könyvtár és egy éjszakai bár is.
Fotó: Marine Traffic
Ma már kevesen tudják, de a Szovjetunióban hamarabb indult meg a ma is ismert, szervezett tengeri nyaralások rendszere, mint Amerikában. A bevett modell szerint a hajók éjjel haladtak, nappal pedig kikötöttek egy-egy érdekes városnál. Az utasok kiszálltak, estig csoportos kirándulással és szórakoztató programokkal töltötték az időt. Este buszokkal visszavitték őket a hajóra, amely elindult a következő állomás felé. A nyaralók vacsora után a hajó bárjaiban és klubjaiban szórakoztak.
A Berlin
Fotó: Facebook
A szovjet Titanicnak is nevezett hajó története 1925 márciusában kezdődött, amikor vízre bocsátották a németországi Bremer Vulkán hajógyárban. A hajó a Berlin nevet kapta, és a következő éveket az Atlanti-óceánon töltötte, a New York-i útvonalon. 1939-ben a náci párt vette bérbe, és jutalomutazásokra használta a Német Munkafront számára. Rövid ideig tartott azonban a náci munkások üdültetésének időszaka, mert kitört a háború, a Berlin pedig kórházhajóként szolgált tovább.
1945 elején, a balti területek kiürítésekor csapat- és menekültszállítóként használták a Berlint. Január 15-én Swinemündénél aknára futott, és amikor vontatni kezdték, újabb aknának ütközött. A kapitány a sekély, part menti vizekre vezette, ahol elsüllyedt. Az utasok menekítése sikeres volt, a süllyedéskor egy ember halt meg, ami szinte csodával határosnak mondható. Februárig a part mellett fekvő roncsból kimentettek minden használhstó tárgyat.
Amikor véget ért a második világháború, a roncs, több más német hajóval együtt a Szovjetunió tulajdona lett. A szovjetek úgy ítélték meg, hogy van értelme kiemelni és felújítani a Berlint, ezért 1946-ban meg is kezdték az akciót. A lékeket behegesztették a szovjet Balti Flotta búvárai, és elkezdtek sűrített levegőt fújni a hajótestbe a kiemeléshez. Mint kiderült azonban, a német legénység aláaknázta a hajót, ezért az emelkedéskor, amikor a hajó orra már kibukkant a tengerből, a nyomásváltozás hatására felrobbant a benne elrejtett robbanószerkezet. A Berlin visszacsúszott a tengerfenékre – tulajdonképpen másodszor is elsüllyedt.
Fotó: Ukendt / Forsvarets Bibliotek/Det tyske hospitalsskib BERLIN ved Langelinie, 1940-42.
Ami még rosszabb, a hajótest maga alá temette Tyimofej Sztarcsenko búvárt. A férfit az iszapba nyomta a 15 ezer tonnás test, de életben volt. A társai kilenc órán át dolgoztak, hogy egy alagutat fúrjanak alá, amelyen ki tudják húzni a hajó alól. Végül sikerült megmenteni a búvárt.
A Berlint újra kiemelték, ezúttal sikeresen, kijavították, és Admiral Nahimovra keresztelték. A hajó ezután a Fekete-tengeren szolgált, ahol a szovjet dolgozók üdüléseihez használták. Jellemzően áprilistól októberig hajózott 6-10 napos körutakon Szevasztopol, Jalta, Szocsi, Novorosszijszk, Batumi, Constanta és Várna között. Az évtizedek során kétszer kapott más feladatot: a kubai rakétaválság idején szovjet katonákat szállított Kubába, az 1970-es évek végén pedig kubai katonákat Angolába.
Rossz előjel
Mielőtt megismerkednénk a tragikus este eseményeivel, fel kell hívnunk olvasóink figyelmét a tengerészbabonákra. A tengerészek a világ minden országában hisznek az előjelekben, így az orosz, majd a szovjet tengerészetnél is rossz ómennek tekintették, ha egy elsüllyedt hajó nevét kapta egy következő egység. Az Admiral Nahimov név kifejezetten szerencsétlen választásnak tűnik annak tükrében, hogy az első ilyen nevű orosz hajó már 1897-ben elsüllyedt egy Fekete-tengeri viharban.
Fotó: Wikipedia
A következő Admiral Nahimov az 1905-ös csuzimai csatában egy japán torpedó áldozata lett. 1941-ben Szevasztopolnál a német bombázók elsüllyesztették a Cservona Ukrajna könnyűcirkálót, amelyet korábban – olvasóink már sejtik – Nahimov admirálisnak hívtak. 1960-an pedig rakétalövészeten elsüllyesztették az ugyanilyen nevű, újabb cirkálót. Mindez nem sok jót vetített előre, a babonás tengerészeknek igazuk lett.
Az utolsó út
Fotó: Military Review
1986. augusztus 31-én 22:20-kor eloldották az Admiral Nahimov köteleit a novorosszijszki kikötőben. A fényesen kivilágított monstrum hajócsavarjai felkavarták a vizet a móló mellett, ahogy a kapitányi hídról kiadták a parancsot:
Egyharmaddal előre.
A fedélzeten összesen 1,243 ember utazott. Az utasok már túl voltak a vacsorán. Sokan a fedélzeten sétáltak, mások lefektették a gyerekeiket a kabinjaikban, a biztonságképpen rájuk zárták az ajtót, aztán siettek a bárokba, a moziba, vagy esti fürdőzést rendeztek a két medence egyikében. Az ország épp a bányászok napját ünnepelte, így a hajón is bányászbált rendeztek. Vidám zene hangjait sodorta a part felé a szél, amint a gyönyörű luxushajó, a Szovjetunió büszkesége a nyílt víz felé tartott. Nem is lehetett volna ennél könnyedebb és önfeledtebb a nyári szabadság utolsó pár napja.
Fotó: Simplon Pictures
Az utasok kitüntetésnek érezték, hogy a hajón lehetnek, még akkor is, ha már régen megkopott az Admiral Nahimov rangja. Az egykor büszke hajó már csak messziről tűnt elegánsnak. Igor Telesznek csak nehezen sikerült jegyet szereznie a körútra, de amikor a fedélzetre lépett, megdöbbent a hajó állapotán.
Mindenki arról beszélt, hogy ez a Szovjetunió legkényelmesebb hajója. Közelről azonban látszott, hogy rozsdásak a fémlemezek, kopottak a fából készült díszítések, a belső falak. Az egész hajót az enyészet jellemezte. Később tudtam meg, hogy nemsokára szétbontották volna.
A partról azonban még mindig ez volt a proletárélet netovábbja. A lámpafüzérekkel díszített, elegáns vonalú hajóról az egyszerű emberek nem gondolták volna, hogy már több, mint 60 éves, és hogy a korának néhány perc múlva drámai jelentősége lehet.
Fotó: Lev Porter
A hajó eltávolodott a mólótól, és egyes források szerint felvette a révkalauzt, aki a szokásos módon átvette a parancsnokságot, hogy kivezesse a tengerre az Admiral Nahimovot. Mások úgy vélik, nem volt révkalauz a fedélzeten, hanem Vagyim Markov kapitány irányította a kezdeti manővereket.
Szemberforgalom: a Pjotr Vaszjov teherhajó
A kapitány a radaron és szabad szemmel is látta, hogy velük szemben épp a kikötőbe igyekszik a Pjotr Vaszjov nevű, japán építésű, modern teherhajó, amely kanadai gabonával megrakodva tartott Novorosszijszk kikötőjébe.
Fotó: Marine Traffic
A kapitány a kikötői ügyeletestől tudta, hogy a teherhajó a szokásokkal ellentétben elsőbbséget fog adni a Szovjetunió büszkeségének. Ennek ellenére Markov maga is rádiózott a teherhajónak, hogy egyeztesse vele az útirányokat, a kurzusokat, nehogy túl közel kerüljenek egymáshoz. A Pjotr Vaszjov kapitánya, Viktor Tkacsenko így felelt:
Vettem, minden rendben, elkerüljük egymást.
Tkacsenko a legmodernebb berendezés, az ARPA technológiájú radar képernyőjénél állt a Pjotr Vaszjov parancsnoki hídján. Az ARPA (Automatic Radar Plotting Aid, automatikus rádiólokációs helyzetértékelő berendezés) tulajdonképpen egy ütközés-megelőző számítógépes rendszer, amely a radar adataiból kiszámolja a különböző közeli hajók útirányát.
Fotó: Wikipedia
Ha az ARPA ütközés veszélyét jelzi, még bőven van idő kitérni, és elkerülni a tengeri karambolt. Az ARPA-t 1956-ban, egy rettenetes katasztrófa után kezdték kifejleszteni, és a mikroprocesszorok megjelenésével sikerült megbízható rendszerré tenni az 1960-as évek végén.
Ütközőpályán
Tkacsenko nem lassított és nem változtatott a Pjotr Vaszjov útirányán, mert az ARPA nem jelzett ütközésveszélyt. Az alábbi ábrán jól látható, hogy a teherhajót jelző piros vonal nyílegyenesen haladt
Fotó: Wikipedia
Az első rádiózáskor 7 percre volt egymástól a két hajó, tehát bőven volt idő a navigálás korrigálására. Vagyim Markov az utasszállító hajó hídján rövid ideig még figyelte az eseményeket, majd miután nem tapasztalt semmilyen rendellenességet, átadta a parancsnokságot Alekszandr Csudnovszkij elsőtisztnek és vacsorázni ment.
Csudnovszkij a következő percekben kétszer is megkérdezte rádión a teherhajót a szándékairól, sőt, óvatoságból kétszer is kissé balra, a part felé kormányozta az Admiral Nahimovot, hogy távolodjon a közeledő Pjotr Vaszjovtól.
A teherhajó kapitánya mindkét alkalommal megerősítette, hogy utat enged a személyhajónak, bár továbbra sem változtatott a sebességén és az irányán.
Ekkor a teherhajó hídjának személyzete már aggódni kezdett. A tiszta éjszakában pontosan látszott, hogy a kivilágított luxushajó keresztezi a teherhajó útját. A harmadik tiszt később, a bírósági tárgyaláson azt mondta, hogy ekkor már minden épelméjű tengerész irányt változtatott volna. A Pjotr Vaszjov azonban egyenesen haladt tovább.
23:10-kor Tkacsenko kapitány végre kinézett a teherhajó hídjának ablakán, és megértette a tisztjei korábbi figyelmeztetéseit. Egyértelmű volt, hogy a két hajó pályája találkozni fog. A kapitány a gépház csengőjéhez ugrott, és lassítást vezényelt. Egyidejűleg három kürtjelzést adott.
A személyhajón Markov kapitány a kabinjából hallotta a vészjelzést. Amikor meglátta az éjszakában a közeledő Pjotr Vaszjovot, jeges félelem rántotta görcsbe a gyomrát. A hídra rohant.
Alekszandr Csudnovszkij elsőtiszt épp ekkor rádiózott utoljára. Kétségbeesetten kiabált a kézibeszélőbe:
Mit művel? Megőrült? Azonnal kapcsoljon hátramenetbe!
Az utasszállító elsőtisztje nyomban éles balfordulót is vezényelt, hogy kitérjen, de elkésett. A teherhajón is már hiába adta ki a parancsot Tkacsenko kapitány a gépek hátramenetbe állítására. A 18 ezer tonnányi tömeget lehetetlen volt lefékezni egyetlen pillanat alatt. Jelena Nyorba utas így emlékezett vissza az ütközés előtti pillanatra:
Egyszer csak megláttam a teherhajó orrát néhány méterre tőlünk. Döbbenetes látvány volt.
A Pjotr Vaszjov lassított ugyan, de még mozgásban volt, amikor 23.12-kor, 16 kilométerre a kikötőtől, alig 4 kilométerre a parttól nekiütközött a luxushajó oldalának. Mivel az Admiral Nahimov éppen balra fordult, a teherhajó orra pedig jobbra lendült a hátramenet miatt, egy darabig együtt mozgott a Pjotr Vaszjov beékelődött acélorra a személyhajóval, majd ahogy elszakadt tőle, egy kb. 90 négyzetméteres léket vágott rajta.
Az alábbi orosz animáción az ütközést láthatják:
A süllyedés pillanatai
A teherhajó orra a gépháznál találta el az Admiral Nahimovot. Pavel Drjumin a fedélzeti zenekar tagja volt, és így idézte fel az ütközést.
Iszonyatos robaj hallatszott, és mindenki a fölre zuhant. A táncosok leestek a színpadról. Olyan volt, mint amikor a villamos vészfékez, és az emberek egymásra esnek, vagy nekirepülnek a falnak.
A bezúduló tengervíz pillanatok alatt elérte a gépeket és a generátorokat. A luxushajón kialudt minden lámpa. Ekkor még nem tört ki a pánik, emlékezik vissza Jekatyerina Kisman.
Az emberek zavartan nevetgéltek. Feszültség, idegesség volt a levegőben, de itt még többen vicceltek. Voltak, akik az öngyújtójukkal próbáltak világítani.
Az utasok azonban, akik a hajó belsejében voltak, nemsokára kétségbeesve igyekeztek kifelé, de a koromsötétben nem találták a megfelelő folyosókat. Az Admiral Nahimov amúgy is olyan régi építésű volt, hogy már nem felelt volna meg a modern biztonsági szabályoknak, mondta a fedélzetmester, Uiljam Loboda, a katasztrófa egyik túlélője.
Az újoncok is mind eltévedtek a szűk folyosókon, hát még az utasok. Kevés volt a vészlépcső. Esélyük sem volt a túlélésre. Tudtam, hogy a hajó elsüllyed. A fedélzetre futottam, és pár matrózzal jobboldalról 16 mentőtutajt a tengerbe löktünk, mivel a mentőcsónakokat nem lehetett leengedni a dőlés miatt. Átrohantunk a baloldalra, de onnan már csak egyet tudtunk ledobni, annyira megdőlt a hajó.
Három perc múlva az Admiral Nahimov szinte ráfeküdt a jobb oldalára. Igor Telesz utas borzalmas jeleneteket látott.
Az emberek egy kupacban zuhantak egymásra. Csak kevesen voltak, akik meg tudtak kapaszkodni valamiben. Erre az embermasszára zuhantak rá fentről súlyos tárgyak, ahogy a hajó dőlése fokozódott.
Vjacseszlav Serbin matróz 18 évesen került a nagy presztízsű hajóra. Ő volt a személyzet legfiatalabb tagja, és ez volt az első útja az Admiral Nahimovon.
Ahogy felmásztam a fedélzetre, recsegést-ropogást hallottam a hajótest belsejéből. Azt tanultam az idősebb tengerészektől, hogy ezt azt jelenti, éppen összeroppannak a válaszfalak, ezért ha ezt hallom, azonnal meneküljek. Beugrottam a tengerbe. A hajóorvos mellett bukkantam a felszínre, aki megragadott, és azt kiabálta, hogy nem tud úszni. Ráadtam a mentőmellényemet és toltam magam előtt, hogy messzire kerüljünk a süllyedő hajótól.
Hat perccel az ütközés után sokan már a hajófenéken csúsztak a tengerbe. Az Admiral Nahimov ugyanis már majdnem átfordult. Raisza Firszovának sikerült sérülés nélkül leérnie, és erős karcsapásokkal távolodni.
Szörnyű volt látni, hogy voltak emberek, akik elúsztak egy ablak előtt, és beszívta őket a hajó a szűk lyukon keresztül. Rettenetesen féltem.
A kabinablakok szinte mind nyitva voltak, a belső ajtókkal és vízzáró rekeszek válaszfalainak nyílásaival együtt. A hajó szellőzési rendszere ugyanis már rég felmondta a szolgálatot, ezért elviselhetetlen volt a meleg a kabinokban. Az Admiral Nahimov életkora nem csak a szűk és kevés lépcsőben, hanem ebben is megmutatkozott.
Jekatyerina Kisman nem tudott úszni.
Tanácstalanul álltam a felborult hajón és kapaszkodtam egy korlátba. Egy magas férfi fehér nadrágban volt mellettem. Azt kiabálta, hogy ugorjak. Azt feleltem, nem tudok úszni, mire megragadta a karomat, és magával rántott a tengerbe. Ezért maradtam életben.
Az óriási hajó alig 7 perccel az ütközés után elsüllyedt. Aki a közelében volt, az örvény magával rántotta. Vlagyimir Puzinko majdnem így lelte halálát a vízben.
Amikor hátrafordultam, láttam, ahogy eltűnik a víz alatt az Admiral Nahimov. Hiába úsztam teljes erőből, hatalmas erő ragadott magával, de olyan nagy volt bennem az élni akarás, hogy addig küzdöttem, amíg a felszínre nem tudtam evickélni. Egy kis idő múlva észrevettem, hogy az áramlat a nyílt tenger felé sodor. Szerencsére ott volt egy nagy hajó, és a matrózai megmentettek.
Ez a nagy hajó a katasztrófa okozója, a Pjotr Vaszjov volt, amely a helyszínen maradt, és részt vett a mentésben.
Pánik a túlélők között
A süllyedő hajó körül több száz ember küzdött a túlélésért. A vergődésüket nehezítette a hajóból kifolyt olaj, ami sok ember fulladását okozta.
Alekszandr Guszev az első mentők között volt, akiket riasztott a kikötői hatóság. Alig 20 perccel a katasztrófa után már a helyszínre ért.
Fényeket láttam a vízen himbálózni. A mentőmellények jelzőfényei voltak. Lelassítottam, és minden embert a fedélzetre rendeltem. Átmásztunk a korláton, és egyik kezünkkel kapaszkodva, leguggolva felhúztuk a túlélőket a motorosra. Akiket kimentettünk, egy szót sem szóltak, még csak nem is sírtak. Némák voltak, mint a sír.
Uiljam Loboda fedélzetmester azt érezte, hogy valaki a lábába csimpaszkodik, és lefelé húzza.
Egy fiatal lány volt, teljes pánikban. Azt mondtam neki, a vállamat fogja, és ne másszon rám, csak hagyja magát vontatni, és minden rendben lesz. Valahogy sikerült elérnünk egy tutajig.
Az utasok, akik a leghamarabb másztak be a tutajokba, félelmükben ellökdösték azok kezét, akik később érkeztek és segítséget kértek. Azokkal is így tettek, akik nem tudtak úszni, csak kapálóztak. Vjacseszlav Serbin egy deszkába kapaszkodó lánynak segített, de meg sem tudták közelíteni az egyik tutajt, mert a benne ülők nem engedték őket oda.
A mentést hajnal 4 óra után fejezték be. Ekkor már nem találtak túlélőt a tengerben.
A katasztrófa hírét csak két nap múlva közölhette a szovjet sajtó. A túlélők nem telefonálhattak a hozzátartozóiknak. Ezt a táviratot adhatták fel:
Túléltem, Novorosszijszkben vagyok.
A mentők a következő hetekben már csak a holttesteket tudták kiemelni a tengerből.
16 napon át szállítottam a csomagokat a partra. Így neveztük a holttesteket. Annyira megviselt ez, hogy az első három napban egyetlen falatot sem tudtam lenyelni.
Az Admiral Nahimov katasztrófájában 423 ember halt meg.
A veszélyes roncs
A tragédia másnapján már búvárok tucatjait vezényelték a szovjet Titanic roncsához. A munkájuk megfigyelésére egyetlen újságíró, Nyikolaj Cserkasin kapott engedélyt.
A hajónak volt egy ablakokkal fedett sétafedélzete. Az egyik búvár 18 embert talált itt, akik fejjel felfelé lebegtek a plafonon. A kezüknél fogva kellett mindegyik holttestét kivinnie innen. Pokoli volt a feladat.
Fotó: The Diver Watch Connection
A munka nem csak pszichésen terhelte meg a különleges erők búvárait, hanem fizikailag is veszélyes volt. Sok időt és oxigént követelt a szűk folyosók labirintusa, a díszes és súlyos fedélzeti tölgyfa ajtók pedig úgy megszívták magukat tengervízzel, hogy mozdíthatatlanokká váltak, és a búvárok csak robbantással tudtak szabad utat nyitni maguknak az ajtóknál. Jurij Poliscsuk búvárnak elfogyott a levegője, elvesztette az eszméletét, és a társai a tengerfenéken találták meg. Hiába vitték fel a felszínre, többé nem nyerte vissza az öntudatát. Szeptember 8-án meghalt.
A baleset után átszervezték a merüléseket, és a búvárok immár nem palackból, hanem a felszínről kapták a levegőkeveréket ún. köldökzsinóron keresztül. Szeptember 19-én Szergej Sardakov búvár belegabalyodott a köldökzsinórjába, amikor a 41-es kabin ajtaját próbálta felfeszíteni. A kabinban gyerekek voltak. A légzőcső elszorult, a búvár nem kapott oxigént és elájult. Mire a felszínre vitték, meghalt. A kormány ekkor leállította a hajótest többi részének feltárását.
Fotó: Reddit
2010-ben a Pogranyicsnyik nevű orosz portál részletesen beszámolt az Admiral Nahimov feltárásának nehézségeiről, és a munka borzalmas mivoltáról. A lap szerint 16 mentőhajó és 206 búvár vett részt a műveletben. A búvárok összesen 2,886-szor merültek le a roncshoz. A szovjet Titanic 525 helyiségéből 386-ot sikerült feltárni. Az akcióban ketten meghaltak, hat búvár súlyosan megsérült, és négy pszichiátriai osztályra került.
Az alábbi videót 2008-ban készítette egy orosz csoport, főleg távirányítású kamerával.
Miért süllyedt el olyan gyorsan a hajó?
A szakértők megállapították, hogy egy felújításnál a hajógyárban eltávolították az Admiral Nahimov egyik rekeszének falát. Addig két rekesz elárasztása esetén még a felszínen maradhatott volna a hajó, a felújítás után azonban már csak egy rekesz választotta el az elsüllyedéstől, katasztrofális sérülés esetén. A teherhajó okozta lék olyan hosszú volt, hogy két szomszédos rekeszt is elárasztott a tenger, így az Admiral Nahimov menthetetlen lett.
A bírósági ítélet
A szovjet vizsgálók arra jutottak, hogy a Pjotr Vaszjov kapitánya, Viktor Tkacsenko sorozatosan megszegte a szabályokat, amikor a rádióegyeztetések ellenére nem adott utat az utasszállító hajónak.
Fotó: Wikipedia
Vagyim Markov kapitány ugyanakkor azért tartották felelősnek, mert elhagyta az Admiral Nahimov hídját, és elment vacsorázni. A bíróság végül mindkét kapitány 15 év börtönre ítélte. Mindketten 1992-ben szabadultak.
Korrupt pártvezetők adtak megbízást a KGB-nek, hogy süllyessze el a hajót?
A tragédia különös vonatkozása egy összeesküvés-elmélet, amely egyenesen a KGB-től származik. Ezt a teóriát a téves híresztelésekkel ellentétben nem a nyugati sajtó közölte elsőként, hanem az Argumenti i Fakti nevű moszkvai lap 1991-ben.
Fotó: Balkans Insight
A KGB odesszai körzeti vezetője, egy A. G. Dovzsenko nevű ezredes, illetve V. Zimarin ügyész - e cikk szerzője nem találta meg a keresztnevüket - azt nyilatkozta az újságnak, hogy a hajó egy utasa nagyszabású leleplezésre készült. A KGB odesszai vezetője, Alekszej Krikunov tábornok bizonyítékokat gyűjtött a kijevi és moszkvai párt- illetve szakszervezeti vezetők korrupciójáról, és nyilvánosságra akarta hozni ezeket a dokumentumokat.
Dovzsenko ezredes szerint Krikunov a végzetes utazás előtt meghívta magához őt és Bobovszkij KGB-őrnagyot, és a következőket mondta:
Néhány nap múlva felhívom önöket egy nyaralóhelyről. Legyenek nagyon óvatosak, ez az ügy tele van veszélyes buktatókkal!
A beszélgetés után Krikunov személyesen kérte meg KGB elhelyezési vezetőjét, hogy V. Kondratyevet, hogy foglaltasson helyet a családjának a hajón, és hogy intézekedjen az Admiral Nahimov indulásának késleltetéséről.
Fotó: Big Think
A cikk szerint a tábornok a feleségével, a lányával és az unokájával érkezett, egy óra késéssel. Az egyik beszámoló úgy tudja, utolsóként mentek fel a hajólépcsőn a mólóról, egy másik vélemény szerint motoros hajóról szálltak fel a személyhajóra, már az elindulás után. Akárhogy is történt, a tábornok és a családtagjai mindannyian meghaltak a hajó elsüllyedésekor.
Az elmélet szerint a búvárok egyik csoportjának az volt a feladata, hogy megkeresse a 9-es számú kabint, Krikunovék kajütjét, és kiemelje onnan az összes iratot, amit ott talál. Az első búvár akkor halt meg, amikor épp ezt a feladatot végezte.
A KGB ezredes és az ügyész azt nyilatkozta a lapnak, hogy a szovjet főügyészség vizsgálatot indított a tábornok halála, illetve a korrupció kivizsgálására, de amikor összeomlott a kommunista ország, az ügyet elfelejtették. Krikunov széfjéből állítólag minden dokumentum eltűnt a halála után.
A teória tehát azt sejteti, hogy a korrupt pártvezetők meg akarták akadályozni a leleplezést, és nem riadtak vissza attól, hogy civil áldozatai is lehetnek egy ilyen merényletnek. Egyes vélemények szerint a cél nem az Admiral Nahimov elsüllyesztése volt, hanem Krikunov tábornok megfélemlítése, de az akció „túl jól” sikerült.
A következő videóban amatőr búvárok illegális merülése látható az Admiral Nahimovhoz. A civil búvárok számára azért tilos a hajó meglátogatása, mert a roncsban emberi maradványok vannak.
