Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huLegalább 37 brutálisan meggyilkolt ember maradványaira akadtak az angliai Charterhouse Warren kora bronzkori lelőhelyén. Az áldozatokat lemészárolták, feldarabolták és feltehetőleg kannibalizálták, majd egy tizenöt méter mély árokba hajították.
A mai Anglia területéről most először kerültek napvilágra ilyen léptékű erőszakról tanúskodó leletek;
az eddig fellelt maradványok a korai bronzkori Britanniát viszonylag békés színben tüntették fel. A brutális bánásmód feltehetőleg az áldozatok dehumanizálását szolgálhatta. A mészárlás hátterében bosszút sejtenek, amely egy erőszakspirál tragikus állomása lehetett.

Fotó: Science News
Sokkal sötétebb lehetett a békésnek feltételezett kor
A Charterhouse Warren-i leleteket feltáró régészek több mint háromezer emberi csont és csonttöredék elemzése nyomán jutottak a fenti következtetésre. Nagy-Britanniában a Kr.e. 2500-1500 közötti időszakból eddig talált sok száz emberi csontváz közül kevés olyan akadt, amely az erőszak közvetlen nyomait viselte volna magán.
„Nagy-Britanniában sokkal inkább az újkőkori időszakból, mint a korai bronzkorból származó csontvázakon szoktunk sérüléseket találni, úgyhogy Charterhouse Warren kimondottan szokatlannak számít – szögezi le Rick Schulting, az Oxfordi Egyetem professzora és a tanulmány vezető szerzője. – A lelet számottevően sötétebb képet fest erről az időszakról, mint amire a legtöbbünk számított.”

Fotó: Mazz78
A legalább 37 emberi maradványhoz tartozó csontokat még az 1970-es években találták egy 15 méter mély hasadékban szétszórva a Somerset megyei Charterhouse Warrenben. A csontok vegyesen tartoztak férfiakhoz, nőkhöz és gyerekekhez, ami arra utal, hogy egy teljes közösségre nézve reprezentatív leletegyüttesről van szó.
Az egykorú temetkezési helyek csontvázaival ellentétben ezeknek a maradványoknak a koponyái erőszakos halálról árulkodnak,
amelyet tompa tárgytól elszenvedett ütés okozhatott. Most több európai régészeti kutatóintézet munkatársai összefogtak, hogy feltárják e szerencsétlenül járt elődök végzetének rejtélyét. A csontok elemzése alapján készült tanulmányt az Antiquity régészeti szakfolyóirat közölte.
Szándékosan feldarabolták a legyilkoltakat, és rituálisan ehettek is a holttestekből
A kutatók számos vágási nyomot és a halállal nagyjából egy időben keletkezett törést találtak a csontokon, ami arra utal, hogy a holttesteket szándékosan feldarabolták, és talán ettek is belőlük. De mi keresnivalója volt a kannibalizmusnak a korai bronzkori Angliában? A közelben található őskőkori lelőhelyen, a Cheddar Gorge-i Gough-barlangban is találtak kannibalizmusra utaló jeleket, ahol ez a temetési szertartás része lehetett. Charterhouse Warren esete azonban más.

Fotó: University of Oxford/ Phys.org
Az erőszakos halál nyomai küzdelemre utaló jelek nélkül azt mutatják, hogy az áldozatokat meglepetésszerűen érhette a támadás.
A támadók feltehetőleg minden jelen lévőt lemészároltak, és a testeket is ők darabolták fel.
Ennivalónak tekintették volna őket? Ez valószínűtlen magyarázat. A régészek marhacsontokat is bőségesen találtak az emberi csontokkal elegyedve, ami arra mutat, hogy a Charterhouse Warren-i embereknek bőven volt mit enniük, nem az éhínség szorította őket emberevésre. A kannibalizmus sokkal inkább az áldozatok dehumanizálását szolgálhatta. Azzal, hogy a húsukból ettek, majd a csontjaikat a marhákéval keverték, a támadók az állatokhoz akarhatták hasonlatossá tenni az ellenséget.
Mi vezethetett ezekhez a szörnyűségekhez?
Vajon az események milyen láncolata vezethetett ehhez a kirívóan erőszakos cselekményhez? Sem az erőforrásokért való versengés, sem az éghajlatváltozás nem volt jelentős konfliktusgeneráló tényező a Brit-szigeteken akkoriban, a genetikai adatok pedig nem utalnak arra, hogy eltérő származású csoportok éltek volna egymás mellett, ami etnikai összetűzést eredményezhetett volna. Kizárásos alapon valamiféle személyes vagy közösségi sérelem marad lehetséges magyarázatként.

Fotó: Wikimedia Commons
Talán lopások, talán kölcsönös sértegetés okozta a kezelhetetlenségig eszkalálódó erőszakhullámot. Az áldozatok közül két gyerek fogain pestisfertőzés nyomait azonosították, így az is lehetséges, hogy az embereket tizedelő járvány is hozzájárult az indulatok elszabadulásához. „Teljesen váratlanul ért mindenkit a Francis Crick Institute munkatársainak ez a pestisre utaló korábbi eredménye – mondta el Schulting. – Még mindig nem tudjuk, hogy mi köze lehetett a pestisnek, ha volt egyáltalán, a Charterhouse Warren-i mészárláshoz.” Összességében egy olyan történelem előtti konfliktus képe bontakozik ki előttünk, amelyben feltehetőleg a kölcsönös sérelmek és bosszúakciók brutális erőszakban csúcsosodtak ki. Hasonló esetekhez sajnos nem kell túl messzire visszatekintenünk az időben.

Fotó: Wikimedia Commons
„Charterhouse Warren azon ritka régészeti leletek közé tartozik, amelyeknek nyomán revideálnunk kell a múltról alkotott képünket – tette hozzá végül Schulting. – Mellbevágó figyelmeztetés ez arra nézve, hogy a közelebbi múlt atrocitásainak lehettek történelem előtti megfelelői, és hogy az emberi természet sötét oldala időtlen időktől fogva kísért minket. A Charterhouse Warren-i mészárlás aligha lehetett egyedülálló eset, de annál inkább fontos, hogy elmondjuk a történetét.”
A bronzkor régészeti korszak az emberi civilizáció fejlődésének az a szakasza, amelyben legtöbbet fejlődött a fémmegmunkálás. A bronzkor a világ egyes részein a rézkort követte, máshol pedig az úgynevezett háromkorszak-rendszer (újkőkorszak - bronzkor - vaskor) része. Európában a bronzkor nagyjából i. e. 3500-tól i. e. 800-ig tartott.