A szakemberek egy Montanában eltemetett, tizennyolc hónapos Clovis-fiú, az úgynevezett Anzick-gyermek stabil izotópelemzésével most közvetlen bizonyítékot találtak arra, hogy a paleoindiánok rengeteg mamuthúst fogyasztottak, amit szarvas- és bölényhússal egészítettek ki. Ennek a felfedezésnek azonban akad egy sötét oldala is. Észak-Amerika évezredeken át adott otthont kolosszális vadállatoknak; mamutok és masztodonok járták a síkságokat, óriásfarkasok járták az erdőket, és méretes hódok alakították a folyókat. Egészen addig, amíg 12 ezer évvel ezelőtt szinte az összes ilyen megafauna eltűnt. A Science Advances folyóiratban publikált tanulmány ezzel összefüggésben azt sugallja, hogy nem az éghajlat, hanem az ember lehetett a döntő tényező az állatok kipusztulásában.
James C. Chatters és Ben A. Potter vezetésével a tudósok most elemezték a már említett Anzick-gyermek csontkollagén izotópjait. Maradványait 1968-ban fedezték fel egy montanai farmon, majd 2014-ben újratemették, de előtte a kutatók analízisnek vetették alá a csontjai kémiai összetételét. Ezek az izotópok egyfajta kémiai ujjlenyomatként működnek, és elárulják, hogy mit evett a gyermek édesanyja, és mit adhatott át a szoptatással.
Érdekes módon a mamuthús a család étrendjének:
Az új eredmények megcáfolták a korábbi feltételezéseket, miszerint a Clovis-kultúra tagjai gyűjtögetők voltak. Ehelyett úgy tűnik, hogy nagyon is kifinomult szakértelemmel bírtak a vadászat terén, akik a megafaunára, például a mamutra összpontosítottak. Mindez ellentétben áll a modern vadászó-gyűjtögetők széles spektrumú étrendjével, akik nagymértékben támaszkodnak a kisebb vadakra és növényekre.
Eredményeink összhangban vannak az úgynevezett Clovis-féle megafaunaspecialista modellel, amely kifinomult technológiát és nagy lakóhelyi mobilitás használatát feltételezi a legmagasabb rangú zsákmányállatokból való táplálkozáshoz
– mondták a szakemberek a ZME Science online tudományos portálnak.
Ezek a hatalmas élőlények jelentős megtérülést kínáltak az erőfeszítésekhez képest: magas kalóriatartalmú húst és zsírt, amely képes volt egy csoportot is életben tartani a kemény teleken. A paleoindiánok a munkához szükséges eszközökkel is rendelkeztek: a bordázott lándzsahegyek ideálisnak bizonyultak a hatalmas zsákmány elejtéséhez.
A mamutokkal való táplálkozás valószínűleg elősegítette a nép gyors terjeszkedését az amerikai kontinensen, ahogyan a megafaunában gazdag, érintetlen környezettel találkoztak.
Tény, hogy a mamutok és más jégkorszaki óriások 12 ezer évvel ezelőtt teljesen eltűntek: az éghajlatváltozás, a túlvadászat vagy talán a kettő kombinációja miatt. A megafauna eltűnését tudósok évtizedeken át a változó éghajlatra fogták, hiszen a utolsó jégkorszak hirtelen ért véget, ami gyors felmelegedést és ökológiai felfordulást okozott. Észak-Amerika megafaunája azonban túlélte a korábbi felmelegedési és lehűlési ciklusokat. Az új tanulmány szerint talán ember lehet a kirakós hiányzó darabja.
A finoman megmunkált, kőből készült lándzsahegyekkel felszerelkezett Clovis-kultúra éppen akkor jelent meg a kontinensen, amikor a gleccserek visszahúzódtak. És mamutok már akkor is nagy bajban voltak. A túlpusztítás hipotézise szerint ezek a korai amerikaiak az emberi vadászokat nem ismerő, naiv állatokat fenntarthatatlan ütemben vadászták, és ezzel a kihalásba kergették őket.