Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Az úgynevezett nagy bronzkori összeomlás szinte kivétel nélkül kihatott a térség nagy és fejlett civilizációira, így többek között a mezopotámiai Közép-Asszír Birodalomra, az egyiptomi Új-birodalomra vagy az anatóliai Hettita Birodalomra ugyanúgy, mint a trójai, a mükénéi és a mínoszi kultúrákra is.
Az i. e. 1177 körülre datált egyidejű és ismeretlen okú válságot a „sötét korszak” követte, amelyben - az ezt megelőző évszázadokkal szemben -, nem volt semmilyen figyelemre méltó technikai vagy kulturális fejlődés, és az egykori virágzó birodalmak társadalmait a romlás, illetve a stagnálás jellemezte.
A bronzkor három részre tagolt régészeti korszak, amely hozzávetőleg az i. e. 3500 és i. e. 1200 közötti időszakot fedi le. A bronzkor az emberi civilizáció fejlődésének az a szakasz, amikor legtöbbet fejlődött a fémmegmunkálás. A bronzkor egyes területeken a rézkort követte, máshol pedig az úgynevezett háromkorszak-rendszer (újkőkorszak-bronzkor-vaskor) része. Afrikában nem volt bronzkor, az ottani kultúrákban az újkőkorszakot közvetlenül a vaskor követte.
Ezek a társadalmak a bronzkorban, abban az i. e. 3500 körül kezdődő időszakban emelkedtek fel, amelyet a réz olvasztásával és más fémekkel való ötvözésével előállított bronzszerszámok használata jellemez. Ez a technológiai áttörés erősebb és tartósabb anyagot hozott létre a korábban alkalmazott fémeknél, jelentős előnyt biztosítva az ezt alkalmazó társadalmaknak a fegyverzet, a szerszámgyártás, a mérnöki tudományok és a művészet terén.
Ez a technológiai forradalom alapozta meg a nagyobb városközpontok kialakulását ugyanúgy, mint az összetett társadalmi hierarchiák kialakítását, valamint a különféle írásrendszerek, például az ékírás feltalálását.
Máig nem világos okok miatt ezek a virágzó nagy civilizációk az i. e 12. század körül hirtelen összeomlottak. Eric Cline amerikai archeológus a késő bronzkori összeomlásról írt és 2014-ben megjelent könyvében kiemeli az i. e. 1177-es évet, mint azt a döntő pillanatot, amikor minden egyszerre jelentős romlásnak indult.
Mint megjegyzi, a romlási folyamat jól datálható kezdetétől azonban még több évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy e összetett társadalmak hanyatlása elérje a mélypontot. A „romlás évtizedeiben” lázadások törtek ki, pusztító háborúk dúltak, a virágzó városok tönkrementek, az írásrendszerek kialudtak, a kultúrák pedig látszólag eltűntek a bolygóról. A történészek sokféle magyarázatot alkottak erre az előzmények nélküli pusztulásra, beleértve a társadalmi összeomlások hátterében lévő szokásos okok felsorolását is.
Az egyik ilyen teória szerint a Földközi-tenger térségéből érkező új domináns hódító erő okozta e fejlett civilizációk gyors lehanyatlását.
Az ókori Kelet, pontosabban Közel-kelet korszaka az emberi civilizáció történetének leghosszabb periódusa, amely időben az i. e. 4. évezred közepétől az i. e. 6. századig terjedt. Legfontosabb civilizációi az egyiptomi, a mezopotámiai, valamint az anatóliai kultúrák, de fejlődésében Szudán, Elám és Uartu is rendkívül fontos szerepet játszottak. A klasszikus ókort az i. e. 6. századtól, a hellenisztikus civilizáció kialakulásától számítjuk.
Ez a feltételezett új hódító népcsoport viszont nem hagyott maga után sem építészeti, sem pedig írásos és tárgyi emlékeket, így a kilétük sem tisztázott. A régészeti bizonyítékok hiánya miatt az ókori nagy keleti civilizációk történetével foglalkozó számos szaktudós éppen ezért puszta spekulációnak tartja az új domináns erő elméletét. Más történelmi tények, így különösen az Egyiptom, Szíria, Fönícia, Ciprus és Kánaán fejlett városaiból történt tömeges menekülés viszont mégiscsak arra utalhat, hogy külső nyomás vagy támadás állhat a gyors hanyatlás hátterében.
Mások azt feltételezik, hogy egyes civilizációk belülről és maguktól roskadtak össze egy általános rendszerösszeomlás következtében. A szaktudósok megjegyezik, hogy sok késő bronzkori társadalom „végzetesen centralizált, összetett és rendkívül bonyolult” politikai struktúrákkal rendelkezett, amelyek sebezhetővé tették őket az egyre nagyobb egyenlőtlenségekkel szemben, ami társadalmi instabilitáshoz vezetett.
Egy másik elmélet környezeti katasztrófával magyarázza a hirtelen jött válság kialakulását. Egy 2013-ban publikált tanulmány a régió egyik ősi tavának üledékéből származó pollenszemeket vizsgált, és bizonyítékot is talált az ebben az időben történt éghajlatváltozásra. A tanulmány szerzői szerint ez a környezeti változás széles körű aszályokhoz, élelmiszerhiányhoz és éhínségekhez vezetett – írja az Ilf Science tudományos hírportál. Ennek lehetett következménye a tömeges migráció, a társadalmi felfordulás, ami miatt ezek az egykor erős civilizációk sebezhetővé váltak a Földközi-tenger más vidékeiről érkező „barbár” betolakodókkal szemben.
Más tanulmányok rávilágítottak az i. e. 3. évezred végén Krétán kitört pestisjárvány lehetséges hatásaira, bár arra nincsen konkét bizonyíték, hogy ez más térségbeli társadalmakra is hatással lehetett. Ahogy Cline a könyvében is rámutat, nem valószínű, hogy a bronzkori összeomlást egyetlen tényezővel lehetne megmagyarázni. Ehelyett ő a „tökéletes katasztrófa-vihar” fogalmát használja, amibe beleérti az előzőekben felsorolt teóriák összes elemét. A történelem tanulságai arra emlékeztetnek bennünket, hogy egyetlen civilizáció sem mentes az összeomlás veszélyétől, legyen az bármilyen erős vagy fejlett.
Amikor a bronzkor nagy civilizációi felfelé ívelő pályájukon voltak, csak kevesen láthatták előre, hogy pompás nagyvárosaik és a nagyszerű kultúrájuk végül a történelem homályba vesznek. A nagy bronzkori összeomlás legfőbb tanulsága, hogy az éghajlatváltozás, a belső konfliktusok és a technológiai változások kedvezőtlen kombinációjának hatására még a legerősebb és legfélelmetesebb társadalmak is könnyen meginoghatnak és összeomolhatnak.
Az i. e. 12. század elején bekövetkezett nagy bronzkori összeomlás legfőbb feltételezett okai:
