Ez volt Amerika történetének mindmáig legsúlyosabb légi katasztrófája
1979. május 25-én az American Airlines 191-es járata közvetlenül a chicagói O'Hare nemzetközi repülőtérről való felszállás után lezuhant. A járat 258 utassal és 13 fős személyzettel a fedélzetén Los Angelesbe tartott az amerikai nagyvárosból. A balesetet szenvedett gép fedélzeten tartózkodók közül senki sem élte túl a katasztrófát és rajtuk kívül még két további személy is életét vesztette, akik egy javítóműhelyben dolgoztak. Az American Airlines 191-es járatának katasztrófája volt az Amerikai Egyesült Államok mindeddig legsúlyosabb légi balesete.

Fotó: Wikimedia Commons
A baleset körülményeinek kivizsgálásában részt vett szakértők megállapították, hogy a McDonnell Douglas DC-10 három hajtóműves óriásgép egyik szárny alatti hajtóműve felszállás közben letört és a kifutópályára zuhant. Az emelkedésben lévő gép a leszakadt hajtómű miatt fellépő tolóerő-aszimmetria, illetve a sérült szárny miatt irányíthatatlanná vált, átfordult, majd a kifutópálya végétől hozzávetőleg egy mérföld (1,65 km) távolságra egy lakópark melletti mezőre zuhant.
A kerozinnal feltöltött DC-10-es amikor a földnek csapódott azonnal kigyulladt, így a fedélzeten tartózkodóknak így semmi esélyük sem maradt a túlélésre.
Az amerikai légtérben történt legsúlyosabb légi katasztrófa áldozatainak emlékére az Opeka-tó partján emlékművet építettek, alig két mérföldre a becsapódás helyszínétől.
Túl agresszíven kormányzott az első tiszt, 265 ember halt meg
Az American Airlines 587-es járata a New York-i Kennedy (JFK) nemzetközi repülőtérről szállt fel 2001. november 12-én. Az Airbus A300-as utasszállító úti célja a Dominikai Köztársaság volt, amikor is közvetlenül a felszállás után New York Queens kerülete felett lezuhant. A tragikus katasztrófában a fedélzeten tartózkodó 251 utas és a 9 fős személyzet is életét vesztette. Rajtuk kívül további öt, a földön tartózkodó személy is meghalt.
Az összesen 265 áldozatot követelő katasztrófa számít a második leghalálosabb légi balesetnek az Egyesült Államok történetében.

Fotó: Wikimedia Commons
A vizsgálat megállapította, hogy az Airbus A300-as lezuhanását az okozta, hogy az első tiszt túl agresszívan használta a kormányvezérlőket, miközben a gép áthaladt egy éppen felszálló Boeing 747-es mögött. Az erős turbulencia miatt a repülőgép mindkét hajtóműve és a függőleges stabilizátor ( az oldalkormány) is levált a gépről. Mivel a pilóták ezzel a gép irányításához nélkülözhetetlen eszközöket vesztettek el, a légi jármű megpördült és visszazuhant a földre.

Fotó: YouTube
Az 587-es járatnak később emlékművet állítottak a Rockaway Parkban, a becsapódás helyétől keletre. A kőfalon lévő rések a lezuhant repülőgépnek az Atlanti-óceán és a Dominikai Köztársaság felé néző ablakait és ajtónyílásait szimbolizálják.
Pokolgépre gyanakodtak először a nyomozók
A Trans World Airlines (TWA) 800-as járata 1996. július 17-én röviddel a New York-i JFK nemzetközi repülőtérről való felszállás után felrobbant, és az Atlanti-óceánba zuhant.
A Rómába tartó gép fedélzetén összesen 230 személy tartózkodott, akik közül senki sem élte túl Amerika történetének harmadik legnagyobb légi katasztrófáját.
A baleset körülményeinek kivizsgálása során megállapították, hogy a robbanást a négy hajtóműves óriásgép, a Boeing 747-es központi üzemanyagtartályában felhalmozódó kerozingőz belobbanása okozta egy kipattant szikra miatt.

Fotó: YouTube
A detonáció ereje kettétörte a gép törzsét, a roncsok pedig a tengerbe zuhantak. A nyomozók eleinte terrorcselekményre gyanakodtak, de a rendkívül alapos szakértői vizsgálat kizárta annak lehetőségét, hogy pokolgép okozta volna a súlyos tragédiát. A TWA 800-as jártának emlékműve New York állambeli Shirley-ben, a Smith Point County Parkban áll. A mintegy két hektáros parkban felállított és egy és egy íves fekete gránitfalból álló emlékmű az Atlanti-óceánra néz.
Elmulasztották a fékszárny kiengedését a pilóták, tragikus hiba volt
1987. augusztus 16-án a Northwest Airlines 255-ös járata nem sokkal a detroiti Metorpolitan repülőtérről történt felszállása után hirtelen sebességet, illetve magasságot vesztve a szárnyával nekiütközött egy gépkocsiparkoló villanyoszlopának, majd belerohant az Avis gépkocsikölcsönző vállalat irodaépületébe. A balesetben a személyzet hat tagja és a 149 utas közül 148-an meghaltak.

Fotó: Wikimedia Commons
Egy 4 éves kislány csodával határos módon túlélte a balesetet. A tragédiában két személygépkocsiban utazó ember is az életét vesztette. A légi baleseteket kivizsgáló szövetségi hivatal, az NTSB nyomozói megállapították, hogy valószínűleg az okozta a balesetet, hogy a hajózószemélyzet elmulasztotta a fékszárnyak kiengedését a felszállás előtt, így az elemelkedés után nem képződött a gép levegőben tartásához szükséges elegendő aerodinamikai felhajtóerő.

Fotó: YouTube
A kivizsgálók azt is megjegyezték jelentésükben, hogy a repülőgépen elektromos hiba miatt nem működött az a figyelmeztető rendszer, ami jelezhette volna a pilótáknak a problémát. Jelenleg három különböző emlékmű tiszteleg a 255-ös járat áldozatainak emléke előtt.
Alattomos légáramlat okozta a Boeing vesztét
A Pan Am 759-es járata a New Orleans-i nemzetközi repülőtérről szállt fel Las Vegas és San Diego irányába, 1982. július 9-én. A pilóták közvetlenül a felszállás után egy erőteljes és függőlegesen lefelé hatoló szélnyírást, úgynevezett microburst-öt tapasztaltak. Az erős légáramlat lefelé nyomta a gépet, ami emiatt leborotválta a futópálya végének közelében lévő fasort, majd mintegy másfél kilométernyi repülés után New Orleans egyik lakónegyedébe csapódott.
A becsapódó három hajtóműves Boeing 727-es fedélzetén tartózkodó 138 utas és a hétfős személyzet is szörnyethalt.

Fotó: Wikimedia Commons
Mivel a becsapódó gép négy lakóházat is teljesen megsemmisített, a romok közt további nyolc ember lelte halált Amerika ötödik leghalálosabb légi balesetében.
A légi balesetek mindig mélyen megrázzák a közvéleményt, noha statisztikai tény, hogy valamennyi közlekedési forma közül messze a légi közlekedés számít a legbiztonságosabbnak.