2024-ben a PT5 néven elhíresült Föld-közeli aszteroida hónapokig a bolygónk körül keringett. Mivel pályája nagyon hasonló volt a Földéhez, felmerült a gyanú, hogy nem egy tipikus kisbolygóról van szó. Sok műhold és rakétamaradvány kering ilyen pályán, ám ez az objektum minden jel szerint természetes eredetű. A kutatók emellett arra is felfigyeltek, hogy a Holdról leszakadt törmelékdarabok szintén gyakran kerülnek hasonló pályára. Felmerült tehát a kérdés, hogy a PT5 tényleg a Holdról származhat?
Egy csillagászokból verbuválódott nemzetközi kutatócsoport – akik között ott vannak a Lowell Obszervatórium és a NASA szakemberei is – úgy véli, a rendelkezésre álló adatok alapján igen. De mégis honnan lehet ezt tudni?
Az égitestek, köztük az aszteroidák és meteoritok eredetének megállapításában a pálya és a fizikai tulajdonságok feltérképezése kulcsfontosságú. Ha rábukkanunk egy Föld-közeli aszteroidára, általában azt feltételezzük, hogy a Naprendszer kisbolygó-övéből vagy más, már ismert forrásból érkezett.
Ám a PT5 esetében több jel arra utal, hogy nem „klasszikus” aszteroidáról van szó.
A szakemberek első lépésként meghatározták az objektum fényvisszaverő képességét (albedóját) és ún. reflektancia-spektrumát.
Ez a módszer ahhoz hasonló, mintha az égitest „ujjlenyomatát” vizsgálnánk: a felszíni anyagok más és más hullámhosszakon verik vissza a fényt, így következtetni lehet összetételükre.
A PT5-ről szóló adatok jelentős részét az arizonai Flagstaffban található Lowell Discovery Telescope segítségével gyűjtötték. Az alig 10 méter átmérőjű kisbolygót először 2024 augusztusában észlelték dél-afrikai kutatóállomások, majd a MANOS (Mission Accessible Near-Earth Object Survey) program is célba vette. Egy héttel később a Lowell Obszervatórium mérései következtek, hogy kiderítsék: vajon mesterséges tárgyról van-e szó (rakétafokozat, esetleg más űrszemét), vagy pedig valóban természetes eredetű objektum jelent meg a közelünkben.
Az eredmények egy szilárd, szilikátokban gazdag kőzetanyagra utaltak, ami máris kizárta a mesterséges eredetet. A reflektancia-színképek összehasonlítása is meglepő hasonlóságot mutatott a holdi kőzetekkel. Emellett a csapat megállapította, hogy a vizsgált anyag nem illeszkedik a napjainkban ismert aszteroidacsoportok többségébe.
Utóbbiak inkább olivinben gazdagok, míg a PT5 piroxénben bővelkedik.
A piroxén elsősorban a Hold lávafolyásokból vagy becsapódásokból keletkezett kéregterületein lelhető fel.
Mindezek alapján a kutatók erősen gyanítják, hogy PT5 valóban a Hold felszínéről szakadhatott le egy korábbi becsapódás révén.
Ha csak egyetlen holdi eredetű Föld-közeli aszteroidát ismernénk, mondhatnánk, hogy pusztán különleges véletlenről van szó. Ám az a tény, hogy már kettőről tudunk, arra enged következtetni, hogy több ilyen objektum keringhet hasonló pályán a Naprendszerben.
Akár egy egész „hadseregnyi” is lehet belőlük, csak éppen nehéz azonosítani őket.
A NASA és más űrkutatással foglalkozó szervezetek egyre intenzívebben keresik ezeket a kis méretű égitesteket. A holdi darabok megismerésével nem csupán a Holdon, hanem más bolygókon és égitesteken bekövetkezett becsapódási eseményekről is többet megtudhatunk. A hasonló, „holdi meteoritok” ráadásul segíthetnek a különböző kisbolygócsoportok és meteorrajok eredetének feltérképezésében, amely sok szempontból még mindig kevéssé feltárt terület.
A PT5-ről szóló tanulmány szerzői – köztük Theodore Kareta (Lowell Obszervatórium) és Oscar Fuentes-Munoz (NASA JPL) – rámutatnak arra, hogy a holdról érkezett aszteroidák a „kozmikus ütközések krónikásai” lehetnek. A Hold felszínét érő becsapódások révén az apró darabok néha olyan pályára állhatnak, amely a Föld és a Naprendszer belső vidéke felé tereli őket. Ugyanez igaz lehet a Marsra, de akár más égitestekre is.
A tanulmány szerzői felvetik, hogy a Földhöz közeli égitestek között 16 olyan jelölt is akad, amely a most vizsgált űrsziklához hasonlóan a Holdról származhat. A pályaszámítások alapján ráadásul még ennél is több holdi eredetű, égi kőzetdarab létezhet:
akár 5–10-szer annyi, mint korábban gondoltuk.
Ezek többsége Aten- vagy Apollo-típusú pályákon mozog (vagyis keresztezhetik a Föld pályáját).
A megfigyelések folytatása mellett a csillagászok számára a másik nagy kihívás, hogy a számos Föld-közeli aszteroida közül kiválogassák a lehetséges holdi töredékeket. Ehhez új, nagyobb teleszkópokra és kifinomultabb módszerekre van szükség: a kis méretű, halovány aszteroidák felfedezéséhez és részletes jellemzéséhez rendkívüli pontosság kell.
Az ismeretek bővülésével talán jobban feltérképezhetjük, pontosan hogyan alakult a belső Naprendszer becsapódástörténete. A szakcikkben idézett szakemberek hangsúlyozták, hogy az Artemis holdkutatási programmal és a Vera Rubin Obszervatórium LSST-jével (Large Synoptic Survey Telescope) új lehetőségek nyílhatnak a Hold és kisbolygók tudományos vizsgálatának összekapcsolására.
A PT5 ismét visszatér a Föld közelébe, így az elkövetkező hetekben–hónapokban tovább figyelhetik a csillagászok. A NASA azt tervezi, hogy rádiólokátorok segítségével is követi az objektumot, ami értékes adatokat szolgáltathat a pontos pályáról és a felszíni jellemzőkről.