A szíriai Természettudományi Kutatóközpontot (CERS) a szír kormány hozta létre 1971-ben, azzal a céllal, hogy a szervezet fogja össze és gyorsítsa az országban zajló kutatás-fejlesztést. Az ilyen programok egy része katonai jellegű. Az 1970-es években az intézet idegméreg, mustárgáz és szarin előállítására fókuszált, amelyeket több, civil üzemnek álcázott telephelyen állítottak elő. A CERS 1996-ban kínai ballisztikus rakétaalkatrészeket importált. Észak-Koreai pedig a 2010-es években 40 rakéta- és méreganyag szállítmányt küldött titokban Szíriába.
2008-ban és 2017-ben két fontos felszíni laboratóriumot szétbombázott az izraeli légierő Szíriában, ezért az Aszad-kormányzat úgy döntött, hogy épít egy bombabiztos fegyvergyárat. Az építkezéshez olyan helyet kerestek, amely messze van az izraeli határtól, de elég közel Libanonhoz. A tervek szerint így kisebb logisztikai problémát jelent majd eljuttatni az itt gyártott rakétákat a libanoni Hezbollah terrorszervezetnek. Fontos szempont volt a védettség, ezért földalatti létesítményt terveztek. A váasztás végül a Damaszkusztól északra fekvő Maszjaf város térségére és a hegyvidékre esett.
Maszjaf 200 kilométerre van Izraeltől, és 45 kilométerre a Földközi-tengertől. Az itteni hegyek eleve védettséget jelentettek a bombatámadások ellen, ráadásul a titkos fegyvergyárat 130 méter mélyen, egy hegy gyomrában alakították ki. Az ilyen mélységgel szemben még az amerikai bunkerromboló bombák is hatástalanok, sőt, egy nukleáris csapás sem tudná elpusztítani a fegyvergyárat.
A CERS 2017-ben kezdte megépíteni azt a majszafi laboratóriumot, méghozzá az Iráni Forradalmi Gárda segítségével. Bassár el-Aszad szír elnök 2024-es bukásáig Irán számított a legfőbb támogatójának, amit a közös ellenség, az iraki Szaddam Huszein elleni korábbi összefogás alapozott meg.
A tömegpusztító fegyverlabor létrehozását Irán finanszírozta, és az építkezésben is aktívan részt vett.
A fúrási munkálatokat irániak végezték, ezzel 2021-ben készültek el. Utána a laboratórium felszerelését kezdték meg, és 2023-ban már próbagyártás is történt az üzemben. Az izraeliek szerint legalább két rakétát már összeszereltek az alagútban, a rakéta-hajtóművek gyártása pedig már szinte üzemszerű volt. A rakéták sorozatgyártása 2025.ben kezdődött volna.
A fenti fotón látható, hogy a laboratóriumot patkó-alakban alakították ki. Az egyik alagút bejáratán érkeztek az alkatrészek, egy másikon közvetlenül az irodákhoz lehetett bejutni. A harmadik kapun a kész rakétákat rakodhatták.
Az izraeli felderítés úgy becsülte, hogy évente 300 olyan rakéta készülhetett volna itt, amellyel a libanoni Hezbollah vagy a palesztin Hamasz terrorszervezet is könnyen pontos csapásokat mérhetett volna Izraelre.
Az izraeli kormány és társadalom számára tehát Szíria mindenképpen évtizedes, nem elvont vagy retorikai, hanem konkrét, fizikai fenyegetést jelentett, mondta Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök.
Szíria már az 1973-as jóm kippuri háborúban is az életünkre tört, azóta pedig az Irán által szervezett és fizetett terror előretolt bázisa volt.
Az izraeli politikai és hadvezetés ezért döntött arról, hogy megelőző csapást mér a laboratóriumra. Az akciót „Sokféle nézőpont” hadműveletnek nevezték el, a fegyvergyár pedig a „Mély réteg” kódnevet kapta.
Izraeli sajtóértesülések szerint a bevetés ötlete már évekkel korábbam felmerült, de a tisztikar csak a Hamasz 2023-as, brutális terrortámadás-sorozata, a sátoros ünnepi invázió után kezdett behatóan foglalkozni a tervezéssel.
A vezérkar a légierő (IAF) saját különleges egységét, a Saldagot bízta meg a részletek kidolgozásával, mert a támadást egyértelműen a légierőnek kellett összefognia. A 200 kilométeres távolság lehetetlenné tett egy szárazföldi behatolást. A részvételre 100 Saldag-kommandóst, és a 699-es egység 20 tagját választották ki. Ez utóbbiak harctéri kutató-mentők és orvosok.
A különleges erők katonái két hónappal az akció előtt kezdték meg a gyakorlatozást. A tréningekhez fából alagút-utánzatokat építettek, emellett különböző, kisebb épületmaketteket is terveztek, amelyeken az egyes forgatókönyveket modellezték. A résztvevőket és a vezérkart is nyomasztotta, hogy közben Izrael aktív, kétfrontos proxyháborút vívott Irán ellen.
Libanonból a Hezbollah lőtte a rakétákat izraeli városokra, Gázában pedig a Hamász tartotta fogva a sátoros ünnepen túszul ejtett izraelieket, főleg civileket.
Mindkét terrorszervezetet Irán fizeti és látja el hadianyaggal, az izraeli vezérkarnak pedig szüksége lett volna minden egyes katonára a háborúban. A légierő épp ezért attól tartott, hogy ha kudarccal zárul majd ez az egyébként nagyon kockázatos bevetés, annak súlyos következményei lesznek az IAF-re nézve. Végül azonban kitartott a kormány és a hadvezetés is, és nem erőltették az idő előtti bevetést.
Az akciót szeptember 8-ra időzítették, részben a jó időjárás miatt. Ekkor még Aszad elnök volt hatalmon Szíriában, Izrael pedig nem kezdte meg a Hezbollah elleni, pusztító hadjáratot Libanonban.
Szeptember 8-án este a 120 kommandós beszállt abba a négy CH-53 nehéz szállítóhelikopterbe, amely alkalmas volt az oda-vissza 400 kilométeres távolság megtételére, és az emberek, illetve a felszerelés harctérre szállítására. Ezeket két Apache harci helikopter kísérte, amelyek lézervezérlésű páncéltörő rakétáikkal kilőhették a szír légvédelmi radarokat, rakéta- és gépágyú állásokat. Nem szabad elfelejteni, hogy a célpont Szíria második legerősebben védett térségében volt.
Hogy eltereljék a szíriaiak figyelmét a kötelékről, 21 izraeli vadászbombázó és több izraeli hadihajó légi- illetve rakétacsapást mért számos szíriai célpontra, így magára CERS fegyvergyárára is, a támadás kezdetén. A laboratórium környékén az utakat, őrhelyeket, bunkerek bombázták, magát az üzem bejáratait nem, mert nem akarták felhívni a figyelmet a támadás valódi céljára. Másrészt csak a bejárati alagutakat robbanthatták volna fel a bombák, a 130 méter mélyen levő összeszerelő részleget nem.
A kötelék a tenger felett, extrém mélyrepülésben haladt, majd egy megadott ponton a szíriai partok felé fordult. Itt lényeges volt az is, hogy ekkor még orosz hadihajók állomásoztak a szíriai Tartúsz kikötőjében. Az orosz hajók radarjai és légvédelmi rakétái fenyegetést jelentettek az izraeli helikopterekre, de a hat gépet senki nem fedezte fel. Ezt elősegítette, hogy a helikopterek útját 14 felderítő- és elektronikai zavarógép biztosította, amelyek akadályozták a szír és orosz radarok illetve számítógépek működését. Emellett öt drónt is nevetett Izrael az elterelő támadásokban. A kommandósok saját, FPV drónjai ekkor a helikopterek fedélzetén, a katonákkal együtt utaztak a rakétagyár felé.
Az izraeli helikopterek mindössze 18 perc múlva, sértetlenül elérték a célpontot.
Az első helikopter a főbejárathoz közel landolt, másik kettő pedig egy olyan ponton, ahonnan rá lehetett látni a bázisra. A negyedik csak akkor szállt le, amikor a másik három már újra a levegőbe emelkedett. Végül a négy helikopter a várakozási ponthoz repült, ahol 2 órát töltött a földön, a bevetés végéig.
A várakozó helikoptereknél a 699-es alakulat 20 kutató-mentő katonája állt készenlétben. Egyrészt biztosították a helyszínt, másrészt felkészültek az esetleges sebesültek ellátására. Erre a célra egy mobil műtőt vittek magukkal. A cél az volt, hogy a súlyos sérülteket helyben meg tudják operálni, és hogy ne kelljen megszakítani az akciót egy-egy sebesülés miatt.
Mivel a fegyvergyár még nem készült el teljesen, az őrség a vártnál kisebb létszámú volt. A szír katonák lezárták az alagutak bejáratait, és a külső kerítést őrizték. Az első csoport megtisztította a fő alagút környékét, és lelőtte az ide beosztott őröket. Egy másik csoport FPV-drónokkal figyelte a környéket és irányította a drónok által felfedezett többi ellenséges katona megsemmisítését.
Az izraelieknek a küldetés 50-ik percében sikerült feltörniük az egyik robbanásbiztos, nyomásálló acélajtó zárszerkezetét. A kommandósok behatoltak az alagutakba, és a bent talált targoncák egyikével felemelték a főbejárat kapuját. Ezt lehetővé tette, hogy az izraeli hírszerzés előzetesen jelezte a targoncák használatát a laborban, ezért több kommandóst targoncavezetői tanfolyamra küldtek. Ők hivatalosan meg is kapták a civil jogosítványukat a bevetés előtt.
A nyitott főbejáraton át egy második csoport katona robbanóanyagot vitt a laborba. A kb. 50 kommandós végigjárta a helyiségeket, a rakétagyár üzemrészeit, és bombát helyezett el a berendezéseket, tartóoszlopokon, átjárókban. A munkához egy quadot, egy négykerekű motorkerékpárt hoztak magukkal az egyik helikopteren, hogy az alagút legtávolabbi pontjára is jusson robbanószerkezet. A katonák átfésülték az irodákat is, és fontos dokumentumokat, illetve tárgyi bizonyítékokat, adathordozókat és eszközöket is összeszedtek a hegy mélyében. Amikor élesítették a bombák gyújtószerkezeteit, a két csoport elhagyta a rakétagyárat, és az alagút főbejáratánál gyülekezett a kinti biztosító csoportokkal együtt.
A várakozási pontról megérkeztek a szállítóhelikopterek. Mielőtt a 100 ember felszállt volna a gépekre, a robbantási specialista megnyomta a bent felszerelt bombák indítógombját. Az izraeli vezérkar tájékoztatása szerint 1 tonna TNT-nek megfelelő robbanószer repítette a levegőbe a szíriai-iráni rakétagyárat. A katonák így írták le a detonációt:
Olyan hatása volt még kint, a szabadban is, mint egy kisebb földrengésnek.
A helikopterek ekkor felszálltak, és a kíséretükkel együtt visszarepültek Izraelbe. A támadásban egyetlen izraeli sem sérült meg, 30 szíriai katona viszont lelőttek a kommandósok. Egyes források szerint az izraeliek négy foglyot ejtettek.
A felderítési adatok szerint a különítmény távozása után egy órával érkezett meg az első nagy szíriai egység a laborhoz, de annak már csak a füstölgő romjait találták meg. A roncsok között volt az izraeliek quadja is, amelyet ott hagytak az alagútban, mert csak holtsúlyt jelentett volna a visszaúton.
Az alábbi videó az első olyan felvétel, amelyet valaha közzétett az izraeli hadsereg egy bevetésről:
Ezt megelőzően Izrael 10 év tagadás után ismerte el 2018-ban, hogy a légiereje megsemmisített egy szíriai nukleáris központot.
Nem kevésbé regényes az Irán elleni titkos hadviselés korábbi szakasza sem. 2002-ben Meir Dagan, egy volt katonatiszt lett az izraeli titkosszolgálat, a Moszad igazgatója, aki egyértelműen Iránt tekintette a zsidó állam első számú ellenségének. Dagan megreformálta a hírszerző szervezetet.
Azt mondogatta nekünk, hogy elég volt a beszédből, akciókat akar látni. A Moszad így egy háttérben működő, szinte már félig diplomáciai szervezetből ismét félelmetes felderítő és külső hírszerző ügynökség lett -,
mondta erről az időszakról Miri Ejszin, a katonai titkosszolgálat tisztje.
A Moszad két fő feladatot kapott Dagantól: a terrorizmust támogató és finanszírozó, Izrael-ellenes hálózatok tagjait kellett megfigyelnie, illetve felderíteni az iráni atomprogram részleteit.
Az iráni atombomba súlyos kockázatot jelentett Izrael számára. A zsidó állam a térségbeli nukleáris fenyegetésre eddig már kétszer is légitámadással felelt, mindkét esetben a Moszad javaslatára. Először 1981-ben, amikor egy világra szóló hadműveletben izraeli F-16-os gépek lebombázták az osiraki atomreaktort Irakban. Erről részletesen írtunk itt, az Origón korábban.
A második ilyen támadás 2007-ben történt, egy épülő szíriai atomlétesítmény ellen, és ezt a bombázást Izrael nem hozta nyilvánosságra. A támadásét tényét 10 évvel később ismerte el az izraeli vezérkari főnök, Gadi Eizenkot:
Izrael nem tűri el, hogy a létezését fenyegető katonai programok működjenek a térségben. Ez volt az üzenete az 1981-es bombázásnak, ezt üzentük 2007-ben is, és ez az üzenetünk az ellenségeinek a jövőre nézve is.
A Moszad vezetője, az akciópárti Dagan azonban túl veszélyesnek tartotta azt, hogy lebombázzák az izraeliek az iráni Al-Kibar nukleáris fegyverkutató központot. David Median, a Moszad akkori külkapcsolati vezetője szerint Dagan úgy gondolta, beláthatatlanok lennének a következmények:
Az igazgató azt mondta, hogy minden művelet, amelyben nem szállnak fel a vadászbombázóink, elfogadható Irán ellen, de a légitámadást el kell vetnünk.
Dagan ezért lebeszélte a kormányt arról, hogy Izrael nyíltan megsemmisítse az iráni atomprogramot. Ehelyett olyan szunnita arab országokkal keresett kapcsolatot, amelyek szintén tartottak Irán hatalmától és agresszív külpolitikájától. Emellett továbbadta az iráni atomprogramról szerzett információkat az USÁ-nak és az EU-nak.
A diplomácia erőfeszítések közben a Moszad egy új hadviselési módszeren dolgozott. A cél az volt, hogy sikerüljön eltűntetni a támadó kilétének a nyomait.
Olyan megoldást kellett keresnünk, amely korlátozott csapást jelent, nem vált ki megtorló csapást, és amelyet letagadhatunk -,
magyarázza Uri Arad, izraeli nemzetbiztonsági tanácsadó.
A Moszadnak sikerült kidolgoznia, hogyan tudja megtámadni az iráni urándúsító központot anélkül, hogy kiderülne, Izrael volt a támadó. Ez a módszer pedig a kíberhadviselés volt: a zsidó titkosszolgálat a Stuxnet nevű vírussal fertőzte meg az atomfegyver-központ számítógép-rendszerét. Pontosabban, a vírus az urándúsító centrifugák vezérlését tette tönkre, és így lehetetlenné vált a nukleáris töltetek gyártása. De az ügynökök meggyilkolták az iráni atomprogram hat tudósát is, hogy egészen biztosan visszavessék az iráni atomfegyver-fejlesztést. Ezzel végül 2-3 évet nyert Izrael.
A cikkünkben felsorolt esetek mind azt mutatják, hogy nem csak az izraeli titkosszolgálat, hanem a hadsereg is gyakran alkalmaz különleges módszereket az ellenség kiiktatására. Ahogy az Origón részletesen megírtuk, ugyanilyen unorthodox küldetést hajtottak végre az izraeli kommandósok 1978 július 3-án éjjel, amikor Ugandában, az Entebbe-i repülőtéren lecsaptak azokra a terroristákra, akik túszul ejtették az Air France egy járatának főleg zsidó utasait.
Minden idők legzseniálisabb kommandós akcióját Jonatán Netanjahu alezredes, Benjamin Netanjahu testvére vezette. Az akcióban minden terroristát agyonlőtték. Izraeli oldalon Netanjahu alezredes és egy zsidó túsz meghalt. A többi 102 túszt kiszabadították, és a kommandósok gépén hazamenekítették őket.