Atomkoporsó: az amerikai függetlenség napján történt a szovjet Hirosima katasztrófája

A K-19 szovjet atom-tengeralattjáró
Vágólapra másolva!
1961. július 4-én kilyukadt egy hűtővezeték az első szovjet nukleáris meghajtású rakétahordozó tengeralattjáró reaktorában. Ennek nyomán kifolyt a gépház padlójára a radioaktív hűtővíz. A reaktor hőmérséklete 400 fokra nőtt, és ez azzal fenyegetett, hogy megállíthatatlan láncreakció, atomrobbanás következik be. A gépészeknek végül sikerült egy olyan házilagos hűtőrendszert előállítaniuk, amely pótolhatta a meghibásodott csöveket, de ehhez az embereknek be kellett menniük a halálos sugárzású gépházba. A nyolc technikus közül, aki részt vett a munkában, heten alig három héten belül meghaltak. 15 tengerész két éven belül halt meg a radioaktivitás hatásai miatt. A tengeralattjárót Hirosimának nevezték a szovjet flottában, és a legrosszabb hajónak számított.
Vágólapra másolva!

Már a K-19 építése is emberéleteket követelt

A hidegháború elején, az 1950-es évek fegyverkezési versenyében őrült sebességgel fejlesztette a fegyverrendszereit a két ellenséges nagyhatalom. A Szovjetunió ekkor még a katasztrófák ellenére is előrébb tartott a rakétatechnikában, ahogy ezt az űrversenyről szóló cikkeinkben korábban megírtuk.

A tengeri hadviselésben azonban Amerika vezetett. 

A KGB 1957-ben jelentette Moszkvának, hogy az Egyesült Államokban olyan tengeralattjárót építenek, amely rakétákat tud kilőni a víz alól. 

Ezért még ugyanebben az évben megkezdték a Szovjetunió első atommeghajtású, ballisztikus rakétahordozó tengeralattjárója, a Projekt-658 osztály tervezését. Hruscsov siette a munkát, ezért nem csak a szovjet tervezők kapkodtak, de aztán a hajógyári mérnökök és munkások is. Az első atom-meghajtású hordozóosztálynak el kellett készülnie, minden áron.

Szovjet nukleáris meghajtású tengeralattjáró építése, a munkát Lenin "figyeli"
Fotó: Reddit

A birodalmi államérdek felülírta a józan észt, bár maguk a szovjet haditengerészet szakértők is azt gondolták, hogy ezeket a tengeralattjárókat nem lenne szabad szolgálatba állítani. A mindenki által ismert kockázatokat a flotta az átlagnál jóval több és jobb ellátással igyekezett leplezni: a K-19 matrózai már a kiképzés alatt is füstölt halat, kolbászt, sajtot és csokoládét is kaptak. Ekkor a tengeralattjáró még nem is készült el.

A szovjet flottában egyes tengeralattjárók legénysége az átlagnál sokkal jobb ellátást kapott. Az 1980-as években a Tájfun-osztály hajói számítottak "luxushoteleknek". Itt a fedélzeti étlapot láthatják
Fotó: Reddit

A hajó gerincét 1958-ban fektették le. A K-19 építése gyorsan haladt a szeverodvinszki hajógyárban, azért is, mert összesen 3 ezren dolgoztak rajta, de az erőltetett tempónak ára volt. Két munkás egy tűzben halt, egy – más források szerint hat – pedig akkor, amikor mérget lélegzett be a hangelnyelő borítás ragasztásakor. Később egy villanyszerelőt az egyik rakéta zárófedele zúzta halálra, egy technikus pedig bezuhant a külső és belső borítás közé.

Szergej Kovaljov főkonstruktőr felelt a K-19 tervezéséért és építéséért. Kovaljov, aki később a gigantikus méretű Tájfun-osztályt tervezte, elismeri a hibákat.

Gondoljunk bele, előttünk még senki nem épített nukleáris meghajtású tengeralattjárót a Szovjetunióban. Sem a tervezőiroda, sem a hajógyár embereinek nem volt ilyen tapasztalatuk. Nem voltak olyan eljárások, amelyek szerint haladhattunk a munkával, hanem nekünk kellett kifejlesztenünk ezeket. Menet közben improvizáltunk. Ha valami nem működött, kerestünk egy másik módszert.

Az építéskor rengeteg technológiai hibát követtek el a munkások is, nem csak a mérnökök. Egy hegesztő véletlenül forrasztóanyagot csöppentett a reaktor egyik csövébe, és a forró anyag hajszálrepedést okozott a fémben. 

A K-19 rajza, a három ballisztikus rakétát a toronyban helyezték el
Fotó: Naval Encyclopedia

A tengeralattjáró befejezése olyan sürgős volt, hogy nem foglalkoztak ezzel a csővel. Ennek később súlyos következményei lettek.

Rossz ómen

A szovjet főparancsnokság úgy döntött, nem a hagyományoknak megfelelően bocsájtják vízre a K-19-et, vagyis nem egy nő lendíti majd a pezsgőspalackot, hanem a kapitány. 

V. V. Panov azonban olyan szerencsétlenül lökte a palackot a hajó oldalának, hogy semmi nem történt, a pezsgős üveg ide-oda lengett a fémtest mellett. 

A matrózok összenéztek: ez nagyon rossz előjelnek számított a tengerészbabona szerint. Mint kiderült, a matrózok joggal aggódtak.

Hibák sorozata

A vízre bocsátás után 8 hónappal, a kikötői gyakorlatozás közben először indították el a két reaktort. Már a bekapcsolás után pár perccel sikerült végzetes hibát elkövetni, azzal, hogy túl mélyre tolták be a reaktort szabályozó rudat. A rúd nekiütközött a reaktor aljának, elgörbült és tönkretette a reaktor aktív zónáját. A javítás hónapokig tartott és 34 millió rubelbe került, ami akkor csillagászati összegnek számított. Panov kapitányt lefokozták, és a tiszteket leváltották, de ez persze nem gyorsította a munka befejezését.

Szovjet atom-tengeralattjáró reaktora
Fotó: Youtube

A javítás szürreális vonatkozása, hogy amikor felnyitották a reaktort, fekete bogarakat találtak az erősen radioaktív és forró grafitköpenyben. A mérnökök nem csak azt nem értették, hogy kerültek a reaktorba, de azt sem, hogy lehettek életben. A különös bogarakat aztán egy kutatóintézetbe vitték, és máig nem tudni, mi lett velük.

A munka során rosszul szerelték vissza a reaktor nyomásmérő műszerét. A gyár által előírt maximális nyomás 200 atmoszféra lehetett, de a reaktor 400 atmoszféra nyomást kapott. A problémát nem jelentették, és ami ennél is érthetetlenebb, nem is javították ki.

Tragikomikus próbautak

1960. július 12-én felvonták a K-19 zászlaját a periszkóprúdra, vagyis a tengeralattjáró szolgálatba lépett. Persze, még nem volt kész harci őrjáratra, ahhoz még sok gyakorlatozásra és tesztre volt szükség. Az első ötnapos próbaúton, az első merülési próbán kiderült, hogy rosszul szerelték be a mélységi kormányt a hajógyárban. A K-19 nagy sebességgel, 20 csomóval (37 kilométer per óra) megindult a tengerfenék felé. A legénységet a kormányos mentette meg, aki gyorsan reagált a rosszul működő kormány hatására, és parancs nélkül felfelé irányította a hajót. A felszínen kijavították a mélységi kormányt.

A K-19 a Hotel-osztály tagja volt
Fotó: Naval Encyclopedia

Az állami átvételi folyamat három hónapig tartott, a K-19 ezalatt 11,000 kilométert tett meg. A próbák része volt az is, hogy egyhuzamban öt napot töltött a víz alatt. Amikor a felszínre emelkedett, kiderült, hogy elvesztette szinte az összes zajcsökkentő gumilapot a hajótest. Ezeket csak Szeverodvszinszkben tudták pótolni később.

Ami ennél súlyosabb volt, hogy a reaktortér víz került egy hibás tömítés miatt, amelyet elfelejtettek kicserélni egy karbantartáskor. A K-19 instabillá vált a beömlött víz súlya miatt, ezért amikor végre a felszínre ért, ijesztően, 45 fokos szögben dőlt jobbra-balra.

A K-19 szakácsai majdnem elsüllyesztették a tengeralattjárót
Fotó: Reddit

Egy másik alkalommal a szakácsok beerőltették egy széttört élelmiszeres faláda léceit a kilences rekesz lefolyórendszerébe, amelynek az volt a feladata, hogy sűrített levegővel kilője a konyhai és egyéb szemetet a tengerbe. A láda darabjai azonban elzárták a rendszer csöveit, és az ajtó nyitott állásban maradt. Emiatt majdnem elsüllyedt a szovjet flotta büszkesége.

A hibák ellenére végül az átvételi bizottság elfogadta a tengeralattjáró és legénysége teljesítményét. A szovjet kormány 1960. novemberében hivatalosan besorolta a K-19-et az Észak Flotta 207-es tengeralattjáró flottillájába.

Az első reaktorhiba

A K-19-nek azonban minél hamarabb szolgálatba kellett állnia. Amerika már a tengerre küldte a George Washington-osztály első egységeit, ezek a Polaris rakétáikkal már szovjet területet fenyegettek. Vlagyimir Vaganov, a K-19 elsőtisztje szerint szükség volt a szovjet rakétákra, hogy ellensúlyozzák az amerikai fölényt.

Azért sürgette a vezetés a K-19 hadrendbe állását, mert a három rakétánkkal fontos amerikai célpontokra mérhettünk csapást. Ezek között az amerikai kormány intézményeit, a stratégiai légierő bázisai, vagy a nagy kikötők szerepeltek. Mi voltunk az előretolt bástya.

 

A K-19 a zapadnaja licai bázison
Fotó: NAP / Youtube

Alig lépett hivatalosan is szolgálatba a K-19, az új állomáshelyén, a nagy zapadnaja licai haditengerészeti bázison, máris komoly zűrzavart okozott. A reaktorokat a kikötőben is üzemeltetni kellett, hiszen ezeket nem lehet csak úgy ki-be kapcsolgatni, mint egy autó motorját. A technikusok hibája miatt váratlanul óriási vibráció keletkezett a rendszerben, ami tönkretette a fő keringetőszivattyút. A berendezést ki kellett cserélni.

Újabb merülési vészhelyzet

A K-19 három ilyen R-13 típusú rakétát szállított, amelyek atomtöltettel voltak felszerelve
Fotó: Missilery

1961 első felében a K-19 már hadrendben állt, amikor egy rakétás gyakorlatnál váratlanul ismét nagy sebességgel kezdett süllyedni a Barents-tengeren. A pánikba esett legénység az elülső ballaszttartályokból tartályokból kipumpálta a vizet, hogy megfékezze a lefelé száguldást. A vízmélység itt 270 méter volt. Ha a tengeralattjáró nagy sebességgel a tengerfenéknek ütközik, olyan sérülések érhetik, hogy nem tud felemelkedni. A hajócsavarok végig forogtak, nem tudták leállítani a gépeket. 

Végül a gépészeknek sikerült hátramenetbe kapcsolni a turbinákat, így a K-19 lelassult, de már leért a tengerfenékre. 

Az orra végigszántotta az üledéket, majd a hajó lassan emelkedni kezdett. A K-19 első része azonban most nagyon könnyű volt, hiszen a vizet kipumpálták innen, ezért a legénység a hátsó tartályokba is sűrített levegőt fújt. Ettől viszont az egész hajó túl könnyű lett, és mint egy dugó, kilőtte magát a tengerből.

A felszínen a kapitány ismét megjavíttatta a mélységi kormányt, amely az újabb vészhelyzetet okozta. Ahogy befejeződött a javítás, és a K-19 gyorsítani kezdett, a szonárkezelők váratlanul egy pinget észleltek, amely a hidrofonok vakfoltja irányából érkezett. Egy másik tengeralattjáró ólálkodott ugyanitt, és sikerült úgy megközelítenie a K-19-et, hogy csak az aktív szonárjának jellegzetes pingelését vették észre a szovjetek. Vajon barát vagy ellenség érkezett?

A másik tengeralattjáró leállította a hajócsavarjait és halkan sodródott, majd váratlanul a felszínre emelkedett, pontosan a K-19 előtt. A szovjet gépészek aznap másodszor kapcsoltak teljes sebességű hátramenetbe, mert az ütközés végzetes lehetett volna. A két tengeralattjáró végül éppen hogy elkerülte egymást, a másik hajó pedig gyorsan lemerült, és eltűnt.

Az amerikai Nautilus volt a világ első nukleáris meghajtású tengeralattjárója
Fotó: Wikipedia

Mint később kiderült, a másik hajó az amerikai Nautilus volt, a világ első atommeghajtású tengeralattjárója. A Nautilust és kortársait az amerikaiak egészen az 1980-as évekig kémkedésre is használták. Az egyik ilyen hihetetlen akció történetét korábban részletesen megírta az Origo.

A K-19 legénysége alig tizenkét óra alatt kétszer került tehát vészhelyzetbe.

Amerikai rakétahordozót alakít a K-19

1961 nyarán pattanásig feszült a helyzet a szuperhatalmak között. Hruscsov a bécsi csúcstalálkozón azzal fenyegetőzött Kennedynek, hogy a Szovjetunió fegyverrel fogja megakadályozni a keletnémetek tömeges szökését Nyugat-Berlinbe. Júliusban a K-19 Grönland térségében egy hatalmas hadgyakorlaton vett részt. A NATO tengeri erői szorosan követték a szovjet mozgásokat, mert ilyen nagyszabású mélytengeri műveletet még nem hajtott végre a szovjet flotta.

Szovjet atom-tengeralattjáró egy amerikai periszkópon keresztül
Fotó: Reddit

A K-19 kapitánya azt mondta, hogy nem volt ünnepi hangulat a merülés megkezdésekor.

Ahogy lemásztam a toronylétrán, még egy utolsó pillantást vetettem az égre, majd lezártam a búvónyílás fedelét. Semmi különös nem volt abban, hogy lemerülünk és őrjáratozunk. Ez volt a dolgunk.

Ünneplés egy szovjet tengeralattjárón, a hajó valószínűleg a trópusokon haladt, és a szellőzése vélhetően nagyon gyenge volt, ezért a legénység rövidnadrágot és pólót viselt
Fotó: Reddit

Június 30-án a tisztek megünnepelték Nyikolaj Zatyejev kapitány születésnapját. A kapitány elismertségét jelzi, hogy ekkor még csak 35 éves volt, de már a legfontosabb szovjet tengeralattjáró parancsnoka lehetett.

Ünneplés közben átadta nekem parancsnokság üzenetet a rádiós altiszt. Akciót megkezdeni!

A K-19-nek amerikai ballisztikus rakétahordozó tengeralattjárót kellett szimulálnia, amelyre majd a szovjet hajók és tengeralattjárók vadásznak. Vaganov elsőtiszt, aki épp ezen az úton egy sérülés miatt a parton maradt, arra emlékeztet, hogy 30 tengeralattjáró is kereste a K-19-et.

Hagyományos, tehát dízel-elektromos meghajtású hajók zárták le a Norvég-tengert és a grönlandi vizeket. Azt volt a feladatuk, hogy felfedezzék a lopakodó "amerikait", és hogy "elsüllyesszék".

A forgatókönyv szerint, ha sikerül a K-19-nek kijátszani a tengeralattjárókat, akkor tovább kell hajózni a szovjet partok felé, és északról rakétaindítást kell végrehajtania, persze, csak gyakorlás céljából, robbanófej nélküli fegyverrel. A szovjet rakétahordozó a Dánia-szorosban áttörte a tengeralattjárók kordonját, és az úszó jég alatt közeledett a szovjet partok felé. Úgy tűnt, hogy nagy sikerrel zárja majd a hadgyakorlatot a hajó.

A végzetes reaktorbaleset

A K-19 a felszínen
Fotó: Tvd.im

A tengeralattjáró senki nem számított vészhelyzetre. Zatyejev kapitány ellenőrizte a navigációs tiszt munkáját, a K-19 pillanatnyi helyzetét és irányát, majd 2 órára lepihent a kabinjában. 1961. július 4-én, az amerikai Függetlenség Napján, 04:15-kor azonban megszólaltak a riadócsengők. Zatyejev felriadt, és a fedélzeti telefonhoz ugrott.

A reaktorvezérlő jelentette, hogy majdnem nullára csökkent a nyomás a hűtőkörben, és megnőtt a radioaktivitás. Ez a legrosszabb, ami történhetett. A hajógyárban keletkezett hegesztési hiba miatt kilyukadt egy hűtővezeték. Persze, ezt akkor nem tudtuk.

A kapitány hátrarohant. A technikusok azzal fogadták, hogy a nyomás tovább csökkent, és a reaktor semmilyen külső beavatkozásra nem reagál. A hőmérséklete ugyanakkor nőtt. Vlagyimir Vaganov szerint ennek egyetlen következménye lehetett.

A kézikönyveink és a reaktor üzemeltetési utasításai szerint ilyenkor arra kellett felkészülnünk, hogy ha a hűtés hiányában tovább nő a hőmérséklet, a reaktor felforr és felrobban.

Ezeket a pillanatokat így örökítette meg a K-19-ről készített amerikai mozi.

A K-19 úszó atombombává változott.

Le kell hűteni a reaktort!

A kapitány a felszínre rendelte a tengeralattjárót, és vészjelzést adott Moszkvának. A nagy hatótávolságú rádió antennája azonban elromlott, így csak egy kis teljesítményű készüléket használhattak. A rádiós ezen többször megadta a K-19 helyzetét, és segítséget kért a térségben haladó hajóktól.

A K-19 őrjárat közben
Fotó: Wikipedia

Eközben a gépészek a szomszéd rekeszben azon törték a fejüket, hogyan hűtsék le a reaktort. 

A rekeszek közti, hermetikusan zárható ajtók nyitva maradtak, így semmi nem állta az útját a sugárzás terjedésének. 

Egy fiatal technikus, Jurij Filin javasolta azt, hogy vágják le az egyik levegőszelepet a hűtőkörről, és hegesszenek hozzá egy csövet, amelyen keresztül pótolhatják a hűtővizet.

A szükséges felszerelés és anyagok összegyűjtésével értékes percek teltek el, miközben a reaktor és a gépterem hőmérséklete is egyre nőtt. A tengeralattjáró vészhelyzeti dízelmotorját is be kell indítani, hogy áramot termeljen a hegesztőkészülék számára. A gépészek ezért először egy gumicsővel akarták összekötni a hűtőcsövet egy segédszivattyúval, hogy a hegesztésig is pótolják a hűtővizet. Amikor azonban bekapcsolták a szivattyút, és hideg víz érte a reaktort, a gumicső váratlanul szétszakadt, mondja Vlagyimir Vaganov.

A 400 fokos reaktorból kilövellt a gőz, amikor a szivattyú benyomta a vizet. A bent dolgozók emberek ekkor kapták az első, szörnyű adag sugárzást.

A javítási kísérlet csak rontott a helyzeten. 

A hajó szellőzőrendszerébe bejutottak a reaktorból származó fissziós anyagmaradványok, a radioaktív részecskék minden rekeszbe eljutottak, és mindenkit megfertőztek valamilyen mértékben. 

Még az egyik ballisztikus rakéta is radioaktív lett.

10 percig kellett dolgozniuk a brutális sugárzásban

A tisztek tudták, nincs más megoldás: be kell menni az egyre forróbb és radioaktívabb reaktorterembe, és oda kell hegeszteni a csövet. 

A K-19 gépterme
Fotó: Reddit

A kapitány önkénteseket kért a munkára. A 23 éves Borisz Korcsilov hadnagy, a kék szemű sármőr, a nők kedvence, aki a hajón a torpedókért felelt, a gépészek mellett jelentkezett a feladatra. A jelentkezőket három fős csoportokra osztották. Az emberekre gázálarcot és esőköpenyt adtak, mert sugárvédelmi ruha nem volt a fedélzeten. Minden csoport maximum 10 percig dolgozhatott a reaktornál, utána el kellett hagyniuk a helyiséget.

A tengeralattjárón nem volt sugárvédelmi ruha, ezért gázálarcot és köpenyt kaptak, hasonlót, mint amilyet a Magyar Néphadseregben is rendszeresítettek később
Fotó: Dihha.hu

Az első csoport 06:50-kor sorakozott fel a reaktorterem ajtajánál. Zatyejev azt kérdezte Korcsilov hadnagytól.

Ugye, tudod, hova fogsz belépni?

Mire a hadnagy azt felelte:

Tisztában vagyok vele, kapitány elvtárs.

Az első csoport kinyitotta az acélajtót, és berohant az iszonyatos forróságba. Korcsilov a második csoporttal ment be a reaktorterembe.

A halálba küldték az önkénteseket 

Az emberek csak úgy tudtak beszélni egymáshoz, hogy félrehúzták a gázálarcot a szájuk elől. A csövet a forróság és a stressz ellenére sikerült a helyére hegeszteni, ezért a kinti kapcsolótáblán Mikhail Kraszicskov főhadnagy elfordította a szivattyú gombját.

A tengeralattjáró reaktorának vezérlőterme
Fotó: Reddit

A szivattyú működésbe lépett és vizet pumpált a reaktorba. Ekkor a bent dolgozók azt jelentették, hogy kék lángok jelentek meg a reaktor tetején. A későbbi vizsgálat szerint a reaktorban újraindult az energiatermelés és kritikusra nőtt az energiaszint, amikor víz érte a sérült grafitrudakat. Ez erős neutronsugárzást eredményezett, majd egy kémiai reakció nyomán gyilkos ionizáló hidrogén keletkezett. Ezt mutatták a kék lángok. 

Ha eddig nem kaptak volna halálos adag sugárzást az emberek, akkor itt megpecsételődött a sorsuk.

A kapitány visszaemlékezése szerint szörnyű állapotban jöttek ki az önkéntesek a gépteremből. Korcsilov kb. hét percet töltött bent, és amikor kitámolygott, letépte a gázálarcát és hányni kezdett. A szemtanúk azt mondták, azonnal látni lehetett rajtuk a sugárfertőzés borzalmas hatásait.

Ott helyben megváltozott a megjelenésük. A bőrük vörössé vált azokon a részeken, amelyeket nem takart gázálarc vagy köpeny. Az arcuk és a kezük elkezdett megdagadni. Vörös vérfoltok jelentek meg a fejbőrükön. Két órán belül felismerhetetlenné váltak. Beszélni már nem tudtak, csak súgták, hogy öljük meg őket a fájdalom miatt.

Vlagyimir Braginyec azt mondta, akkor még senki nem tudta, milyen iszonyatos a sugárbetegség.

Azért vállalták önként a munkát, mert ez Csernobil előtt történt. Mindannyian azt hittük, hogy kellemetlen lesz, de nem halálos.

A reaktor hőmérséklete ekkor 398 fok volt. A berendezés elvileg már túl volt a tűrőképessége határán, mégsem olvadt meg a mag. A hegesztés kitartott, a barkácsolt csőrendszer nem szakadt szét. Négy órával a vészhelyzet kezdete után csökkenni kezdett a reaktor hőmérséklete.

A VM-4 típusú szovjet tengeralattjáró atomreaktor

Abból a kilenc emberből, aki helyreállította a reaktor hűtését, három héten belül nyolc meghalt. Az orvosok szerint 2 ezer mSv (millisievert) dózis már halálos lehet, és 8 ezer már szinte biztosan halált okoz. 

Borisz Korcsilov 54 ezer mSv sugárzást kapott. Július 10-én halt meg a kórházban. 

A gépteremből az egyedüli túlélő Mikhail Kraszicskov főhadnagy lett, akit a csontvelő átültetés és sok vérátömlesztés mentett meg.

A legénység 14 másik tagja két éven belül meghalt a sugárfertőzés okozta betegségekben, de a 139 fős legénység minden tagját érte sugárzás. Az ő későbbi egészségi állapotukról nincs adat.

A mentés

Zatyejev kapitány aggódott, mert a jelek szerint szovjet hajó nem fogta a vészjelzésüket. A kapitány attól tartott, hogy NATO-hajók érkeznek majd a mentésre, és a mentés ürügyén megpróbálják megkaparintani a szovjet flotte legértékesebb egységét. Zatyejev eltökélte, hogy nem adja át a Szovjtunió első és egyetlen rakétahordozóját az ellenségnek, hanem elsüllyeszti a K-19-et.

Zatyejevnek végül nem kellett elsüllyesztenie a tengeralattjáróját
Fotó: Reddit

Végül a szovjet S-270 dízel-elektromos tengeralattjáró hallotta meg a rádióadást. Grigorij Vasszer kapitányt megdöbbentette a látvány, amikor a K-19 mellé ért a hajója.

A legénység a fedélzeten ült vagy feküdt. Láttuk, hogy sokan hánynak. Elsőként a súlyosan sugárfertőzött embereket hoztuk át. Mivel már mozgásképtelenek voltak, hordágyon kellett őket áthozni. Ezért kinyittattam az orron levő mélységi kormányokat, és azon, mint egy pallón, tudták átcipelni a szerencsétleneket az én hajómra.

Később egy másik szovjet tengeralattjáró, majd több romboló érkezett. A K-19-et hazavontatták. A legénységet a parton kórházba vitték. A legsúlyosabb betegek teste annyira radioaktív lett, hogy a haláluk után a kórtermek teljes berendezését meg kellett semmisíteni, azokkal az eszközökkel, műszerekkel együtt, amelyekkel kezelni próbálták őket. Titokban temették el őket, fémkoporsóban, olyan erősen sugárzott a holttestük.

A K-19 legénységét a fedélzetre küldte a kapitány a sugárzás miatt
Fotó: Naval Encyclopedia 

A szovjet flotta és a kormány letagadta a tragédiát. A halálos eseteket munkahelyi balesetnek, pl. áramütésnek állították be a kórházi zárójelentésekben, az enyhe fokú sugárfertőzést pedig neurológiai betegségként dokumentálták.

Nyikita Hruscsov pártfőtitkár a katasztrófa után is azzal büszkélkedett a bécsi csúcstalálkozón, hogy immár a Szovjetunió is képes tengeralattjárókról kilőtt rakétákkal pusztítani az ellenséget. Holott az egyetlen szovjet rakétahordozó tengeralattjáró ekkor már egy északi szovjet kikötő eldugott sarkában horgonyzott, messze a partoktól, annyira radioaktív volt az acéltest.

A K-19-et legénység nélkül vontatták a kikötőjébe, ahol a többi hajótól távolabb horgonyozták le a sugárzás miatt
Fotó: Naval Encyclopedia 

A K-19 belső berendezéseit, műszereket, szerszámokat, ágyneműt, a hűtőkben tárolt ennivalót, vagyis mindent, ami a fedélzetén volt, átrakodtak egy elhagyott bárkára, amelyre figyelmeztető feliratot festettek. A kikötőben hamar elterjedt a hír, hogy még csokoládé is van a bárkán. Három nap múlva a kis hajó már üres volt, a helyiek mindent elloptak róla. Hogy mi történt azokkal az emberekkel, akik a radioaktív tárgyakat hazavitték, nem tudni.

Szürreális döntés: újra szolgálatba kell állítani a K-19-et

Olvasóink minden bizonnyal azt gondolják, ezzel véget is ért az atomkoporsó története. A szovjet kormány azonban úgy döntött, hogy újjá kell építeni a K-19-et. A magyarázat az volt, hogy amíg nem állnak rendelkezésre nagy számban hasonló tengeralattjárók, még erre a hajóra is szükség van az amerikai fölénnyel szemben. Más vélemények szerint a legénység követelte a K-19 megmentését.

A K-19 a kikötőjében
Fotó: Naval Encyclopedia

Akármi is állt a döntés hátterében, fél év múlva, 1961 decemberére befejezték a hajó sugármentesítését. A reaktortermet azonban nem lehetett kijavítani, és sugármentesíteni sem, ezért az egész szekciót egyben kivágták a hajótestből, és a Kara-tengerbe süllyesztették. 

A K-19, amelynek a gúnyneve Hirosima lett a szovjet flottában, új reaktortermet kapott, amelyet egybe hegesztettek a kivágott reaktor helyére, majd a tengeralattjáró 1962. októberében újra kifutott a tengerre.

Tovább élt a K-19 átka – majdnem atomháborút okozott

1969. november 15-én a K-40 nevű egység személyzete gyakorolt a Hirosimán, a K-19-en, amikor a víz alatt összeütközött egy ismeretlen tárggyal. A szovjet hajó visszatért a kikötőbe. A baleseti vizsgálat nem nevezett meg senkit felelősként.

Az amerikai tengeralattjáró nukleáris rakétát akart kilőni a K-19-re az ütközés után
Fotó: Wikipedia

Mint később kiderült, a víz alatti tárgy a USS Gato amerikai atommeghajtású tengeralattjáró volt, amely majdnem az összeroppanási mélységig süllyedt a karambol következtében. A K-19 ugyanis lyukat ütött az oldalán. Az amerikai elsőtiszt három torpedót és egy tengeralattjáró elleni nukleáris rakétát is ki akart lövetni a szovjet hajóra, de Lawrence Burkhardt korvettkapitány, a parancsnok felülbírálta a döntést. A kapitányt a harmadik világháború megakadályozása ellenére leváltották.

Újabb baleset

1970. március 31-én a K-19 a felszínen hajózott. A sűrű ködben alig 1 méter volt csak a látótávolság. Egy mellettük elhaladó hajót szabad szemmel csak akkor vett észre egy tiszt a toronyból, amikor annak az orrhulláma lefröcskölte. A radaron látszott egy másik hajó is. A tengeralattjáró megpróbált kitérni, de a másik hajó mintha tükrözte volna a manővereit. A két jármű nemsokára összeütközött.

A karambol okozója egy halászhajó volt, amelynek a fedélzetén egyetlen józan embert sem lehetett talákni: minden tiszt és matróz, de még a szakács is részeg volt. A tengeralattjáró nem sérült meg súlyosan, a részeg legénységű halászhajó elsüllyedt.

A babonás tengerészek már ekkor azt állították, hogy a Hirosima elátkozott tengeralattjáró, és a rossz szerencséje a legénységet is követi. Ezt a babonát igazolta az 1972. februári eset, amikor a K-19 kigyulladt a személyzet hibájából. A tűzben 30 tengerész meghalt, a tengeralattjáró pedig majdnem elsüllyedt.

Végre kivonják az atomkoporsót

A Hirosimán még kétszer volt tűz, de azokban már nem halt meg senki. A veszélyes tengeralattjárót 1990-ben kivonták a hadrendből, majd 2003-ban szétbontották. A Kara-tengerbe süllyesztett eredeti reaktorát 2021-ben találta meg egy orosz expedíció, hogy megállapítsák, milyen veszélyt jelent a környezetre.

Az atomkoporsó reaktorbalesetéről Atomcsapda címmel hollywoodi film készült Harrison Ford és Liam Neeson főszereplésével.

 K-19 tornya egy Moszkva melletti faluba került, előtte a büszke tulajdonos
Fotó: Reddit 

A szovjet flotta legszerencsétlenebb tengeralattjárójának sorsa nem ért véget a feldarabolással. A tornyát ugyanis megvásárolta egy volt altiszt, aki az 1960-as években a hajón szolgált. Vlagyimir Romanov 250 ezer dollárt fizetett a K-19 jellegzetes részéért, amelyet emlékműként, a saját földjén, a háza közelében állított fel Moszkva térségében.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!