Lehet, hogy a halál utáni élet valóban létezik

Vágólapra másolva!
Akár hiszünk benne, akár nem, emberek milliói vannak meggyőződve arról, hogy az élet több annál, mint hogy csupán egy véges időn át bolyongunk a Föld felszínén, majd eltávozunk. Számos vallás alapja a halál utáni élet fogalma, és még senkinek sem sikerült egyértelműen bizonyítani, hogy mi történik, amikor az emberi lélek elhagyja a testet.
Vágólapra másolva!

A tudomány sokat foglalkozik a halál utáni élet kérdésével. És bár az Egyenesen át című film fikció, valós kutatások utalnak arra, hogy a vég talán nem feltétlenül jelenti a tényleges véget. Most egy tudós azt állítja, hogy bizonyítékot talált arra, hogy létezik a lélek; és talán sikerült megfigyelnie magát a pillanatot is, amikor a tudat elhagyja a testet.

Illusztráció az emberi lélek eltávozásáról: úgy tűnik, hogy valóban létezik a halál utáni élet
Illusztráció az emberi lélek eltávozásáról: úgy tűnik, hogy valóban létezik a halál utáni élet
Fotó: DALL-E-AI generált illusztráció

Az emberi agy halál utáni aktivitása sok kérdést vet fel. Dr. Stuart Hameroff, az Arizonai Egyetem aneszteziológusa és professzora friss kutatást végzett klinikai halál közeli állapotban lévő páciensekkel kapcsolatban:

  • hét beteg agyára érzékelőket helyezett;
  • megfigyelte meg az agyi aktivitást a végső perceikben, 
  • miközben monitorozta a vérnyomásukat és szívműködésüket, amelyek nullára csökkentek, amikor halottá nyilvánították őket. 

A legérdekesebbnek az elektroenkefalográfos (EEG) mérés eredménye bizonyult, amely egy furcsa energiakitörést rögzített közvetlenül a halál beállta után.

Minden eltűnt, majd ez az aktivitás megjelent, amikor már sem vérnyomás, sem szívműködés nem volt. Ez lehet egy halálközeli élmény, vagy talán a lélek eltávozása a testből

– mondta Hameroff a Project Unity interjújában, amit az Unilad Tech online portál idéz.

Hameroff szerint az energiakitörés, amelyet gamma szinkróniának neveznek, egy olyan hullámminta, amely általában a tudatos gondolkodáshoz, éberséghez és érzékeléshez kapcsolódik.

 

Halál utáni élet: ez történik a test halála után az emberi tudattal

A furcsa energiakitörést körülbelül 30-90 másodpercig figyelték meg az EEG-n, ami teljesen eltűnt, amikor a beteget klinikailag halottnak nyilvánították. Ezért merült fel a kérdés: mi történik az emberi lélekkel a test halála után?

Hameroff azt feltételezi, hogy a tudat kvantumszinten működik, nem pusztán az idegsejtek közötti elektromos jelekből ered, hanem a sejtekben található mikrotubulusokban keletkezik.

Ez a kutatás megmagyarázhatja, hogy miért érzékeljük továbbra is környezetünket olyan állapotokban, mint az altatás vagy a mélyalvás. Az agyi aktivitás ezen kitörései valószínűleg az oxigénhiány következményei is lehetnek 

– magyarázta Hameroff, aki elismerte, hogy az EEG-törés lehet pusztán egy illúzió, ugyanakkor állítja, hogy az is elképzelhető, hogy a tudat ilyenkor hagyja el a testet. Szerinte a tudatosság valószínűleg egy nagyon alacsony energiájú folyamat.

A Lelki ismeretek című filmben egy balesetben meghalt, sikertelen zenész lelke akar visszajutni a testébe, hogy kapjon még egy esélyt
A Lelki ismeretek című filmben egy balesetben meghalt, sikertelen zenész lelke akar visszajutni a testébe, hogy kapjon még egy esélyt
Fotó: Pixar

Dr. Lakhmir Chawla aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvos kutatásai középpontjában az agyi aktivitás és a tudatosság állt, különös tekintettel az EEG által mért agyi hullámokra a halál beállta előtt. Megpróbálta bizonyítani az agyi aktivitás teljes hiányát agyhalott szervdonoroknál. Egyik legismertebb tanulmánya során olyan hirtelen, rövid életű agyi aktivitást figyelt meg haldokló betegek esetében, amelyet egyesek a tudat fennmaradásának vagy a „lélek” eltávozásának lehetséges bizonyítékaként értelmeztek.

De vajon mindenkinek van lelke? Hameroff szerint ez az energiakitörés nem mindenkinél jelentkezik, de körülbelül 50 százalékban reprodukálható volt a mérések során.

Szóval még nem állíthatjuk biztosan, hogy a Pixar Lelki ismeretek című filmje tény és nem fikció, és hogy a lélek tudat szorosan összekapcsolódik, de az ilyen kutatások útján egyre inkább elgondolkodunk azon, amit eddig a halál utolsó pillanatairól tudni véltünk.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!