Szemerkélő esőt jósoltak, de a vége az évszázad hóvihara lett

Az 1888-as hóvihar alapjaiban bénította meg New York lakóinak mindennapjait: a közlekedést, a gazdaságot, a kommunikációt és a lakosok biztonságát fenyegette. Azonban a városnak sikerült levonnia a tanulságokat és számos fejlesztést dolgozott ki, hogy hasonló katasztrófa soha többet ne történjen meg.

1888-ban az Egyesült Államok keleti partján szokatlanul enyhe volt a tél. Március elején a fák már kirügyeztek és a hőmérők egészen magas, 10 °C fokot mutattak. 

Így senki sem számított arra, hogy március 12-én óriási hóvihar fogja megbénítani a keleti partot, hiszen a korabeli időjárás-előrejelzések még csak gyenge, szemerkélő esőt jósoltak. A gyors hőmérséklet csökkenés következtében a lágy tavaszi eső, hamarosan hóvá változott, amit erős szelek kísértek. Ez azonban nem állította meg New York városának szorgos polgárait, akik így a szokásosnál melegebb ruhát vettek fel és elindultak a munkahelyükre. 

A gyalog és tömegközlekedés szinte már a vihar második napján teljesen lehetetlenné vált. Forrás: Wikipedia

Katasztrófa a láthatáron 
A külső kerületekből ingázó emberek viszont már másnap reggel komoly problémával szembesültek, hiszen a vasúti sínek használhatatlanok lettek, a rajtuk képződő vastag jégréteg miatt, majd az intenzív havazás csaknem teljesen betemette a vonatszerelvényeket. Hasonlóan rosszul jártak a gyalogosok is, akik a meghűlés következtében tüdőgyulladást kaptak. A gyorsan tetőző hóviharban többen nem tudtak behúzódni fűtött épületbe és halálra fagytak. 

A havat olyan elemi erővel fújta a szél, hogy egyes tömbházaknál az legfelső emeletek ablakait is teljesen beborította.

New York, zárt város 
New York ebben az időszakban nyüzsgő metropolisz volt, mely már ekkor rászolgált későbbi becenevére ,,A város, ami soha nem alszik”. Az utcákat keresztül-kasul behálózták az elektromos vezetékek, melyekre temérdek jég rakódott. Ezt a nagy súlyt nem bírták és magukkal rántottákat a villanypóznákat is. 

A távíróvezetékek elszakadásával megszűnt a kommunikáció a város és a külvilág között, s ugyanakkor a gyalogos- és a tömegközlekedés is veszélybe került. A balszerencsés lakosok a hóvihar következtében napokon keresztül az otthonaikban ragadtak. A második napon már több helyen is egy méternél magasabb hóbuckák torlaszolták el az utakat.  

A hóvihar egészen napjainkig a legnagyobb számú halálos áldozatot követelte, ugyanis 400-ra teszik azok számát, akik közvetlenül a vihar vagy annak valamely balszerencsés mellékhatása, mint a megfázás és a tüdőgyulladás következtében hunytak el. 

A fővárost, Washington D. C-t sem került el a hóvihar, ahol az időjárási viszonyok következtében még kisebb ciklon is kialakult. Vidéken pedig egész állatcsordák pusztultak el az extrém időjárás következtében. 

A Kíthira hajón tartózkodó legénység minden tagja a vihar áldozata lett. Forrás: Wikipedia

A vihar nemcsak az utazást bénította meg teljesen, hanem a gazdaságot is, hiszen a New York-i tőzsde két teljes napon keresztül zárva tartotta kapuit a befektetők előtt. Hasonló eset az I. és II. világháború idején sem történt. Viszont a 2012-es Sandy hurrikán megjelenésekor szintén lakat került a bankház ajtajára. 

Az 1888-as hóvihar után az Egyesült Államokban az elektromos vezetékeket a föld alá helyezték, a hasonló problémák elkerülése végett. Ugyanígy komoly hatással volt a közlekedésre is, hiszen az Amerikai Egyesült Államok első metró alagutat csaknem tíz évvel a pusztító vihar után Bostonban építették meg. Így a földalatti közlekedést már nem befolyásolták a szélsőséges időjárási viszonyok. 

További történelmi témájú cikkeket a Múlt-kor történelmi magazin weboldalán olvashatnak.