A modern Kína atyja, aki sorra szervezte a felkeléseket

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Száz éve, 1925. március 12-én halt meg Szun Jat-szen, Kína első köztársasági elnöke. A modern Kína atyja tisztában volt azzal, hogy hatalma gyenge lábakon áll.
Vágólapra másolva!

A dél-kínai Kanton tartomány egyik falujában, Csungsanban született 1866. november 12-én, paraszti családban. Hawaii szigetén letelepedett bátyja jóvoltából tizenhárom évesen Honoluluba utazhatott, ahol három évig egy brit missziós iskolába, majd egy évig amerikai főiskolára járt, és felvette a keresztény vallást.

Szun Jat-szen, Kína első köztársasági elnöke Kantonban 1924-ben
Szun Jat-szen, Kína első köztársasági elnöke Kantonban 1924-ben
Fotó: Wikimedia Commons

 

Kína akkoriban elmaradott, szuverenitását lényegében elvesztett ország, a nyugatiak félgyarmata volt, a régensként kormányzó Ce-hszi anyacsászárné és konzervatív klikkje minden reformokra irányuló törekvést megakadályozott. Szun hosszú levélben fejtette ki modernizációs javaslatait, de a kormányzattól csak földművelési és selyemhernyó-tenyésztési tervei kaptak támogatást. Ezután már a köztársaság megteremtését tekintette céljának, és 1894-ben Hawaiira visszatérve megalapította a Kínai Társadalom Újjáélesztésének Társaságát.

A vereséggel végződött 1894-95-ös első japán-kínai háború után felkelést szervezett a mandzsu dinasztia ellen, ennek meghiúsulása után külföldre szökött, és 16 évet töltött emigrációban.

 Londonban kínai ügynökök elrabolták, és csak a brit külügy nyomására engedték el, neve ekkor lett közismert, ezután Japánban élt, a boxerlázadás tetőpontján, 1900-ban Hongkongba utazott, de csapdától tartva nem szállt partra. 1905-ben Japánban létrehozta a Szövetséges Ligát, az első modern kínai politikai pártot, és Minpao (Néplap) címmel újságot indított. Közzétette „három népi elvét”: nacionalizmus, demokrácia és népjólét, ezek a gyakorlatban a mandzsu dinasztia megdöntését, a köztársaságot és a földhöz való egyenlő jogot jelentették.

 

A modern Kína atyja átszervezte a hadsereget

Sorra szervezte a felkeléseket, amelyeket vérbe fojtottak, a kudarcok nyomán a társaság tagjai megfogyatkoztak, ráadásul a kínai kormány nyomására Szunt sorra utasította ki Japán, Francia-Indokína és Hongkong. Egy évig Európában és az Egyesült Államokban utazgatott, az ott szerzett jelentős pénzbeli támogatásból 1910-ben ismét sikertelen felkelést szervezett hazájában.

kínai nagy fal
A kínai nagy fal idősebb, mint gondolták
Fotó: Xinhua via AFP/Xinhua News Agency.All Rights Reserved

A császári udvar az anyacsászárné 1908-ban bekövetkezett halála után saját fennmaradása érdekében lassú reformokba kezdett: átszervezte a hadsereget, az iskolarendszert, tartományi és országos gyűléseket hívott össze. Az értelmiség azonban nem volt elégedett a változások ütemével és tartalmával, a kormány egyre kevésbé volt a helyzet ura. Amikor a Csing-dinasztia 1911-ben államosítani kívánta a vasúti fővonalakat, a helyi érdekképviseletek fellázadtak. A Szecsuán tartományban kirobbant fegyveres felkelést nem tudták leverni, Vuhanban az időközben hazatért Szun által szervezett tizenegyedik felkelés megdöntötte a tartományi kormányt. 

A tartományok ezután sorra szakadtak el a császárságtól, és 1912. január 1-jén Nankingban kikiáltották a Kínai Köztársaságot, amelynek ideiglenes elnökévé Szun Jat-szent választották meg.

Az új elnök tisztában volt azzal, hogy hatalma gyenge lábakon áll, és úgy is érezte, hogy a forradalom fő célkitűzései megvalósultak, ezért kiegyezett a külföldi hatalmak által támogatott, a földesúri és hivatalnoki réteget is maga mögött tudó Jüan Si-kaj tábornokkal, a császári udvar miniszterelnökével. Az egyezség értelmében a kancellár Jüan 1912. február 12-én lemondatta a gyermekcsászár Pu Jit, ezzel egy időben távozott Szun is, a köztársaság elnöke március 10-én Jüan lett.

 

Feloszlatta a törvényhozást

Az 1912-es, első parlamenti választáson a Szun által a Szövetséges Ligából létrehozott Kuomintang párt szerepelt a legjobban. Az új elnöknek azonban esze ágában sem volt az alkotmánnyal és a parlamenttel bajlódni, és miután - vélhetőleg az ő utasítására - meggyilkolták a párt miniszterelnök-jelöltjét, ezért Szun hívei 1913-ban kirobbantották a „második forradalmat”, de vereséget szenvedtek, Szun Japánba menekült. 

A harcokban felülkerekedett Jüan

  • 1915-ben feloszlatta a törvényhozást és 
  • visszaállította a monarchiát, 
  • önmagát téve meg császárnak. 

Uralma csak 83 napig tartott, ekkor lemondásra kényszerült, a hatalomért a következő években hadurak marakodtak egymással, polgárháborús állapotok alakultak ki. 

Az ország egyesítésének szándékával hazatérő Szun Dél-Kínában, Kantonban alakított kormányt, de pozíciói fokozatosan ismét meggyengültek, ezért 1918-ban újfent lemondott és Sanghajba, francia területre ment. 1920-ban újabb kormányt alakított, 1921-ben dél-kínai elnökké választották, de a hadurak 1922-ben ismét elűzték.

Ekkor már meggyőződése lett, hogy Kínát csakis katonai úton lehet egyesíteni, s ezután kezdődhet meg az átmenet a demokráciába. A Kuomintangot tömegpárttá alakította, közeledett a kommunistákhoz és a mögöttük álló Szovjetunióhoz. Az utódjául kiszemelt Csang Kaj-seket a Szovjetunióba küldte katonai tanácsadókért, katonai akadémiát alapított, hadsereg szervezésébe kezdett. 1923-ban elfoglalta Kantont és ismét kormányt alakított, amelyet 1924-ben kibővített a kommunistákkal. 

1924 végén már betegen ment Pekingbe a két országrész egyesítése céljából, ott is halt meg májrákban 1925. március 12-én, 58 évesen; hamvai Nankingban, az 1929-ben elkészült hatalmas mauzóleumában nyugszanak, ahol 4,6 méteres márvány ülőszobra is látható.

Halálakor a nemzet igazi vezetőjének tekintették, a két évvel később kitört polgárháborúban a kommunisták és a Kuomintang is magát deklarálta Szun igazi örökösének. Szun a múlt századi kínai politikusok közül egyetlenként a szárazföldi Kínában és Tajvanon is általános tiszteletnek örvend, majd minden városban fontos utca viseli nevét, arcképe ma is ott van a Mennyei béke terén május elsején, noha Marx és Lenin már eltűntek mellőle.

 

(Nemzeti Archívum Sajtóarchívum)

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!