A tanulmányban 745 fehérjének a megváltozását tanulmányozták, melyeket fiatal tengeri madarakban találtak, olyanokban, akiknek volt és olyanokban, akiknek nem volt műanyag a gyomrukban. A kutatók a fiatal (kevesebb, mint 90 napos) barna vészmadarakra (Ardenna carneipes) fókuszáltak, melyek látszólag egészségesnek tűntek.
Gyakori, hogy a súlyosan lesoványodott álltoknál műanyag elfogyasztását dokumentálják és ezek az állatok egyértelműen alultápláltak. A kutatók azonban meg akarták tudni, hogy milyen terhet jelent a gyomorban lévő műanyaggal való együttélés. A csapat proteomika (fehérjék és szabályozásuk vizsgálata) alkalmazásával mérte fel a madarak egészségét. Bár az orvosi kutatásokban proteomika gyakori, a vadvilág tanulmányozásában ritkán alkalmazott módszer. A kutatók elemezték a kevés és sok műanyagot elfogyasztott tengeri madárfiókák vérmintáját és ezzel meghatározták több szerv, a gyomor, a máj, a vesék károsodásának és a neurológiai hanyatlás jeleit.
Korábbi kutatás azt találta, hogy a mikroműanyagok hatással vannak a szűrő szervekre, mint például a máj és a vesék. Ez a kutatás azonban tovább terjed, és hangsúlyozva azt a mértéket, ahol ezek a szervek már nem működnek úgy ahogyan kellene egy egészségesnek tűnő állatban. Ha a máj és a vesék nem jól működnek, vagy kezdenek leállni, annak komoly visszahatásai lehetnek a hosszú távú túlélésre. A legmegrázóbb felfedezés az volt, hogy azoknál a fiókáknál, melyek műanyagot fogyasztottak majdnem 50% csökkenést találtak az agyból származó neutrofikus faktor (BDNF) nevű fehérjében. A BDNF meghatározó szerepet játszik a növekedésben és a neuronok túlélésében, ami lényeges az általános agyi egészséghez.
A tanulmányban vizsgált proteinek a különböző organizmusok szerte nagyon hasonlóak, vagy változatlanok, még azoknál is, melyek távoli rokonok, ami azt jelenti, hogy a tengeri madaraknál megfigyelt hatások kiterjedhetnek más fajokra is – az emberekre is. Ez a tanulmány hangsúlyozza, hogy más fajokat is meg kellene vizsgálni, például a tengeri emlősöket, melyekről ismert, hogy nagy mennyiségű műanyag fogyasztás veszélyének vannak kitéve.
(Forrás: Cosmos Magazine: https://cosmosmagazine.com/)