Döbbenetes felfedezést tettek a Szaturnusznál

Vágólapra másolva!
Egy csillagászokból álló kutatócsoport 128 új holdat azonosított a Szaturnusz körül. Jelenleg a gázóriás 274 ismert holddal rendelkezik – csaknem kétszer annyival, mint a Naprendszer összes többi bolygója együttvéve.
Vágólapra másolva!

A felfedezéssel a Szaturnusz rekorderré vált a holdak számát illetően, megelőzve a korábbi listavezető Jupitert, amelynek 95 holdja ismert. A kutatók a munka kezdeti szakaszában még csak 62 új égitestet vettek észre, ám halvány jelek utaltak arra, hogy további rejtőzködő objektumok is lehetnek a bolygó körül. A 2023-as megfigyelések igazolták ezt a gyanút.

A Szaturnusz 274 ismert holddal rendelkezik, ezzel rekordernek számít a Naprendszerben.
A Szaturnusz 274 ismert holddal rendelkezik, ezzel rekordernek számít a Naprendszerben.
Fotó: Science Photo Library 

Edward Ashton, a tajvani Academia Sinica Csillagászati és Asztrofizikai Intézet posztdoktori kutatója, a felfedezés vezetője így nyilatkozott

Biztosan állíthatjuk, hogy 128 új holdat találtunk. A számításaink alapján nem valószínű, hogy a Jupiter valaha is utolérheti a Szaturnuszt.”

Az újonnan azonosított égitestek létezését a héten a Nemzetközi Csillagászati Unió hivatalosan is elismerte. Jelenleg csak sorszámokkal és betűkkel azonosítják őket, de később – a hagyományoknak megfelelően – különböző mitikus istenek neveit kapják majd. A holdak többsége északi istenek után kapja nevét, ezért a szakértőknek alaposabban kell tanulmányozniuk a skandináv mitológia kevésbé ismert alakjait is.

„Nem elképzelhetetlen, hogy később lazítani kell a névadási szabályokon” – jegyezte meg Ashton.

Hogyan fedezték fel a Szaturnusz új holdjait?

A kutatók által használt módszer lényege, hogy az égitestek pályáját követve sorozatfelvételeket készítenek, majd ezek kombinálásával teszik láthatóvá a halvány objektumokat. Az észlelt holdak szabálytalan alakú, alig néhány kilométeres, krumpli formájú objektumok. Az ilyen kis méretű holdak rohamosan növekvő száma azt a kérdést is felveti, mit tekinthetünk valójában holdnak. 

Erre nincs hivatalos definíció, pedig szükség lenne rá”

 – magyarázta Ashton.

A kutató hozzátette, hogy csapata valószínűleg elérte a műszereik képességeinek határait. „A jelenlegi technológiával nem hiszem, hogy többet ki tudnánk hozni a Szaturnusz, az Uránusz vagy a Neptunusz holdjainak megfigyeléséből.”

A Szaturnusz gyűrűinek eredetét is megfejthetik

Az apró holdak alapos vizsgálata bepillantást engedhet a Naprendszer kialakulásának viharos korszakába, amikor a bolygók instabil pályákon mozogtak, és gyakoriak voltak az ütközések. Az újonnan felfedezett objektumok csoportokba rendeződése arra utal, hogy korábbi nagyobb égitestek összeütközésének törmelékei lehetnek, és vélhetően az utóbbi százmillió évben keletkeztek. Ezek az égitestek nagy, elliptikus pályákon keringenek, pályasíkjuk pedig jelentősen eltér a bolygóhoz közelebb eső holdakétól.

A felfedezett holdak többsége szabálytalan, "krumpli" alakú. (A fotón a Mars Phobos nevű holdja látható)
A felfedezett holdak többsége szabálytalan, "krumpli" alakú. (A fotón a Mars Phobos nevű holdja látható)
Fotó: AFP/2003 AFP

A Szaturnusz körül keringő holdak tanulmányozásával arra is választ kaphatunk, miként keletkeztek a bolygó ikonikus gyűrűi. Elképzelhető, hogy ezek korábbi holdak maradványai.

A Mars körül is szokatlan objektumok keringenek

Az Európai Űrügynökség (ESA) Hera nevű űrszondája hamarosan elrepül a Mars mellett, és mindössze 300 kilométerre közelíti meg a bolygó Deimos nevű holdját. Ez a körülbelül 7 kilométer átmérőjű égitest vagy egy korábbi nagy ütközés maradványa, vagy befogott kisbolygó lehet. A Hera a Mars nagyobbik holdját, a Phobost is megfigyeli, mielőtt továbbutazna a Dimorphos nevű aszteroidához, amelynek korábban egy NASA-szonda szándékosan nekiütközött. Az amerikai űrügynökség ezzel a manőverrel azt kívánta tesztelni, képesek-e eltéríteni egy potenciálisan veszélyes aszteroida pályáját. A Hera részletesen vizsgálja majd az ütközés helyszínét, ami segíthet olyan technológiák kifejlesztésében, amelyekkel kivédhetővé válna a Földet fenyegető aszteroidák becsapódása.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!