Egy új régészeti lelet soha nem látott betekintést ad az ókori civilizációk működésébe – fotó

Vágólapra másolva!
Úgy tűnik, az adminisztrációs terhek nem a modern kor találmányai. Régészek egy csoportja nemrég döbbenetes felfedezést tett: az egyik legősibb birodalom vezetése dokumentálta a legapróbb részleteket is, akár egy eltévedt juh pusztulását is. Ez az új lelet minden eddiginél részletesebben mutatja be, hogyan működött az ókori államigazgatás.
Vágólapra másolva!

Ősi kőtáblák buktatták le a világ első birodalmának hivatali gépezetét

Több száz agyagtáblára bukkantak Irak területén, az ókori Mezopotámiában, amelyek legalább 4000 évesek. 

A brit múzeum és az iraki régészeti hatóság szakértői szerint ezek az adminisztratív dokumentumok a világ első ismert birodalmának, az Akkád dinasztiának idejéből származnak.

A leletek Girsu városában (a mai Telló területén) kerültek elő, amely az i.e. 2300 és 2150 közötti időszakban akkád uralom alatt állt. Ezek az agyagtáblák részletes feljegyzéseket tartalmaznak az akkori állam működéséről, adományokról, adókról, kiadásokról és mindenről, amit az állam fontosnak tartott megörökíteni.

Ez a birodalom excel-táblázata”

– fogalmazott Sébastien Rey, a Girsu Projekt vezetője. Elmondása szerint az új felfedezések az első hiteles, eredeti bizonyítékai annak, hogyan működött az akkori birodalmi kormányzat.

Fáradhatatlan adminisztráció, még az elhullott juhok sem kerülték el a figyelmüket

A régészek elmondták, hogy az akkori hivatalnokok mindent lejegyeztek, az élelmiszer-szállítmányoktól kezdve a gabonán és textilen át az állatokig, de még az értékes kövek mozgása is fel volt jegyezve. Egyes táblákon pontos listák szerepelnek például arany- és ezüstmennyiségekről, sörkészletekről vagy hízott marhákról.

Az agyagtáblák a lakosság adatait is tartalmazzák, nevek, foglalkozások, sőt nők is fontos tisztségeket töltöttek be, mint például a főpapnői szerep. Bár férfiak uralták a társadalmat, a nők státusza sok más korabeli kultúrához képest magasabb volt.

Minden a templomoké volt – még az utcaseprők is szent szolgálatot láttak el

Az egyik legérdekesebb részlet, hogy még az egyszerű templomi padlótisztítók is nagy tiszteletnek örvendtek, mivel a városok elvileg az istenek tulajdonai voltak, és a lakosság a templomokért dolgozott.

A leletek egy hatalmas állami archívum részei voltak, amelyet agyagtéglákból építettek, különböző helyiségekre osztva. Az agyagtáblák között találtak épület- és földtervrajzokat, valamint csatornahálózatokat ábrázoló térképeket is.

Történelmi jelentőségű felfedezés: az első hiteles bizonyíték az ókori birodalmi irányításra

A szakértők hangsúlyozták, hogy ez az első alkalom, amikor az akkád birodalom hivatali működéséről származó tárgyi emlékeket eredeti helyszínükön sikerült feltárni. A tárgyak az Iraki Nemzeti Múzeumba kerültek, ahol további vizsgálatok várnak rájuk, és akár a Brit Múzeumban is kiállíthatják őket.

Az Akkád Birodalom ugyan csak körülbelül másfél évszázadig állt fenn, végül egy lázadás döntötte meg, de ezek a leletek örökre megváltoztatják a világtörténelemről alkotott képünket – írja a The Guardian.

Korábban arról is beszámoltunk, hogy a Girsu projekt részeként egy ókori királyi sumér palotát és templomot tártak fel a régészek.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!