A Hormuz-szigeten megfigyelt „véreső” jelenséget vírusvideók örökítették meg, amelyeket már több tízmillióan néztek meg. A felvételeken jól látható, ahogy az özönvízszerű eső lemossa a sziget hegyeiből származó vörös talajt az óceánba. A jelenet egyszerűen szürreális, és szakemberek szerint a sziget egyedülálló geológiájának köszönhető.
A véreső esetében az erős szelek vagy viharok felkavarhatják a port és a homokot. Amikor ezek a levegőbe, majd a légköri áramlatokba kerülnek, úgy akár több ezer kilométerre is elszállnak. Végül a por vagy a gravitáció hatására kihullik a levegőből, vagy az esőfelhők magukba zárják, ahol a vízcseppekkel keveredik. És amikor ez a keverék eső formájában lehull, akkor a cseppek vörösnek tűnhetnek
– magyarázta az Egyesült Királyság Meteorológiai Hivatala (UK Met Office) a ZME Science online tudományos portálnak.
Hormuz esetében a vörös szín azonban nem a szél által szállított portól, hanem magából a sziget talajából származik.
A Hormuz-szigetet gyakran nevezik „Szivárvány-szigetnek” is a sokszínű ásványi lerakódásai miatt, amelyek vas-oxiddal (közismert nevén rozsdával) vannak tele. Ráadásul ez az anyag adja a talaj jellegzetes vörös árnyalatát. Amikor heves esőzések érik el a szigetet, a csapadék lemossa a vasban gazdag talajt a hegyekből a tengerbe; ahogy az ásványi anyagok a tengervízzel keverednek, a partvidék mélyvörös árnyalatot ölt.
A vas-oxidon kívül
amelyek a mélyvöröstől a vibráló sárgákig és narancsszínekig terjedő színkavalkádot hoznak létre.
Ma heves esőzés és vörös tengerpart várható
– írta egy iráni idegenvezető az Instagramon, megosztva a látványos átalakulásról készült felvételeket. A videókon az is látható, ahogy az árvíz lezúdul a sziklás lejtőkön, és magával sodorja a sziget ikonikus vörös talaját.
Más helyeken, például az indiai Keralában, a vörös esőt a levegőben lebegő spórákkal és porral hozták összefüggésbe.
A Hormuz-sziget lakói és vállalkozói megtanulták felhasználni a „véreső” jelenségét.
A terület pedig igazi látványossággá vált a kíváncsi utazók számára. Turisták özönlenek a szigetre, hogy szemtanúi lehessenek ennek a ritka eseménynek, amely gyakran heves esőzésekkel jár együtt. A partra csapódó vörös hullámok látványa a sziget színes hegyeinek hátterében egyszerűen lélegzetelállító látványt nyújtanak.