Iratkozzon fel hírlevelünkre 
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huCsernobil neve máig a világ egyik legsúlyosabb nukleáris katasztrófáját idézi, mégis, az elmúlt években meglepő fordulatot vett a történet: a sugárzás sújtotta terület ma virágzó élővilágnak ad otthont. A kihalt városok és falvak helyén farkasok, bölények, medvék élnek, ami arra utal, hogy a természet újra birtokba vette az ember által hátrahagyott térséget.
Harminckilenc évvel ezelőtt a ukrajnai Pripjaty városát a történelem egyik legsúlyosabb katasztrófája rázta meg; a csernobili atomerőmű egyik reaktora megsemmisült. A robbanás miatt a következő napokban családok tömegeit menekítették ki otthonaikból és az élettel teli, nyüzsgő város számos környékbeli falucskával együtt egyik pillanatról a másikra elnéptelenedett. A környék azonban a várakozásokkal ellentétben nem vált nukleáris sivataggá; nem kóborolnak a radioaktív vadonban nyolc lábú, hat szarvú, horrorfilmekbe illő mutáns lények. A valóság ennél sokkal lenyűgözőbb: a csernobili vadvilág jelenleg virágkorát éli, és ennek jelentős részt az ember – mint zavaró tényező - eltűnése az oka.
A balesetről és annak következményeiről röviden
1986. április 26-án a csernobili atomerőmű 4-es reaktora kigyulladt és felrobbant. A Nukleáris Világszövetség adatai szerint a robbanás és az annak nyomán keletkező tűz a radioaktív reaktormag anyagának legalább 5 százalékát szórta szét. A mérgező radioaktív felhő messzire eljutott, mintegy 8,4 millió embert téve ki a nukleáris sugárzásnak. Az atomerőmű két dolgozója szinte azonnal életét vesztette, további 28 ember pedig néhány héten belül meghalt. Körülbelül 200 000 embernek kellett elhagynia otthonát, így Pripjaty mellett több mint 100 tanya és falu néptelenedett el. Az ezt követő években emberek ezreinél alakult ki sugárzással összefüggő rákos megbetegedés.
A robbanás a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szerint a helyi növény- és állatvilág, valamint a termőföld jelentős részét is beszennyezte, a szennyezőanyag pedig 500 kilométeres távolságra is eljutott, így Ukrajna mellett Oroszország és a Fehéroroszország területe is érintetté vált. A természet azonban újfent bebizonyította, hogy képes alkalmazkodni a legszélsőségesebb környezeti körülményekhez is.
Napjainkban a sérült 4-es reaktort egy hatalmas acélszarkofág zárja el a külvilágtól. Eközben Csernobil környéke teljesen átalakult; Európa harmadik legnagyobb természetvédelmi területévé vált, amely több ezer növény- és állatfajnak nyújt menedéket. A korlátozások miatt az elmúlt négy évtizedben csak nagyon kevesen léphettek be a 2800 négyzetkilométeres területre – amelyet csernobili tiltott zónaként ismerünk –, így ez a vidék az élő bizonyíték arra, mire képes a Föld, ha nem érvényesül az emberi tevékenység zavaró hatása.
Fotó: VLADIMIR REPIK / AFP
Az állatvilág birtokba veszi az elhagyatott területeket
A kutatók megállapították, hogy 1987 és 1996 között a tiltott zóna belarusz szakaszán jelentősen megnőtt a jávorszarvas-, vaddisznó- és őzpopulációk száma. Ma az emlősállományok már vetekednek más közeli természetvédelmi területekével, a farkaspopuláció pedig hétszeresére nőtt – feltételezhetően a vadászatuk megszűnése miatt.
Az ukrajnai kameracsapdás megfigyelések során sikerült lencsevégre kapni eurázsiai hiúzokat, barnamedvéket, fekete gólyákat és európai bölényeket is. Ukrán és fehérorosz kutatók több száz növény- és állatfajt dokumentáltak a zónában, köztük 60 olyat, amik ritkának számítanak.
A térség növényvilága is sokszínűbb, mint 1986-ban, ami ellenállóbbá teszi az erdőket az éghajlatváltozással és az erdőtüzekkel szemben, valamint növeli a szén-dioxid megkötésének képességét.
De Csernobil újjászületése nem korlátozódik csupán az erdőkre. A közelmúltban egy kutatócsoport bizonyos területeket mezőgazdasági művelésre alkalmasnak nyilvánított, mivel a talaj sugárzási szintje mára „elhanyagolhatóvá” vált. Néhányan vissza is költöztek a tiltott zóna határán fekvő, egykor elhagyott falvakba. Szintén a közelmúltban adtak át egy napelemparkot a tiltott zóna területén, amely több mint 2200 panelből tevődik össze.
Mi történt az élővilággal a robbanást követően?
Ahhoz, hogy megértsük, miként képesek az állatok ellenállni a sugárzásnak Csernobilban, először is tisztázni kell, hogyan árt a sugárzás az élőlényeknek.
A sugárzás a Föld minden pontján jelen van; nemcsak a Nap, de a föld alatti kőzetek, sőt még a gyümölcsök (például a banán) és a zöldségek is bocsátanak ki sugarakat. A sugárzás nagy része szerencsére „ártalmatlan”, ilyenek a mikrohullámok vagy a látható fény. Ezt nevezzük nem ionizáló sugárzásnak.
A nukleáris sugárzás azonban már egy másik kategória. A gyorsan mozgó töltött részecskék úgy fejtik ki káros hatásukat, hogy képesek ionizálni a sejtek molekuláris építőelemeit, vagyis elektronokat szakítanak le, megszüntetve a molekulák közötti kötéseket, például az örökítőanyagban. Másrészt a vízmolekulák ionizálása révén rendkívül reaktív szabadgyökök képződnek a szervezetben, amelyek szintén roncsolják a DNS-t.
A nagy dózisú sugárzás már rövid idő alatt képes hatalmas károkat okozni: akut sugárbetegség alakul ki, ami néhány nap alatt képes végezni az áldozattal. A hirosimai és nagaszaki atombomba túlélőiről készült tanulmányok több százezer áldozatot vizsgáltak és számos betegséget (szürkehályogot, rákot, idegrendszeri fejlődési zavarokat) dokumentáltak.
A csernobili robbanás – amely 400-szor több sugárzást bocsátott ki, mint a Hirosimára ledobott atombomba – súlyosan károsította a növény- és állatvilágot. Az atomerőmű környékén a radioaktív felhő néhány hónapon belül kipusztított egy teljes fenyőerdőt; a fák ijesztő piros színt öltöttek, és azóta is a vörös erdő néven ismert a terület.
Az eseményt követő években a radioaktív részecskék bomlásával a sugárzási szint is fokozatosan csökkent. Egyre több szóbeszédet lehetett hallani arról, hogy az állatok visszatértek, és birtokba vették a kiürített területeket. Mivel az ember nem volt már jelen, zavartalanul szaporodhattak. Ekkor felmerült a szakértőkben a kérdés: lehet, hogy az ember jelenléte ártalmasabb volt a vadvilágnak, mint maga a sugárzás?
Ez a nézet természetesen heves vitákat váltott ki – nem véletlenül: a radioaktív sugárzás egyértelműen ártalmas az élőlényekre nézve. Korábbi vizsgálatok a radioaktív kihullás által érintett zónában élő fajoknál több genetikai mutációt, illetve kisebb agyméretet mutattak ki. Ráadásul a rovarok, madarak és talajlakó gerinctelenek biodiverzitásának csökkenését is dokumentálták. Más kutatások azonban vitatták ezeket az eredményeket, és nem észlelték a biológiai sokféleség visszaesését.
Bármi is legyen az igazság, egy dolog biztos: az evolúció nem áll meg, és az élőlények idővel képesek alkalmazkodni a megnövekedett sugárzáshoz.
Milyen trükkökkel alkalmazkodtak az élőlények a csernobili sugárzáshoz?
A baktériumok és a gombák azok az élőlények, amelyek a leghatékonyabban képesek alkalmazkodni a megnövekedett sugárzáshoz. Korábbi kutatások kimutatták, hogy a zord sivatagi körülmények között élő baktériumok többféle mechanizmust fejlesztettek ki a sugárzás okozta DNS-károsodás helyreállítására.
A tudósok először 20 évvel ezelőtt végzett kísérletek során mutatták ki e szervezetek ellenálló képességét. Egy ujjbegynyi talajt vettek a Sonora-sivatagból, valamint egy másikat egy louisianai mocsárból. Később mindkét mintát nagy dózisú ionizáló sugárzásnak tették ki – a Sonora-sivatagból származó talaj baktériumai túlélték a megpróbáltatást.
A sivatagi baktériumok úgy fejlődtek, hogy képesek legyenek nyugalmi állapotba kerülni a rendkívül száraz és zord körülmények között. Ebben a nyugalmi állapotban DNS-károsodás érheti őket, ám amikor végre esik az eső, a baktériumoknak gyorsan fel kell éledniük, helyre kell állítaniuk a károsodott DNS-üket, és szaporodniuk kell, amíg lehetőségük van rá. Ez a javítási és szaporodási verseny tette őket különösen ellenállóvá a sugárzással szemben.
Léteznek olyan gombák is, amelyek nemcsak hogy képesek túlélni radioaktív környezetben, de úgy tűnik, még energiát is képesek nyerni a sugárzásból a radioszintézisnek nevezett folyamatnak köszönhetően. Ezek a gombák melanint tartalmaznak, amely látszólag védelmet nyújt a sugárzás okozta károsodással szemben. Még a növények is mutatnak bizonyos fokú alkalmazkodást: a csernobili szennyezett területekről gyűjtött nyírfavirágpor és ligetszépe-magok vizsgálata alapján kiderült, hogy DNS-javító rendszerük hatékonyabbá vált az elmúlt évek során.
Ennél is érdekesebb kérdés, mi a helyzet a komplexebb felépítésű állatokkal. A csernobili zónában élő gerincesek, például a kutyák, farkasok és békák, egyedi mutációkat és adaptációkat mutatnak. Például a zónában élő békák sötétebb színűek, ami a magasabb melaninszintjüknek köszönhető. Ez az alkalmazkodás csökkentheti a sugárzás káros hatásait. A kutatók szerint a csernobili kutyák genetikai változásai az evolúció meglepően gyors válaszát tükrözik. Azok az állatok, amelyek alkalmazkodni tudnak a sugárzás okozta környezeti változásokhoz, fennmaradnak, míg a kevésbé ellenálló egyedek kipusztulnak. A genetikai alkalmazkodások azonban nemcsak kutyákra korlátozódnak. A farkasoknál például olyan genetikai védettséget találtak, amely csökkentheti a sugárzás által okozott rákos megbetegedések kockázatát.
Madarakon és kisemlősökön végzett vizsgálatok során olyan fajokat találtak, amelyeknél megnövekedett az antioxidánsszint – ezek az anyagok képesek semlegesíteni a szabad gyökök és a sugárzás okozta oxidatív károsodást. Ennek a védelmi mechanizmusnak egyik példája egy kis rágcsáló, az erdei pocok, amely széles körben elterjedt a csernobili térségben.
Egy 2018-ban publikált kutatásban a tudósok olyan erdei pockok sejtjeit vizsgálták, amelyek a csernobili atomerőmű területén élnek – itt a háttérsugárzás szintje százszorosa a szennyezetlen területekének. A kutatók csernobili és szennyezetlen területen élő pockoktól vettek bőrsejt-mintákat, majd ezeket 10 Gray (Gy) dózisú gamma-sugárzásnak tették ki. Összehasonlításképpen: emberek esetében általában már a 4–5 Gy sugárzás is rövid időn belül végzetes lehet.
A kutatók azt találták, hogy a csernobili pockok bőrsejtjei jobban elviselték az emelkedett sugárdózist, és átlagosan magasabb antioxidánsszinttel rendelkeztek. Később három DNS-károsító szerrel is tesztelték ezeket a sejteket, és megállapították, hogy a csernobili sejtek ellenállóbbak voltak.
Ahhoz azonban, hogy a tudósok valóban megértsék a radioaktív sugárzás hatásait, tovább kell vizsgálniuk a régióban élő állatokat és növényeket.
