Csúcspontján, Teotihuacan volt a legnagyobb városközpont Amerikában. És úgy tűnik, hogy hatása egy ideig mélyen kiterjedt a maja területre. Stephen Houston, a Browni Egyetem antropológus professzora, az Antiquity magazinban megjelent tanulmány társszerzője azt nyilatkozta a BBC Science Focus magazinnak, hogy ez lényegében a birodalom lábnyoma és mindenről lerí, hogy nem maja, minden arra utal, hogy masszív hatással voltak egy idegen civilizációra.
A kérdéses struktúrát, a Kr. u. 4. század vége körül épült szerény, festett oltárt, egy a Tikal szertartási központjától keletre fekvő épületkomplexumban fedezték fel. Az isteneket ábrázoló piros, fekete és sárga freskókkal díszített oltár feltűnően hasonlít a Teotihuacanban lévő vallásos létesítményekhez. De a legnyugtalanítóbb leleteket az oltár körül eltemetve találták.
Az oltár széleinél legalább három kisgyermek maradványait fedezték fel. A délnyugati sarokban találtak egy negyedik felajánlást, ezúttal emberi maradványok nélkül. Az elrendezés rituális töltetű, és nagyon emlékeztet a Teotihuacan kisgyermek áldozási gyakorlatokra, melyeket a szent struktúrák kulcsfontosságú pontjainál végeztek.
Houston azt mondja, hogy ezek nagyon fiatal gyermekek voltak. Hogy feláldozták-e őket, kissé nehéz megmondani ezen a ponton. De azt tény, hogy ott helyezték el őket, többé-kevésbé ugyanakkor, és mindegyik körülbelül egykorú, ami azt mutatja, hogy áldozatok. Houston úgy véli, hogy ezeknek a felajánlásoknak az volt a célja, hogy aktiválják az oltárt. Megölték, aztán az oltár körül elhelyezték őket, ami a kutatók feltételezése szerint az oltárt mindenféle speciális erővel ruházta fel. Ebben a régióban ez különösen Teotihuacan városhoz és annak jelenlétéhez kapcsolódik.
A helyszín más részein a konstrukció egy korábbi fázisa alatt, a régészek egy temetkezési tárgyakkal eltemetett férfi sírjára bukkantak, idegen stílusú kagyló ékszerekkel és kerámiákkal. A temetkezési tárgyak között volt egy zöld obszidián kardal, ami Teotihuacan kézművesség védjegye. Egy másik közeli sírban egy 2-4 éves, behajlított végtagokkal ülő gyermeket találtak, ami nagyon szokatlan pozíció a maja temetkezési szokásokban, de Teotihuacanban gyakori.
A kutatók szerint ez a komplexum egy nagyobb idegen konklávé része volt, amit a Tiklaban történő mélyreható bomlás egy időszakában létesítettek. A feljegyzések szerint Kr. u. 378-ban egy idegen hatalom – valószínűleg Teotihuacanból – megdöntötte a helyi dinasztiát, és a királyt egy báburalkodóra cserélte ki. A távérzékeléses letapogatásokat is alkalmazó rákövetkező vizsgálat során a város központja mellett egy citadellát fedeztek fel, ami úgy tűnik, hogy Teotihuacan központi épületegységének arányos másolata. Houston azt mondja, hogy olyan, mint Bagdadban a Zöld Zóna. Egy erős idegen jelenlét beköltözött egy másik ország fővárosába és a kormányzat közepén létrehozta ezt a zsarnoki körzetet.
Ami ezután következett, az még furcsább. Körülbelül egy évszázaddal később a teljes épületegyüttest - oltár, épületek és minden - szándékosan eltemették és sosem foglalták el újból.
Egy olyan városban, ami jellemzően rétegről rétegre épült a szent területek fölött, ezt a helyszínt évszázadokra elhagyták. Houston azt mondja, nem tudja eléggé hangsúlyozni, hogy milyen furcsa az, hogy a maják sose mentek oda vissza. Van ennek egy fajta tabu aspektusa, mintha nem akarták volna megérinteni, vagy ennek a területnek újra a közelébe menni – egyfajta érzelmi pusztaság.
Teotihuacan továbbra is rejtély a régészek számára. A majáktól eltérően kevés nyomon követhető feljegyzést hagytak hátra. De Tikalban a tudósok a maják szemén keresztül összerakják a történetüket Ritka eset az, hogy egy birodalom nem a központból, hanem hatásának befogadó végéről látható.
Az oltár idegen ikonográfiájával és idegen isteneivel, valószínűleg rituális szertartás helyszíne volt – talán, hogy megszentelje az idegen elit jelenlétét, vagy jogosulttá tegye a helyi szabályaikat. Könnyen lehet, hogy itt hajtották végre az áldozásokat. A kutatók úgy vélik, hogy ezek az emberek itt éltek. Ők voltak a trón mögötti erő. Egy fajta szürke eminenciások, amikről időnként hallani az európai történelemben. Úgy tűnik nem akartak közvetlenül hatalmat gyakorolni, hanem helyi meghatalmazottakon keresztül uralkodtak.
Lehet, hogy az oltár és a hátborzongató áldozati sírok csak a kezdet. Houston és kollégái folytatják az ásatást a környező területen. A kezdeti jelek azt mutatják, hogy van ott még feltárnivaló. Egy kőhajtásnyira a lelőhelytől felástak egy területet, ahol egy olyan épület van, ami pont olyan, mint egy struktúra Teotihuacanban és tele van emberáldozatokkal.
(Forrás: BBC Science Focus Magazine: https://www.sciencefocus.com/)