A Mars felszínén ma is jól kivehetők az ősi vízfolyások és kiszáradt tavak nyomai, ám a tudósokat régóta foglalkoztatja a kérdés: mi történt a vízzel, amikor a bolygó hűvössé vált és kiszáradt?
Körülbelül 4,1–3 milliárd évvel ezelőtt még folyók kanyarogtak a marsi tájakon, és tavak csillogtak a felszínen. Később azonban a bolygó mágneses mezeje legyengült, légköre elvékonyodott, és a víz nagy része eltűnt; egy része a világűrbe szökött, más része megfagyott és poláris jégsapkákat hozott létre, illetve bizonyos mennyiségű víz az ásványok szerkezetébe záródott. Ezek a magyarázatok azonban nem elégségesek: a hiányzó vízmennyiségből akár egy 700–900 méter mély, bolygószintű óceán is kialakulhatna. Egyre több kutató gondolja úgy, hogy a víz jelentős része a Mars kérgének mélyébe szivárgott, ahol a nagyobb hőmérséklet megakadályozta annak megfagyását.
A NASA InSight szondája 2018-ban szállt le a Marsra, hogy érzékeny szeizmométerével a vörös bolygó mélyét feltérképezze. A szeizmikus hullámok elemzésekor a kutatók meglepő jelenségre figyeltek fel: 5,4 és 8 kilométeres mélység között egy olyan réteg húzódik, amelyben a hullámok jelentősen lelassulnak. Ez az úgynevezett „alacsony sebességű réteg” nagy valószínűséggel rendkívül porózus, folyékony vízzel telített kőzetekből áll – vagyis a Földön ismert vízadó rétegek marsi megfelelői lehetnek. A becslések szerint ebben a mélységben annyi víz rejtőzhet, amennyi elegendő lenne egy 520–780 méter mély globális óceán kialakításához.
Ez a mennyiség többszöröse az Antarktisz jégtakarójában tárolt víznek.
A kutatók felfedezését három különleges esemény tette lehetővé: két meteorit becsapódása 2021-ben (S1000a és S1094b), valamint egy 2022-es marsrengés (S1222a). Ezek a jelenségek olyan szeizmikus hullámokat hoztak létre, mintha követ dobtak volna egy tóba – a keletkező hullámgyűrűk pedig végigfutottak a Mars belsején. A NASA InSight leszállóegysége rögzítette a nagyfrekvenciás jeleket, amelyek elemzésével a kutatók feltérképezték a kéreg réteghatárait. Ennek során azonosították az 5,4–8 kilométeres mélységben húzódó, vízzel teli zónát is.
A folyékony víz az általunk ismert élet egyik alapvető feltétele – és nemcsak a múlt, hanem a jövő szempontjából is kulcsfontosságú. A kutatók rámutattak: a Földön mikrobák is képesek életben maradni a mélyben húzódó, vízzel teli kőzetpórusokban. Ez alapján elképzelhető, hogy a Marson is létezhettek – vagy akár még ma is létezhetnek – hasonló, ősi életformák ezekben a mélységi víztározókban. A felfedezés a jövőbeli emberi küldetések számára is ígéretes: ez a föld alatti vízkészlet megtisztítva ivóvízforrásként, oxigéntermelésre vagy akár rakéta üzemanyag előállítására is alkalmas lehet.