Iratkozzon fel hírlevelünkre 
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huHiába lett vége a második világháború borzalmainak, a holokausztnak, a zsidók számára nem értek véget a megpróbáltatások. A második világháború után zsidók milliói éltek kitelepített táborokban, ahol gyakran éveket töltöttek, mire új otthonba emigráltak. Sokan féltek visszatérni egykori otthonukba a háború utáni erőszak és antiszemitizmus miatt, más országokban menedéket találni pedig gyakran problémás és veszélyes volt. Több ezer otthontalan holokauszt túlélő vándorolt nyugatra, a Szövetségesek által felszabadított területekre, ahol a britek és az amerikai hadsereg által irányított menekülttáborokban, kitelepített táborokban éltek. Itt zsidó segélyszervezetek támogatták őket és sokan azon munkálkodtak, hogy önálló zsidó államot hozzanak létre Palesztinában. Paradox módon Izrael Állam létrejöttét az antiszemita, kegyetlen diktátornak, Sztálinnak köszönhette. A sztálini Szovjetunión és csatlós országain kívül nem volt más - még az Amerikai Egyesült Államok sem - mely támogatta a zsidó állam létrehozását. A zsidó állam megalakulását követő dzsihád ellen is csak a Szovjetunió és csatlósai segítettek a zsidóknak megvédeni magukat. Nélkülük nem élték volna túl ezt a háborút.
Palesztina azon korábbi oszmán területek egyike, melyet a Nemzetszövetség 1922-ben az egyesült Királyság igazgatása alá helyezett. Később ezek a területek mind független államok lettek, kivéve Palesztina. Ráadásul a Brit Mandátum magába foglalta az 1917-ben Arthur James Balfour brit külügyminiszter által Lord Lionel Walter Rothschild bárónak, az angol zsidó közösség vezetőjének írt Balfour-nyilatkozatot, melyben a britek támogatják, hogy Palesztina a zsidó nemzet otthona legyen. A nyilatkozat vitatott, mert ellentmond egyéb egyezményeknek. A mandátum idején (1922-1947) nagy számú zsidó vándorolt Palesztinába, főleg Kelet-Európából; a náci üldözés ideje alatt az emigránsok száma megnövekedett. Az arabok függetlenséget akartak és tiltakoztak az a zsidó bevándorlás ellen, 1937-ben lázadás tört ki, amit mindkét oldal részéről folyamatos támadások és erőszakos cselekmények követtek. A britek különböző megoldásokat fontolgattak a függetlenség megvalósítására és 1947-ben az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez fordultak a palesztin problémával.
1947. februárjában a britek bejelentették, hogy közeleg a Nemzetek Szövetsége (az ENSZ elődje) által 1922-ben létrehozott Brit Palesztin Mandátum lejárata (1948. május 14.) és a problémával az ENSZ-hez fordultak, mely létrehozott egy bizottságot, az Egyesült Nemzetek Szervezete Palesztin Szakbizottságot (United Nations Special Committee on Palestine (UNSCOP)), aminek a palesztin probléma megoldása volt a feladata.
A cionista közösség saját államot akart, amit Nagy-Britannia és az Amerikai Egyesült Államok ellenzett. George Marshall, az amerikai külügyminiszter közölte, hogy ez esetben lemond.
Sok zsidó vállalkozott a hosszú útra a Földközi-tenger kikötőibe, abban a reményben, hogy kérelmüket pozitívan bírálják el és bebocsátják őket Palesztinába. Negyedmillió zsidó töltötte meg a táborokat Németországban és Ausztriában, akik kétségbeesve várták kérelmük pozitív elbírálását, és hogy biztonságban beléphetnek a zsidó hazába.
A brit politikának köszönhetően azonban, megbékítendő az arabokat, Palesztina kapui zárva maradtak, ahogyan zárva voltak az egész háború alatt is. A Brit Haditengerészet elfogta a zsidó túlélőket Palesztinába szállító hajókat és zord internálótáborokba vitték őket. Voltak zsidók, akik erre fegyvert ragadtak a britek ellen, és megindult egy a zsidók és a britek közti egymást öldöklő harc.
Fotó: United States Holocaust Memorial Museum
Bár Palesztinában a szervezett zsidó populáció (yishuv) készült a függetlenségre, nem volt olyan nagyhatalom, mely állást foglalt volna egy zsidó állam mellett.
De a helyzet hirtelen megváltozott, amikor a Szovjetunió ENSZ képviselője, Andrej Gromyko a Palesztina ketté osztásáról, egy zsidó és egy arab államra, való szavazás előtt beszédet mondott az ENSZ New Yorkban tartott közgyűlésén, 1947. május 14-én.
Amióta a második világháború véget ért, a Szovjetunió álláspontja az volt, hogy a zsidó problémára nem az a megoldás, hogy a zsidókat Palesztinába költöztetik, hanem az, hogy gyökerestül kiirtják a fasizmust Európában. Álláspontjuk az volt, hogy az otthontalan zsidókat össze kell gyűjteni Európában. A szovjetek a cionizmus ellen voltak. Andrej Gromyko beszéde előtt 4 nappal Moszkvában az amerikai nagykövetségen azt jelezték előre, hogy a szovjetek a zsidó állam létrejötte, Palesztina felosztása ellen fognak szavazni, mert Szovjetunió azt a nyugat Szovjetunióval ellenséges cionista eszközének tekinti, és, hogy a jelenlegi, arab többségű független Palesztinát fogják támogatni.
Fotó: United States Holocaust Memorial Museum
Gromyko beszéde
1947. május 14-én röviddel 12.00 óra előtt Anrei Gromyko, a Szovjetunió ENSZ képviselője felment az emelvényre az ENSZ Közgyűlés Halljában. Beszéde úgy indult, ahogy várták. Azt mondta, hogy a brit mandátum Palesztina felett sikertelen volt; az erőszak terjedésével az ország egy félkatonai állammá romlott. A mandátumot meg kellett szüntetni. De aztán mindenki megrökönyödésére, Gromyko hosszasan fejtegette a holokausztot. Azt mondta, hogy a háború alatt a zsidók leírhatatlan szomorúságnak és szenvedésnek voltak kitéve. Nehéz ezt kifejezni száraz statisztikákkal. A zsidókat majdnem teljesen megsemmisítették. És most több százezer zsidó vándorol Európa különböző országaiban, sokan kitelepített táborokban, még mindig nagy nyomorban élnek. Eljött az idő, hogy segítsünk nekik, nem szóval, hanem tettel. Ez az ENSZ kötelessége. Egyik nyugat-európai állam sem volt képes biztosítani a zsidó emberek számára az alapvető jogok védelmét. Ez egy kellemetlen tény, de sajnos, mint az összes többi tényt, ezt is be kell vallani, és ez is megmagyarázza a zsidók vágyakozását, hogy saját államot hozzanak létre. Igazságtalan lenne ezt nem tekintetbe venni és megtagadni a zsidó emberek jogát, hogy megvalósítsák ezt a vágyukat. Indokolatlan lenne megtagadni ezt a jogot a zsidó emberektől, különösen mindannak tekintetében, amin a háború alatt keresztülmentek. A Szovjetunió mégis egyetlen arab-zsidó államot preferálna, ahol a zsidóknak és az araboknak egyenlő jogaik vannak. De ha az ENSZ bizottság úgy találná, hogy ezt lehetetlen megvalósítani a zsidók és az arabok közti kapcsolatok romlására miatt, lenne egy indokolt alternatíva: Palesztina felosztása két független államra, egy zsidó és egy arab államra.
A hír felvillanyozta a yishuvot.
Fotó: United Nations
A beszéd után megváltozott a közhangulat. Izrael létrejöttéhez a közgyűlés 2/3-ának igen szavazatára volt szükség, ami az utolsó pillanatig kétséges volt. A biztos támogatók a Szovjetunió és 4 csatlós állama, Belorusszia, Ukrajna, Csehszlovákia és Lengyelország volt. A Szovjetunió diplomáciai erőfeszítéseinek eredménye az az 1947. novemberi határozat, melynek eredményeképpen létre jött Izrael.
A következő 2 év során Szovjetunió a legszilárdabb nagyhatalmi támogatója Izrael létrejöttének és aztán Izraelnek. Kitartóan támogatta a zsidó államot az arabokkal való háborúban is.
1947-ben mindenki a rádió mellett ült és feszülten várta az ENSZ közgyűlésének szavazását. A Szovjetunió és csatlósai, Belorusszia, Ukrajna, Lengyelország és Csehszlovákia igennel szavazott. A szintén szovjet csatlós Jugoszlávia tartózkodott. Bár az USA is igennel szavazott, de következő év márciusára bejelentette, hogy a kettéosztást lehetetlen végrehajtani és egy időleges ENSZ gondnokságot javasolt. És bár az Egyesült Államok elnöke, Harry S. Truman de facto rögtön elismerte Izraelt, azonban de jure nem. A Szovjetunió azonban de facto és de jure is elismerte Izrael Államot és még az Amerikai Egyesült Államok előtt Izrael érdekében lépett fel. A Szovjetunió volt az első állam, mely de jure is elismerte Izraelt, a szavazás után 3 nappal.
A szovjetek elutasították az ENSZ gondnokságot, és a brit mandátum lejártával Gromyko denunciálta a javaslatot, mondván, hogy ezzel Palesztinát a virtuális rabszolgaság állapotába helyeznék és kijelentette, hogy a Szovjetunió erre nemmel fog szavazni. Csak Palesztina két önálló államra való felosztása elégítené ki a zsidók jogos vágyát, akik annyit szenvedtek Hitler uralma alatt.
Az amerikai álláspont a zsidó állam létrehozásával kapcsolatban a szovjetek kitartó támogatása és annak jelentős nemzetközi visszhangja hatására változott meg.
Fotó: Mosaic
David Ben-Gurion kikiáltja Izrael Állam megalakulását
Alig, hogy 1948. május 14-én David Ben-Gurion cionista vezető, Izrael Állam első miniszterelnöke kikiáltja Izrael Állam megalakulását, a muszlimok dzsihádot hirdettek és másnap az arabok megtámadták a fegyvertelen, újszülött államot. Ekkor is a Szovjetunió volt az, aki a zsidók mellé állt. Annak ellenére, hogy Truman elismerte Izraelt, 1948-ban fegyver embargót vezetett be Palesztinában és a közel-Keleten, ami megnehezítette a zsidó állam túlélését. A szovjet hadsereg zsidó veteránjai, köztük tisztek, tábornokok, tömegesen mentek volna Izrael megsegítésére, de Sztálin nem engedte őket. Az NDK-ban állomásozó szovjet hadseregből azonban voltak akik dezertáltak és részt vettek a háborúban. Azt viszont megengedte a szovjet diktátor, hogy a lengyel zsidók részt vegyenek Izrael védelmében és fegyverekkel is támogatta Izrael védekezését. A Német Demokratikus Köztársaságból repülőgépszámra vittek a szovjetek által zsákmányolt Wehrmacht-fegyvereket Izraelbe és a Szovjetunió megengedte Csehszlovákiának az Izraellel való fegyverkereskedelmet és, hogy abból hasznot húzzon. Erre a szovjetek már 1948 elején rábólintottak. Csehszlovákiának külföldi valutára volt szüksége, de az üzlet a Szovjetunió beleegyezésétől függött, (és néhány beszámoló szerint Sztálin személyes engedélyétől). Csehszlovákia küldött tüzérségi és lőfegyvereket, lőszert, harci repülőgépeket (amerikai zsidók pénzén).
Fotó: Center for Israel Education
(Egyébként 1934-ben a Szovjetunióban létrehoztak a távoli kelet-szibériai tajgán egy papíron a mai napig létező önálló zsidó államot, Birobidzsánt, melynek eredetileg sem sok zsidó lakosa, néhány ezer fő kivételével fokozatosan elköltözött.)
A polgárháborús és a közvetlenül azt követő évek kivételével a szovjet zsidókat nem engedték alijázni, azaz Izrael földjére vándorolni. A Kommunista Internacionálé nem támogatta a cionizmust.
A fegyverszállítás lehetővé tette, hogy minden zsidó újoncnak legyen saját fegyvere és bőséges muníciója és, hogy az zsidó állam megvédje magát. 1948. júniusában Izrael felülkerekedett az arabok elleni harcban és döntő győzelmet aratott. A szomszédos Arab Államokból is megszerzett területeket, megszerezte a Brit Mandátum területének 77%-át, köztük Jeruzsálem nagyobb részét. Az arab populáció több mint fele elmenekült, vagy kiutasították őket. Az ENSZ határozatban meghatározott Arab Állam területének többi része Jordánia és Egyiptom kezében maradt.
Fotó: Center for Israel Education
Count Folke Bernadotte az ENSZ közbenjárója azt javasolta, hogy adják át a teljes Negev települést Transzjordniának, amit a zsidók kifogásoltak és a szovjetek ebben támogatták őket. A szovjet külügyminiszter, Vjacseszlav Mihajlovics Molotov azt tanácsolta Sztálinnak, hogy utasítsák el ezt a javaslatot, mert ezzel Izrael területének 4/5 része Transzjordániához, azaz a britek kezébe kerülne.
„Sztálin elvtárs egyetért.” - írta Molotov a dokumentumra.
„Megmentették az országot, nincs kétségem efelől. A cseh fegyverüzlet volt a legnagyobb segítség, ez megmentett minket és nagyon kétlem, hogy enélkül vajon túlélhettük volna az első hónapot. ” Ben-Gurion
„A keleti blokk segítsége nélkül nem tudom, hogy kitarthattunk volna-e, amíg a helyzet megváltozik, ahogy történt 1948. júniusára.” Golda Meir
Hogy miért támogatta az antiszemita Sztálin a zsidókat?
Sztálin zsidókhoz való viszonyát politikai szempontok befolyásolták. A hideg háború alatt a szovjeteknek a cionizmushoz és Izraelhez való viszonya az aktuális geopolitikai érdekének függvényében változott.
Sztálint nem a zsidók iránti rokonszenv, vagy együttérzés motiválta, hanem hogy kiszorítsa a briteket a Közel-Keletről, valamint, hogy a Szovjetuniónak legyen bázisa a Földközi-tengeren, ha már a fekete-tengeri szorosokat nem sikerült megszereznie a második világháborúban.
A szovjetek a zsidó állammal a Közel-Keleten domináns brit imperializmust akarták ellensúlyozni, a cél a brit befolyás gyengítése és egy lehetséges szocialista szövetséges megnyerése volt. 1947-re a hidegháború Görögországon, Törökországon és Iránon keresztül beszivárgott a Földközi-tenger térségébe és a Közel-Keletre és szovjeteknek hasznos lett volna egy zsidó állam ahhoz, hogy a briteket eltávolítsák a régióból. A britek még uralták a gazdaságilag tőlük függő arab államokat, Transzjordániát, Irakot és Egyiptomot, és egy zsidó állam létrehozásával el lehetett volna távolítani a briteket Palesztinából. Ennek azonban az az ára, hogy a kis, arab kommunista pártok eltűnnek. De ez negligálható ára annak, hogy a britek kivonulnak egyik legnagyobb bázisukról a Közel-Keleten. 1946-tól a szovjetek a britek ellen tevékenykedtek a Közel-Keleten.
Fotó: Origo
Korábban a cionisták a szovjetekhez fordultak segítségért
Évekkel a Gromyko beszéd előtt, 1941-ben a cionista vezetők a szovjetekhez fordultak segítségért. Bár Chaim Weizmannak, aki 1941-re a a Cionista Világszervezet (World Zionist Organization) elnöke lett, aki Londonból irányította a cionista diplomáciát nem voltak illúziói Sztálinnal kapcsolatban, de úgy vélte, hogy a diktátor bizonyos körülmények közt hajlandó lesz támogatni a zsidó törekvéseket. Ezért felkereste a Szovjetunió brit nagykövetét, a lengyel-zsidó felmenőkkel rendelkező Ivan Mihailovich Maiskyt. Weizmann és Ben-Gurion meggyőzték Maiskyt, hogy támogassa a cionista erőfeszítéseket. Mondták neki, hogy a yishiv szociális és gazdasági szervezete olyan, mint a kommunizmus. Bár a kibucizmus ideológiai szempontból nem kommunista, de gazdasági szempontból az. És Palesztinában van az egyetlen szervezett munkásmozgalom az egész Közel-Keleten, a szocialista nemzetközösség magja. Maisky azt írta Weizmannak, hogy úgy véli a Szovjetunió támogatni fogja őket.
Sztálin a zsidók ellen fordul
Gromyko beszéde, majd a zsidó állam megalakulásának hatására a szovjet zsidóság eufórikus állapotba került. Ünnepeltek a zsinagógákban, és a munkatáborokban is és nyíltan kifejezték cionista vágyukat. Amikor 1948. szeptemberében Golda Meir, Izrael követe, a Ben-Gurion kormány külügyminisztere és Izrael negyedik miniszterelnöke Moszkvába látogatott, kitörő örömmel fogadták a zsidók, tömegesen tódultak az utcára és ünnepelt az évtizedek óta elnyomott zsidó nép.
Ez megriasztotta Sztálint és válaszul 1948 végére titkos pogromokat indított el a zsidó vezetőket ellen; a vád: cionista konspiráció.
Megvolt az oka az aggodalomra, nem kevés zsidó élt az országban, 2.5 millió, a holokauszt után Szovjetunióban jött létre a legnagyobb zsidó populáció. A diktátor utálta a zsidókat és helytelenítette a cionizmust, ráadásul a főáramú cionista vezetés nem becsülte nagyra a Szovjetuniót és Sztálint és a nyugat felé húzott. Volt Izraelben egy nem nagy számú szélső bal cionista párt, a Mapam Párt, melynek vezető tagjait még ügynöknek is beszervezte a KGB, de a párt az 1949-es izraeli választások után fokozatosan lehanyatlott. Sztálin paranoiája is elhatalmasodott. A cionisták, zsidó származású szovjet állampolgárok amerikai ügynökök voltak a szemében. Az 1950-es években már az arabokat támogatta.
Fotó: AFP
Fordulat a szovjet-zsidó kapcsolatban
Nemsokára fordulat állt be a szovjetek és zsidók viszonyában. 1949-re a britek eltűntek a térségből.
A Szovjetunió és Izrael között megromlott a kapcsolat, amikor Izrael az Amerikai Egyesült Államok felé közeledett. Innentől a szovjetek számára a cionizmus egyenlő volt a nyugati imperializmussal és a Sztálin ellenességgel, és a szovjet egységet fenyegető veszély lett.
A szovjetek Izrael ellen fordultak, megvonták a támogatást és nyíltan ellenségesek voltak a zsidó állammal. A keleti blokkban megszüntették a cionista szervezeteket és szigorúan ellenőrizték a zsidókat. A Bricha (menekülés) nevű titkos szervezet illegálisan segítette a kelet-európai zsidók Palesztinába való kivándorlását.
Bár Izrael Amerika felé húzott, semlegességét deklarálta azért, hogy a szovjet csatlós államokban maradt zsidókat ki tudják szabadítani. Az amerikai külügyminisztériumban, a Pentagonban és a CIA-ban a cionizmus ellenzői úgy ítélték, meg, hogy Izrael a Szovjetunió csatlósa lesz és, hogy zsidó menekültek álcájával szovjet ügynökök fognak oda beszivárogni. A cionista vezetők tagadták ezt és Weizmann biztosította Truman elnököt, hogy szó sincs ilyenről. Az ettől való félelem volt az egyik oka annak, hogy miután 1948. május 15-én David Ben-Gurion kikiáltotta Izrael Állam megalakulását, az Amerikai Egyesült Államok volt az első, mely elismerte Izraelt és a két ország közti szoros szövetség azóta is tart.
