A világ egyik legismertebb hajója, a Titanic több mint 113 évvel az elsüllyedése után is foglalkoztatja az embereket. Kevesen tudják, hogy a roncsot eredetileg nem is célzottan keresték, és hogy a hajó nem egy darabban süllyedt el, ahogy azt sokan hiszik. Ennél is különösebb azonban, hogy a hajó 1985-ös felfedezése óta egyetlen emberi csontvázat sem találtak a katasztrófa környékén – pedig több kutató, köztük búvárok és távirányítású eszközök is többször átvizsgálták a roncsot.
Az intenzív kutatómunka ellenére nem találtunk emberi maradványokat
– nyilatkozta James Cameron, a Titanic című film rendezője a New York Timesnak még 2012-ben.
Találtunk ugyan ruhákat, cipőpárokat, amelyek azt sugallták, hogy ott feküdt valaki. De csontvázakat soha nem láttunk
– mondta.
A hajó az utasokkal és személyzettel együtt 2200 embert szállított, közülük több mint 1500-an vesztették életüket. A legtöbben a jeges víz okozta kihűlés következtében haltak meg. Noha sokan viseltek mentőmellényt vagy mentőövet, ezek sem garantálták az életben maradást.
A sok halálos áldozat nyomán joggal vetődik fel a kérdés, miért nem találtak emberi maradványokat a Titanic roncsánál; a kutatók szerint azonban erre létezik tudományos magyarázat.
A mentőmellények továbbra is a víz felszínén tartották a holttesteket. A süllyedést követő vihar, majd a tengeráramlatok messzire sodorták őket a roncs közeléből. A hajó belsejében rekedt testekkel kapcsolatban már más a helyzet. A mélyben élő dögevő állatok elpusztították a lágyszöveteket, a csontokat pedig szó szerint feloldotta a mélytengeri környezet.
„900 méteres mélység alatt a víz olyan környezetet teremt, ahol a csontok anyaga, a kalcium-karbonát már nem marad meg” – magyarázta Robert Ballard tengerkutató az amerikai NPR rádiónak.
Ebben a tartományban az anyag instabillá válik, és idővel teljesen feloldódik a vízben.
A Titanic és a szintén híres Bismarck csatahajó is ilyen mélységben nyugszik. Miután a dögevők eltüntetik a szöveteket, a csontok is nyomtalanul eltűnnek.
Egyesek úgy vélik, hogy a Titanic zárt részeiben – például a gépházban – lehetnek olyan testek, amelyeket megőrzött a környezet. Ott kevesebb oxigén van, és a dögevők sem jutnak be. A kutatók szerint azonban több mint száz évvel a katasztrófa után egyre kevésbé valószínű, hogy valaha is emberi maradványokra bukkannak a roncsnál.