Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huNézzük meg előbb azt, hogy miért kék az ég?
Az égbolt kék színét a légköri fényszóródás okozza. Az égbolt légkör nélkül fekete lenne, csak a Nap és a csillagok látszanának. A testek színe attól függ, hogy a ráeső fehér fényből milyen színű sugarakat ver vissza és nyel el, de az égbolt esetén nem erről van szó, hiszen nem egy meghatározott felületű tárgyról beszélünk.

Fotó: Karankk123
A napfény áthaladva a légkörön ütközik a légkört alkotó molekulákkal, például a nitrogénnel, oxigénnel és a benne lebegő idegen részecskékkel és szétszóródik rajtuk minden irányban. A Nap fehér fénye a szivárvány színeiből áll (piros, narancs, sárga, zöld, kék, és ibolyaszín), ezek együttese adja a fehér színt. A fénysugaraknak eltérő a hullámhossza, a piros a leghosszabb, a kék a legrövidebb hullámhosszú. Légkört alkotó molekulák és a benne lebegő részecskék megtörik és szétszórják a fénysugarakat, de nem egyformán, a legkisebb hullámhosszúakat szórják szét a legkönnyebben, vagyis a legerősebben és minden fényhullám csak akkora részben szóródik szét , amely kisebb, mint a fény hullámhossza. A légkör felső részében vannak ilyen kicsi molekulák, amelyeken csak a kék sugarak szóródnak, amik aztán a légkör alsóbb részeibe kerülve átjutnak a nagyobb akadályokon, porszemeken. Ezért kék az ég, mert a légkört felépítő molekulák a napfény kék és ibolyaszínű komponenseinek jó részét minden irányban szórja.
A levegő molekuláinál nagyobb szennyeződések nem csak a kék fényt, hanem a nagyobb hullámhosszú vöröset és sárgát is szórják és ezek keveréke szürkévé teszi az égboltot. Ezért van az, hogy akkor a legkékebb az ég, amikor a legtisztább a levegő.
Éjszaka, amikor a Föld elforog a Naptól, nincs fény, ami szóródjon, ezért az űr feketének látszik. Ha a Holdon lennénk, aminek nincs légköre, akkor az ég mindig fekete lenne, éjjel is és nappal is. Ez látható az Apollo Holdra szállásakor készült fotókon.

Fotó: NASA
Most nézzük meg, miért fekete az éjszakai égbolt?
Egy csillag fényének időre van szüksége, hogy elérjen a Földre. A fény sebessége 300.000 km/sec. (Napból 8 perc alatt ér ide a fény. Ez azt jelenti, hogy ha a Nap egyszer csak megszűnne létezni, 8 percig nem vennénk észre, mert a fénye, ami akkor indult el, amikor a Nap még létezett, úton van a Föld felé. 8 perc után borulna sötétségbe a bolygónk.)
Ha az univerzumunk statikus lenne és végtelenül nagy és végtelenül öreg, akkor azt várhatnánk, hogy az éjszakai égbolt ragyogjon az összes csillagtól. Bármerre néznénk az űrben, egy csillagot néznénk. Mégis, tapasztalatból tudjuk, hogy az űr fekete. A jelenséget a fent említett német fizikus-csillagász után Olbers-paradoxonnak nevezzük.
Tegyük fel, hogy univerzumunk olyan öreg, hogy a legmesszibb csillag fényének is volt ideje ide érni a Földre. Ha ez az univerzum körülbelül 10 fényév átmérőjű volna, akkor körülbelül egy tucat csillagot tartalmazna. Persze azok a csillagok, amik sok fényév távolságra vannak, nagyon halványnak tűnnének a Földről. Ha az univerzum átmérőjét 1.000 fényévre, aztán 1 millió fényévre, aztán 1 milliárd fényévre növeljük, akkor a legtávolabbi csillagok fénye még halványabbnak fognak látszani. Az egyre nagyobb univerzumban azonban egyre több csillag lenne, melyek mindegyike hozzájárul a fényhez és még ha a legtávolabbi csillagok fénye nagyon halványnak is látszanak, sokkal több volna belőlük és az egész éjszakai égboltnak nagyon ragyogónak kellene lennie.

Fotó: NASA
Az univerzum azonban nem statikus és nem is ilyen öreg, körülbelül 13 milliárd éves, ami emberi mértékkel nagyon hosszú idő, csillagászati szempontból azonban rövid. Elég rövid ahhoz, hogy a 13 milliárd fényévnél távolabb lévő csillagok fénye még nem érte el a Földet.
Csak azokat az objektumokat látjuk, amik olyan távolságra vannak, amit a fény 13 milliárd év alatt meg tud tenni.
A Föld körüli univerzum, ami tartalmazza az összes általunk látható csillagot, a Földtől csak körülbelül 13 milliárd fényévig terjed. Van az égboltnak olyan része, ahol látunk csillagot, van, ahol nem, ott sötét van, mert ezeken a sötét helyeken olyan messze vannak azok a csillagok, hogy fényük még nem érte el a Földet. Idővel azonban ezek fénye is ide ér.

Fotó: buradaki / Shutterstock
Ha éjszaka felnézünk az égre és nézünk egy csillagot, lehetséges, hogy az a csillag már nincs is, ott, már nem létezik, de a fénye még úton van ide, és mi úgy látjuk, mintha ott lenne.
(Napból 8 perc alatt ér ide a fény. Ez azt jelenti, hogy ha a Nap egyszer csak megszűnne létezni, 8 percig nem vennénk észre, mert a fénye, ami akkor indult el, amikor a Nap még létezett, úton van a Föld felé. 8 perc után borulna sötétségbe a bolygónk.
A legtávolabbi galaxisok fénye 13 milliárd éve 300.000 km/s sebességgel úton van a Földre. A Föld nincs 5 milliárd éves. A legtöbb galaxisból származó legtöbb fény már akkor elindult a Föld felé, amikor a Föld még nem is létezett. A legtávolabbi galaxisok közt vannak olyanok, amik félúton voltak idefelé, amikor a Naprendszer még csak gáz- és porfelhő volt, még nem állt össze Nappá, bolygókká, és holdakká.)

Az univerzum nem statikus, hanem közel fényebességgel tágul, vagyis a galaxisok közel fénysebességgel távolodnak a Földtől. Amikor egy fényforrás távolodik tőlünk, a fény hullámhossza növekszik, vagyis pirosabb lesz. A távolodó csillagok fénye átalakul infravörös hullámokká, mikrohullámokká, rádióhullámokká, amiket a mi szemünk nem érzékel és mivel nem érzékeljük, szabad szemmel sötétnek (feketének) tűnnek. Ezért, még ha lenne is idejük, hogy elérjenek hozzánk, akkor sem látnánk a legtávolabbi csillagok fényét. Ezt, a Doppler-effektust tapasztaljuk akkor is, amikor elhalad egy szirénázó autó: ahogy távolodik, a hangja mélyül, mert a távolodással növekszik a hullámhossza.
A csillagok nemcsak számunkra látható színű fényeket bocsátanak ki, hanem fényt bocsátanak ki olyan színekben is, amit a mi szemünk nem érzékel, ilyen például az infravörös és az ultraibolya. Ha látnánk a mikrohullámot, akkor az egész űr ragyogna, mivel a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás, az ősrobbanásból származó fény még mindig kitölti az egész világűrt.
Egy másik ok, amiért a csillagközi és bolygóközi tér sötétnek látszik az, hogy a világűr majdnem tökéletes vákuum, rendkívül kevés részecskét tartalmaz, jóformán nincs semmi a csillagok és bolygók között, ami szórja a fényt. Anyag hiányában a fény egyenesvonalban halad a forrástól a fogadó felé. Mivel nincs anyag, amin szóródjon, nincs fény, ami elérje a szemünket, és feketének látszanak.
A csillagok előbb-utóbb kiégnek. Az olyan csillagok, mint a Nap 10 milliárd évig tartanak. A csillagászok azt feltételezik, hogy a távoli jövőben, mostantól számítva 1.000 trillió év múlva az univerzum sötét lesz és csak csillagmaradványok, például fehér törpék és fekete lyukak lesznek benne.

Mennyire sötét az űr?
Egy 2021-es tanulmány szerint lehetséges, hogy az űr nem olyan fekete, mint ahogyan a tudósok eredetileg gondolták. Bár az emberi szem számára az űr feketének látszik, a tudósok úgy vélik, hogy nem teljesen sötét. Ha keresünk egy a városi fényektől távoli helyet és felnézünk az égre, a csillagok közt lévő égbolt nagyon sötét. A Föld légköre felett, a külső űr még halványabb, tintás szurokfeketévé halványul, de az űr még ott sem abszolút fekete. Az univerzum teli van számtalan távoli, gyengén pislákoló csillaggal és galaxissal.
Hány galaxis van? A galaxisok teljes számát a Hubble Űrteleszkóp által végzett megfigyelésekből extrapolálták: a becslések szerint kb. 2 trillió galaxis van a kozmoszban. Kiszámolták, hogy összesen mennyi fény származik a 2 trillió galaxisból és azt találták, hogy kétszer annyira fényes az univerzum, mint amire ezek a galaxisok magyarázatot adnak.

Fotó: pulsatilla
A NASA kutatói megmérték a kozmikus optikai sugárzást, az ősrobbanás óta kialakult csillagok fényét. A kozmosz keletkezése óta számtalan csillagot tartalmazó galaxisok trilliói jöttek létre és pusztultak el, és alig észrevehető halvány fényt hagytak hátra. A NASA tudósai kiszámolták azt is, hogy a kozmikus optikai háttérsugárzás körülbelül 100 milliárdszor halványabb, mint a Föld felszínét elérő napfény. Ez túl halvány ahhoz, hogy szabad szemmel lássa az ember.

Fotó: NASA
A kozmosz kialakulásának elmélete szerint az első galaxisok az ősrobbanás után sok százmillió évvel jöttek létre. A távoli univerzumban lévő csillagok fénye körülbelül 10 milliárd évvel ezelőtt érte el a legfényesebb pontot és azóta folyamatosan halványodik. A kozmikus optikai háttérsugárzást megmérve megtudhatjuk, hogy helyes-e az az elmélet, vagy vannak rejtélyes, még fel nem fedezett, az űrben világító objektumok.
Az ilyen mérések elvégzése nem könnyű, különösen a Földről nem, mert a Föld körül hemzsegnek a kis porszemcsék és más törmelékek. A belső naprendszer teli van szétesett aszteroidákból és üstökösökből származó kis porrészecskékkel, amiken a napfény visszaverődik és ragyog, ez a ragyogás az úgynevezett állatövi fény, ami az egyszerű földi megfigyelő számára is látható. A napfény visszaverődik ezekről a részecskékről és elmos minden olyan jelet, ami a kozmikus optikai háttérsugárzásból származhat. A pontos méréshez ki kell zárni a zavaró fényeket. Erre ad lehetőséget a New Horizons űrszonda. Még a Naprendszer szélénél is volt egy csomó extra fény, amivel a csapatnak meg kellett küzdenie, például a Tejút egy fényudvarban helyezkedik el, ami gyűjti a port, ahogyan a Naprendszerünk is teszi. A por mindenütt ott van. A kutatók megbecsülték, hogy ez a fényudvar mennyi fényt generálhat.

Fotó: VW Pics / Universal Images Group Editorial
Szóval a kamerát az ég egy darabja felé fordították és képeket készítettek róla, majd digitálisan eltávolították az összes fényforrást, még az űrjármű nukleáris erőforrásából származó hőt is, és megmérték mennyi a maradék, hogy megbecsüljék a kozmikus optikai háttérsugárzást. Aztán megvizsgálták a Hubble Űrteleszkóppal megfigyelt galaxisok archívumát és kiszámolták, hogy az univerzum összes galaxisa mennyi fényt bocsát ki.
A mért kozmikus optikai háttérsugárzás körülbelül kétszer olyan ragyogó, mint az összes galaxis által kibocsátott fény.
A kozmikus optikai háttérsugárzást: körülbelül 11 nanowatt/m2/szteradián. (A szteradián a térszög mértékegysége, a gömbsugár négyzetével egyenlő gömbfelületrészhez tartozó középponti térszög. Ebben az esetben az égbolt egy olyan darabkája, aminek szélessége kb. 130-szorosa a Hold átmérőjének.)
De, hogy miből származik a plusz fény, azt nem tudni.

Fotó: sciencepics / Shutterstock
Mi lehet ennek a maradék ragyogásnak a forrása?
Lehetséges, egy viszonylag közeli univerzumban lévő törpegalaxisok sokasága, amely univerzum épp az észlelési távolságon túl fekszik. Vagy a galaxisokat körbevevő csillagok szórt fényudvara a vártál ragyogóbbak. Lehet, hogy kozmosz szerte elterülő intergalaktikus csillagok. Lehet, hogy sokkal több halvány, távoli galaxis van, mint az elméletek mutatják. Talán a James Webb űrteleszkóp megoldja a rejtélyt. Ha a plusz fényt egyes halvány galaxisok bocsátják ki, azokat a James Webb teleszkóp képes lesz érzékelni.