Iratkozzon fel hírlevelünkre 
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu1994. szeptember 28-án az Északi-tenger keleti részén bekövetkezett a modern kori hajóbalesetek egyik legnagyobb katasztrófája: a Tallinnból induló MS Estonia nevű kompon 989 személy utazott, ám mindössze 137-en élték túl a szerencsétlenséget. A baleset nem csak a műszaki hiba miatt következett be; a tervezési gyengeségek, a súlyos figyelmetlenségek és egy rendkívüli vihar együtt okozták az MS Estonia pusztulását.
Az MS Estonia – eredetileg Viking Sally néven – egy roll-on/roll-off, vagyis járműveket is szállítani képes komp volt, amelyet a német Meyer Werft hajógyárban építettek az 1980-as évek elején. A hajó közel 160 méter hosszú, 24 méter széles volt, össztömege több mint 15 ezer bruttó regisztertonnát tett ki. A RoRo-kompok lényege, hogy az autók és teherjárművek saját kerekeiken gördülhetnek fel a fedélzetre és le is hajthatnak onnan, ehhez pedig nagy méretű orrkapuk és hátsó rámpák biztosítanak hozzáférést.
Fotó: Wikimedia Commons
A Viking Sally az 1980-as években a Turku–Stockholm útvonalon közlekedett, majd több tulajdonosváltás és átépítés után 1993-ban az észt EstLine társaság vásárolta meg. Ekkor kapta az Estonia nevet, és Tallinn és Stockholm között szállította az utasokat.
A kompot inkább partközeli utakra tervezték, ezért kevésbé bírta a nyílt tengeri terhelést.
Az MS Estonia tragédiájának éjszakája
1994. szeptember 27-én este a hajó elindult Tallinnból a szokásos menetrend szerinti járatával, és mintegy 989 ember tartózkodott a fedélzetén, köztük utasok és a személyzet tagjai. Az időjárás már induláskor kedvezőtlennek ígérkezett, a Balti-tengeren erős szél fújt, 6–10 méteres hullámok borították a vizet, a szél ereje pedig időnként a 30 méter per szekundumot is elérte. Az éjszaka folyamán a hajó személyzete többször is fémes ütődéseket hallott az orrkapu felől, amit először nem tartottak súlyosnak.
A valóságban ekkor már a zárószerkezetek feladták a harcot, az orrkapu meggyengült, majd levált a helyéről.
A felhajtórámpa is megsérült, és ezen keresztül a jeges tengervíz akadálytalanul zúdult be az autók közé a rakodótérbe.
Mivel a hajón nem voltak vízzáró zsilipkapuk az orrkapu mögötti részeken, a víznek semmi nem állta útját. Az Estonia gyorsan elvesztette egyensúlyát, a test egyre nagyobb szögben kezdett oldalra dőlni. A kapitány és a személyzet próbálta lassítani a sebességet és megfordítani a hajót, de a gépek meghibásodtak, az elektromos rendszerek sorra kiestek, és rövid időn belül már sem irányíthatóság, sem kommunikáció nem állt rendelkezésre. Az utolsó rádiójelzés 01:22-kor hangzott el, ekkor a fedélzet már kritikus szögben állt.
A hajó alig húsz perccel később teljesen felborult és eltűnt a radarok képernyőjéről.
01:48-ra az MS Estonia a tenger fenekére süllyedt, mintegy 80 méteres mélységbe, a Hiiumaa szigettől 60 kilométerre.
Az MS Estonia balesetének okai
A vizsgálatok egyértelműen megállapították, hogy a tragédiát az orrkapu zárómechanizmusának meghibásodása okozta.
A rögzítőzárak a nagy hullámterhelés alatt eltörtek, az orrkapu leszakadt, a felhajtórámpa beszakadt, és a víz akadálytalanul zúdult a hajó belsejébe.
A szerkezet hiányosságai tovább súlyosbították a helyzetet, hiszen semmilyen más védelmi zár nem állította meg a víz betörését.
- További probléma volt, hogy a kapitányi hídon nem lehetett közvetlenül látni az orrkaput, a helyzetjelző érzékelők pedig nem jelezték a kapu sérülését, mivel azok a helyükön maradtak még akkor is, amikor maga a szerkezet már leszakadt.
Az is kiderült, hogy a mentőfelszerelések állapota nem volt megfelelő, és a viharos körülmények között szinte lehetetlenné vált a csónakok biztonságos vízre bocsátása. Az áramkimaradások miatt a fedélzeten gyorsan kialakult a pánik, a személyzet kommunikációja megszűnt, és a hajó dőlésszöge rövid időn belül olyan mértékűre nőtt, hogy a legtöbben már nem tudtak kijutni a kabinjaikból.
A hivatalos vizsgálóbizottság 1997-ben közzétett jelentése szerint a konstrukciós hibák és a szélsőséges időjárás kombinációja vezetett a tragédiához.
Fotó: AFP
A tragédia következményei
A hajón tartózkodó 989 ember közül mintegy 250-nek sikerült a fedélzetre jutnia, ám közülük is csak 138-at tudtak élve kimenteni. Egyikük később a kórházban életét vesztette, így a túlélők hivatalos száma 137 lett.
Ez azt jelenti, hogy 852 ember halt meg a szerencsétlenségben, ami a második világháború óta a legsúlyosabb európai tengeri katasztrófák közé tartozik.
A legtöbb áldozat a kabinjaiban rekedt, vagy a hajó gyors dőlése miatt egyszerűen képtelen volt elérni a kijáratokat. A tenger hőmérséklete mindössze 10–12 Celsius-fok volt, így sokan, akik a vízbe kerültek, rövid időn belül kihűltek.
A tragédia hatására Észtország, Svédország és Finnország közösen kezdeményezte a kompok biztonsági szabályainak szigorítását.
Megszületett az úgynevezett Estonia-egyezmény, amely a roncsot hivatalosan is hullámsírnak nyilvánította, és megtiltotta, hogy az arra jogosulatlanok megközelítsék.
A hajó kiemelésére irányuló javaslatokat végül elvetették, a svéd kormány inkább azt javasolta, hogy a roncsot betonnal borítsák be a tengerfenéken. A helyszínt azóta radarokkal és járőrökkel őrzik, az áldozatok emlékére pedig minden évben megemlékezéseket tartanak.
Fotó: Wikimedia Commons
Az MS Estonia tragédiájának hősei
A pusztító katasztrófa közepette akadtak történetek, amelyek az emberi bátorságot és önfeláldozást mutatják. A harmadik gépészmester például mindaddig a gépházban maradt, amíg tudta működtetni a vészgenerátorokat, hogy a világítás legalább néhány perccel tovább megmaradjon, és ezzel esélyt adjon a menekülésre. Egy másik esetben egy észt villanyszerelő több mint hat órán keresztül tartotta a víz felszínén egy fuldokló svéd férfi fejét, amíg végül egy helikopter mindkettejüket kimentette. A mentésben részt vevő helikopterpilóták közül is akadt, aki a saját életét kockáztatva közelítette meg a hánykolódó embereket, és így sokaknak esélyt adott a túlélésre.
