Iratkozzon fel hírlevelünkre 
A menorexia kifejezés a menopauzához és a változókorhoz köthető, titokban vagy éppen látványosan zajló étkezési zavarra utal. A menorexia nem hivatalos diagnózis, inkább ernyőfogalom, amely a középkorú nők körében megjelenő evészavar jellegű viselkedéseket írja le. Lényege, hogy a menopauza és a klimax testi változásai szorongást és fokozott testképzavart válthatnak ki, amit sokan szigorú diétával, túledzéssel és megszorító étrenddel próbálnak „kezelni”.
A jelenségre riportok és szakértői cikkek hívták fel a figyelmet: a HuffPost a „midlife eating disorder” arcait mutatta be, a Psychology Today azt elemezte, hogyan találkozik a változókor a diétakultúrával, míg a The Conversation rámutatott, hogy étkezési zavar nem csak tinédzsereket érint – a kockázat a terhesség és a menopauza környékén még nőhet is. Ezért lényeges, hogy a menorexia kifejezés mentén észrevegyük azokat a mintázatokat, amelyek időben történő segítségkéréssel megelőzhetik a súlyosabb táplálkozási zavar kialakulását.
Fotó: INNOCENTI / Connect Images
Menorexia: testképzavar a változókorban
A perimenopauza és a posztmenopauza időszakában az ösztrogéncsökkenés több fronton alakítja át a szervezet működését. Nemcsak a hőhullámok és egyéb változókori tünetek jelentkezhetnek, hanem megváltozik a zsír- és izomarány is, lassulhat az anyagcsere, és gyakran átrendeződik a testsúly, különösen a has tájékán.
Ezek a természetes változások azonban a diétakultúra torzító tükrében könnyen „hibává” minősülnek, ami a szigorú fogyókúra és kényszeres diéta irányába tolhatja a viselkedést.
Eközben a középkorú nők életében gyakran több életesemény sűrűsödik: munkahelyi terhek, családi szerepek változása, szülők gondozása, vagy az életközepi válság érzése. Mindez növelheti a szorongás kockázatát és azt a késztetést, hogy legalább a „kalória” és a „kilók” felett maradjon kontroll.
Nem véletlen, hogy ebben az időszakban nemcsak a menorexia jellegű megszorítások jelenhetnek meg, hanem a falási roham epizódok, sőt a bulimia és az anorexia is felerősödhet vagy visszatérhet. A lényeg: a változókor önmagában nem okoz étkezési zavart, de biológiai és pszichoszociális okokból sérülékenyebb időszak.
Diétakultúra
A diétakultúra a klimax környékén is hangos – „menopauza hasról”, „csodadiéta”, „detox a változókorra” üzenetekkel bombáz. A közösségi média algoritmusai könnyen normalizálják a szélsőséges étrend megszorításait, a túlzott kardiót, a „minden áron fogyás” narratívát. Ezzel szemben a bizonyítékok szerint nincs egyetlen csodarecept a változókori étkezés optimalizálására, és a tartós egészség nem a zéró szénhidráton vagy a napi kétórás edzésen múlik.
Fontos különbséget tenni az egészséges étrend és a kényszeres magatartás között. A változókori táplálkozás hangsúlya eltolódhat a fehérjebevitel, a rostok, a mikrotápanyagok, valamint az erőnléti edzés és a pihenés irányába – mindezt rugalmas, élhető életmód keretében.
Ha viszont az étrend és a diéta merevvé, büntetővé válik, ha a társas programokat az „engedélyezett ételek” diktálják, vagy ha a mérleg száma uralja a napot, akkor már közelebb járunk a táplálkozási zavar kialakulásához semmint az egészséghez.
Jelek, amelyek menorexiára utalhatnak
A menorexia nem csak a salátán élést jelenti. Figyelmeztető jel lehet a megszállott kalóriaszámlálás, az ételcsoportok (például teljes szénhidrát- vagy zsírsorok) kirekesztése, a napi többszöri testsúlymérés, illetve a bűntudat bármilyen „kilengés” után. Sokaknál megjelenik a túlzásba vitt mozgás is – a „ledolgozás” kényszere –, ami sérülésekhez és kimerültséghez vezethet.
Ugyanakkor nem ritka, hogy a napközbeni szigorú restrikciót estére falási roham váltja fel.
E kettősség különösen megterhelő: a túlevést bűntudat és újabb szigorú fogyókúra követi, ami fenntartja a körforgást.
Fotó: FRANK HOERMANN/SVEN SIMON / SVEN SIMON
Az is jelezhet gondot, ha a testképzavar felerősödik – állandó tükörbeli ellenőrzés, a „problémás” testrészek tapogatása, vagy ha a szorongás a társas helyzetekre is kiterjed („nem megyek, mert ott nincs ‘megfelelő’ étel”). Ezek a mintázatok az étkezési zavar spektrumába tartoznak, függetlenül attól, hogy valaki túlsúly, elhízás, normál testsúly vagy alacsony testsúly kategóriában van.
A kilábalás útjai
A jó hír: az evészavar kezelhető a középkorúaknál is. Első lépésként érdemes háziorvossal és pszichológussal beszélni; a szakmai irányelvek a kognitív viselkedésterápia (például CBT-E), a schema- vagy elfogadás- és elköteleződés-alapú módszerek, valamint a táplálkozásterápia kombinációját javasolják.
A terápia célja nem csupán az étkezés normalizálása, hanem a kontroll- és értékesség-érzés egészséges forrásainak visszaépítése. Szükség esetén multidiszciplináris csapat – dietetikus, pszichológus, orvos – dolgozik együtt, és ha komorbiditás áll fenn (például depresszió, erős szorongás), gyógyszeres támogatás is szóba jöhet.
Ezzel párhuzamosan a változókori étkezés és életmód optimalizálása reális, rugalmas célokat kíván: megfelelő fehérje- és rostbevitel, rezisztenciaedzés a csont- és izomtömeg védelmére, alvás- és stresszmenedzsment, társas támogatás.
Az orvosi tanácsadás része lehet a klimax tüneteinek kezelése; egyeseknél a menopauzális kezelés enyhítheti a változókori tünetek egy részét, ami közvetve a táplálkozási mintázatok stabilizálását is segítheti. Az út nem egyenletes, de lépésről lépésre jól bejárható.
Új narratíva a középkorban: rugalmasság, kapcsolat, önelfogadás
A menorexia mélyén gyakran az öregedés fölötti aggodalom és az irányítás iránti vágy húzódik meg. Ha azonban a fókusz a puszta fogyás helyett a funkcióra és a jóllétre kerül – erő, állóképesség, energia, kapcsolódás –, akkor a változókor nem ellenség, hanem új fejezet lehet. A test nem projekt, hanem partner: ha így tekintünk rá, akkor a változókori táplálkozás is a támogatás, nem pedig a megszorítás nyelvén szólal meg.
Végül, a közösség ereje kulcsfontosságú. A szégyen csendet kér, a gyógyulás viszont párbeszédet. Ha felismerjük magunkon a menorexia jeleit – vagy egy baráton, családtagon –, akkor merjünk kérdezni és szaksegítséget kérni. A beszélgetés, a tudás és a terápia együtt képes felülírni a diétakultúra zaját, és utat nyitni egy fenntartható, egészséges étrend és életmód felé.
Több, mint diéta – egy életminőség-projekt
A menorexia nem „hiúság”, hanem a középkor változásaira adott, tanult és sokszor jutalmazott válasz, amely hosszú távon árt. Mivel az étkezési zavar bármely testsúly mellett előfordulhat, nem a kiló számít, hanem a viselkedés és a belső megélés. Ha a diéta ural, ha a napjainkat a mérleg és a bűntudat vezérli, akkor ideje megállni.
A következő lépés lehet kicsi és konkrét: egy őszinte beszélgetés egy pszichológussal, egy rugalmasabb étkezési terv a dietetikussal, egy pihentetőbb alvásrutin, vagy éppen a súlyzós edzés kipróbálása. A változókor kihívás, de nem ítélet: a menorexia történetét átírhatjuk egy olyan narratívára, amelyben a test tisztelete, a kapcsolódás és az egészség kap főszerepet.
Kulcsüzenetek röviden
- A menorexia a változókorhoz köthető étkezési zavar mintázatainak gyűjtőneve; nem hivatalos diagnózis, de valós szenvedés.
- A perimenopauza és a posztmenopauza idején az ösztrogéncsökkenés, a testsúly- és hangulatingadozások, valamint a társadalmi nyomás együtt növelhetik a kockázatot.
- A diétakultúra felerősíti a testképzavart; a cél inkább az élhető, egészséges étrend és életmód, nem a végletes fogyókúra.
- A terápia, a pszichológus és a multidiszciplináris ellátás hatékony; falási roham, bulimia vagy anorexia esetén különösen fontos a mielőbbi segítség.
