Hirtelen előbukkant a Nap mögül a csillagközi objektum — hihetetlen fotó készült róla

Vágólapra másolva!
Előbukkant a Nap mögül a híres csillagközi üstökös, amely immár a Földről is megfigyelhető. A 3I/ATLAS-t derült ég és tiszta keleti horizont mellett akár amatőr távcsövekkel is el lehet csípni a hajnali égbolton.
Vágólapra másolva!

A 3I/ATLAS üstökösről az első új felvételeket az arizonai Lowell Obszervatórium kutatója, Qicheng Zhang készítette október 31-én, halloween éjszakáján, nem sokkal azután, hogy az égitest elhaladt a Nap mögött. A képeken a halvány, kékes fényű üstökös már a perihélium – vagyis a Naphoz legközelebbi pont – elhagyása után látható. Zhang szerint a következő napokban egyre könnyebben meg lehet majd figyelni, különösen a hajnal előtti órákban.

A kép középpontjában látható fényes fehér pont a 3I/ATLAS üstökös, míg a felette lévő pont egy csillag, amely a üstökös mozgása miatt torzultnak tűnik.
A kép középpontjában látható fényes fehér pont a 3I/ATLAS üstökös, míg a felette lévő pont egy csillag, amely a üstökös mozgása miatt torzultnak tűnik
Fotó: Qicheng Zhang/Lowell Observatory

3I/ATLAS: a messzi vidékről érkezett látogató

A 3I/ATLAS igazán különleges égi látogató: mindössze a harmadik olyan objektum, amelyről biztosan tudjuk, hogy nem a Naprendszerben született. Több mint 210 ezer kilométer per órás sebességgel száguld át a térségünkön, szokatlanul egyenes és lapos pályán. Napközeli pontján mintegy 210 millió kilométerre járt a központi csillagtól, majd ismét kifelé, az intersztelláris tér felé vette az irányt.

A kutatók és az amatőr csillagászok folyamatosan figyelik a mozgását. A legutóbbi megfigyelések szerint a 3I/ATLAS a perihélium előtt hirtelen kifényesedett, és még a Napnál is kékebb színt mutatott. Ez az árnyalat arra utal, hogy az égitest felszínéről nagy mennyiségű gáz és por szabadul fel, vagyis az üstökös a napsugárzás hatására „felébredt”.

Hajnalban érdemes keresni

Aki saját szemével szeretné megpillantani a 3I/ATLAS üstököst, annak érdemes a napkelte előtt fél órával próbálkoznia. Ekkor az égitest nagyon alacsonyan, a keleti horizont fölött tűnik fel. Bár nem lesz feltűnő – inkább halvány, elmosódott foltként látszik majd –, kisebb távcsővel is megfigyelhető. 

A következő hetekben egyre magasabbra emelkedik az égen, így a világ számos nagy obszervatóriuma is célba veheti a különleges csillagközi látogatót.

Nem itt született, de a szakértők szerint semmi rendkívüli nincs benne

Amikor egy üstökös közelebb kerül egy csillaghoz, felszínén a jég elpárolog, a felszabaduló gázok pedig a világűrbe áramlanak. Ez a jelenség kiváló lehetőséget nyújt a kutatóknak arra, hogy megállapítsák, milyen anyagok alkotják az idegen csillagrendszerből érkezett égitestet. 

Egyes vizsgálatok szerint a 3I/ATLAS felszínét vastag, a sugárzás hatására megkeményedett kéreg borítja, amely akár 3 milliárd évvel is idősebb lehet a Naprendszernél.

Bár a közösségi médiában időről időre felmerül a találgatás, hogy a 3I/ATLAS talán egy „idegen űrhajó”, a csillagászok szerint ez csupán vad kitaláció. Minden bizonyíték arra utal, hogy az égitest egy „hétköznapi” üstökös, csak éppen nem a mi csillagunk környezetéből származik.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!