Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA Föld több védelmi réteggel is rendelkezik az űrből érkező káros sugárzással szemben. A légkör és a mágneses tér jelentősen csökkenti a kozmikus sugárzás hatását, bár már a repülőgépes utazás során is nagyobb dózis éri az embert. A Nemzetközi Űrállomás fedélzetén ennél is magasabb a sugárterhelés, ugyanakkor a Föld mágneses mezeje még ott is védelmet nyújt. Az űrkapszulákban is védekezni kell a napkitörés hatásai ellen.

Fotó: NASA/SOHO / NASA/SOHO
Napkitörés és vészforgatókönyv
Az Artemis–II küldetés során az űrhajósok ennél távolabb kerülnek a Föld védőpajzsától, ezért a sugárzás kérdése kiemelt jelentőségű (cikkünk az új Hold-küldetésről). A misszió egyik célja éppen az, hogy felmérje az űrsugárzás hatásait, ám ezt ellenőrzött körülmények között kívánják megtenni.
A küldetés mögött álló NASA szerint az Orion űrkapszula vészforgatókönyvvel is rendelkezik erősebb napkitörések esetére. Jason Hutt, a NASA mérnöke elmondta, hogy
- az űrhajó belsejében sugárzásvédett menedéket alakítottak ki a kapszula középpontjában.
A tárolórekeszekben elhelyezett felszerelések szükség esetén további árnyékolásként szolgálhatnak, hogy minél több anyag legyen a sugárzás forrása és az űrhajósok között.
A Nap még nem nyugszik
Mint arról beszámoltunk, a vasárnapi napkitörés rendkívüli erősségű volt (a jelenségről és okairól itt számoltunk be). Azért is méltó említésre, mert épp Föld-Hold irányú anyagkilökődés jellemezte.
Bár az Artemis–II rakétája már az indítóálláson van, a start legkorábban február 6-án történhet meg. Addigra a mostani napkitörés hatásai már biztosan elmúlnak. Az esemény ugyanakkor emlékeztet arra, hogy a 25-ös napciklus továbbra is aktív, és a következő hónapokban további jelentős naptevékenység várható, amire az űrben fokozottan fel kell készülni.