Iratkozzon fel hírlevelünkre 
Gyakran halljuk sci-fi filmekben azt az egyszerűnek tűnő megoldást, hogy ha egy hatalmas űrszikla fenyegeti a Földet, fel kell robbantani. Bruce Willis és csapata az Armageddon című filmben hősiesen megmentette a világot ezzel a módszerrel, de a valóság ennél sokkal bonyolultabb. A legfrissebb kutatások, amelyeket a svájci CERN kutatóközpontban végeztek, rávilágítanak arra, hogy az aszteroidák elleni nukleáris csapás talán többet árt, mint használ.
A tudósok folyamatosan vizsgálják a bolygóvédelem lehetőségeit, és most egy meglepő felfedezést tettek. Ahelyett, hogy egy atomtöltet segítségével porrá zúznánk a fenyegető égitestet, előfordulhat, hogy csak még veszélyesebbé tesszük azt. A legújabb kísérletek szerint az aszteroidák belső szerkezete döntő fontosságú abban, hogyan reagálnak egy hatalmas erejű becsapódásra. Ez a felismerés alapjaiban rengetheti meg eddigi védelmi stratégiáinkat.
Fotó: TOUCHSTONE PICTURES / JERRY BRUC / Collection ChristopheL via AFP
Mi köze a CERN-nek az aszteroidákhoz?
A CERN (Európai Nukleáris Kutatási Szervezet) neve hallatán legtöbben a részecskegyorsítókra és a Higgs-bozonra gondolnak, ám a kutatók figyelme most az űr felé fordult. Egy nemzetközi kutatócsoport a Szuper protonszinkrotron (SPS) segítségével szimulálta azokat az extrém körülményeket, amelyek egy aszteroida elleni támadás során felléphetnek. A kísérlet során nagy energiájú részecskékkel bombáztak meteoritokat, hogy megértsék, hogyan viselkednek ezek az anyagok szélsőséges terhelés alatt.
A kutatás célja az volt, hogy pontosabb képet kapjunk az aszteroidák belső kohéziójáról. A Nature Communications folyóiratban publikált tanulmány részletesen leírja, hogy a kutatók hogyan vizsgálták a kőzetek viselkedését. Azt tapasztalták, hogy bizonyos típusú aszteroidák sokkal ellenállóbbak lehetnek, mint azt korábban feltételeztük. Ha egy aszteroida porózus szerkezetű, a robbanás energiája elnyelődhet, vagy ami még rosszabb, az objektum darabokra hullhat, de ezek a darabok gravitációsan újra összeállhatnak egy még sűrűbb, erősebb objektummá.
Ez a jelenség különösen aggasztó, ha figyelembe vesszük a bolygóvédelem jelenlegi irányelveit. A kísérletek azt mutatják, hogy a robbantás nem feltétlenül semmisíti meg a célpontot. Sőt, az energia eloszlása miatt az objektum csupán deformálódhat, vagy a leváló darabok továbbra is pályán maradhatnak a Föld felé. A CERN kísérletei tehát arra figyelmeztetnek, hogy a „brute force" (nyers erő) módszere nem mindig célravezető a kozmoszban.
A DART-misszió tanulságai és a Dimorphos rejtélye
A közelmúltban a NASA DART-missziója (Double Asteroid Redirection Test) élesben is kipróbálta a bolygóvédelmet. A szonda szándékosan csapódott be a Dimorphos nevű aszteroidaholdba, hogy megváltoztassa annak pályáját. Bár a küldetés sikeres volt, és sikerült módosítani az égitest keringési idejét, az eredmények váratlan kérdéseket is felvetettek. A megfigyelések szerint a Dimorphos nem egy szilárd sziklatömb, hanem inkább egy "törmelékhalom", amelyet a gravitáció tart össze.
Ez a szerkezeti tulajdonság alapvetően megváltoztatja a játékszabályokat. Ha egy ilyen laza szerkezetű objektumot próbálnánk meg atomtöltet segítségével eltéríteni, az eredmény kiszámíthatatlan lenne. A robbanás energiája nem lökne rajta egyet, hanem egyszerűen áthaladna a réseken, vagy szétzilálná a halmot, amely később újra összeállhatna. Ez a fajta regenerációs képesség teszi ezeket az égitesteket különösen veszélyes ellenféllé.
A tudósok most azon dolgoznak, hogy integrálják a DART-misszió adatait a laboratóriumi kísérletek eredményeivel. A cél egy olyan átfogó modell létrehozása, amely képes előrejelezni, hogyan reagál egy adott típusú aszteroida a különböző beavatkozásokra. Nem elég csupán eltalálni a célt; pontosan tudnunk kell, mi történik a becsapódás utáni pillanatokban, órákban és napokban.
Miért nem működik a hollywoodi forgatókönyv?
Az Armageddon film drámai jelenetei mélyen beivódtak a köztudatba, de a tudomány mostanra cáfolja ezt a romantikus elképzelést. A filmben látott módszer – fúrni egy lyukat és belülről felrobbantani az aszteroidát – a valóságban valószínűleg katasztrofális következményekkel járna. A törmelékfelhő, amely a robbanás nyomán keletkezne, továbbra is a Föld felé száguldana, immár radioaktív sugárzással terhelve, sörétes puskához hasonló hatást keltve a légkörben.
Ehelyett a kutatók finomabb módszereket javasolnak. A kinetikus becsapódás (mint a DART esetében) vagy a gravitációs vontatás (amikor egy űrszonda tömegvonzását használjuk az aszteroida lassú eltérítésére) sokkal biztonságosabbnak tűnik. Azonban ezekhez a módszerekhez idő kell – gyakran évek vagy évtizedek. Ha hirtelen tűnik fel egy veszélyes objektum, a lehetőségeink drasztikusan beszűkülnek, és ekkor merülhet fel újra a nukleáris opció gondolata.
A Nature Communications tanulmánya és a CERN kísérletei azonban egyértelművé teszik: mielőtt bármit is felrobbantanánk, ismernünk kell az ellenséget. A jövőbeli űrmissziók, mint például az Európai Űrügynökség (ESA) Hera küldetése – amely a Dimorphost vizsgálja majd meg közelről – kulcsfontosságúak lesznek. Csak a pontos adatok birtokában fejleszthetünk ki olyan technológiát, amely valóban megvédi bolygónkat, és nem csak látványos tűzijátékot rendez az űrben.
