Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA University College London (UCL) kutatója által vezetett vizsgálat arra jutott, hogy a késő jura időszakban élő sauropodák – óriási növényevő dinoszauruszok - fiókái és fiatal egyedei nélkülözhetetlen táplálékforrást jelentettek a húsevő dinoszauruszok számára. Ez a könnyű zsákmány állandóan rendelkezésre állt, ami megmagyarázhatja, hogy a korai ragadozók miért boldogultak különösebb vadászati stratégia nélkül is.

Fotó: MARK STEVENSON / StockTrek Images via AFP
Védtelen bébi dinoszauruszok a ragadozókkal teli világban
A hosszú nyakú, hosszú farkú sauropodák – mint a Diplodocus vagy a Brachiosaurus – felnőttként óriási méreteket értek el, ám tojásaik mindössze körülbelül harminc centiméteresek voltak, és az utódok hosszú évek alatt nőttek csak igazán nagyra. Cassius Morrison, az UCL Földtudományi Tanszékének kutatója szerint
egy ilyen hatalmas testű állat számára gyakorlatilag lehetetlen lett volna a tojások őrzése anélkül, hogy azokat el ne pusztítsa.
A kutatás szerint a fiatal állatok nem csak szülői gondozásban nem részesültek, de nem volt hatékony védekezési eszközük sem.
A fosszilis bizonyítékok alapján a fiatal sauropodák – a mai tengeri teknősökhöz hasonlóan – magukra voltak utalva.
A tanulmány megállapítása szerint
ebben az ökoszisztémában „olcsó volt az élet”, a ragadozók, például az Allosaurus, nagy számban fogyaszthatták ezeket a könnyű zsákmányt jelentő fiatal állatokat.
Egyetlen lelőhely fosszíliái árulták el a táplálékláncot
A kutatás alapját nagyrészt a coloradói Dry Mesa Dinosaur Quarry megkövült maradványai adták. Ez a rendkívül gazdag lelőhely nagyjából tízezer évnyi üledéket őriz, és legalább hat sauropodafaj maradványait is tartalmazza, köztük a Diplodocus, a Brachiosaurus és az Apatosaurus képviselőit.
Annak megállapításához, hogy ki kit evett meg, a kutatók többféle adatot is elemeztek:
- az állatok testméretét,
- a fogkopás mintázatait,
- a fosszíliákban megőrződött kémiai jeleket – például izotóparányokat –, valamint ritka esetekben
- megkövesedett gyomortartalmat is vizsgáltak.
Az eredmények alapján a kutatócsoport a korábbinál részletesebb jura kori táplálékhálót állított össze. Modern ökológiai szoftverek segítségével feltérképezték az összes lehetséges táplálkozási kapcsolatot növények, növényevők és ragadozók között.

Fotó: GEORGES GOBET / AFP
Miért uralták a sauropodák az ökoszisztémát?
Az elemzés kimutatta, hogy a sauropodák központi szerepet töltöttek be a jura kori ökoszisztémában. Több növénnyel és több ragadozóval álltak kapcsolatban, mint más növényevő dinoszauruszok, például a páncélozott Stegosaurushoz hasonló ornithischiák, amelyek veszélyesebb zsákmánynak számítottak.
Morrison szerint a kutatás most először teszi lehetővé, hogy számszerűsítsék, mekkora hatással voltak ezek az állatok a környezetükre. A táplálékhálók rekonstruálása segít összehasonlítani a különböző korszakok dinoszaurusz-ökoszisztémáit, és jobban megérteni az evolúciós folyamatokat.
Könnyű zsákmányból evolúciós fegyverkezés
A kutatók arra is rámutattak, hogy a viszonyok később megváltoztak. Mintegy 70 millió évvel később, a Tyrannosaurus Rex idején már jóval kevesebb Sauropoda állt rendelkezésre könnyű prédaként.
Ez a változás hozzájárulhatott ahhoz, hogy a későbbi csúcsragadozók
- erősebb harapást,
- nagyobb testméretet és
- fejlettebb látást fejlesszenek ki,
hogy olyan veszélyes zsákmányt is el tudjanak ejteni, mint a három szarvával védekező Triceratops.
William Hart, a Hofstra Egyetem társszerzője szerint a jura kori csúcsragadozóknak – például az Allosaurusnak vagy a Torvosaurusnak – valószínűleg könnyebb dolguk volt a táplálékszerzéssel, mint a későbbi korok ragadozóinak. Egyes Allosaurus-fosszíliák súlyos, akár egy Stegosaurus tüskés farkától származó sérüléseket is mutatnak, melyek közül begyógyult sebelüléseket is találtak. A bőséges, könnyen elejthető zsákmány lehetővé tehette, hogy még a sérült ragadozók is életben tudjanak maradni.
A leletek ritka bepillantást nyújtanak a dinoszauruszok ökoszisztémájának valódi működésébe.
A tanulmány a New Mexico Museum of Natural History and Science Bulletin című szaklapban jelent meg.