Iratkozzon fel hírlevelünkre 
Grönland geopolitikai fontosságát jelzi a kevéssé ismert tény, hogy a második világháború idején ezen a szigeten is harcoltak egymás ellen a szövetségesek és a nácik. A Harmadik Birodalom elsősorban meteorológiai állomásokat állított fel Grönlandon, amelyeket a húszfős helyi hadsereg részvételével felszámoltak. Az Egyesült Államok emellett repülőteret és kikötőt épített a szigeten, hogy megvédje a fontos, kanadai érdekeltségű ivigtuti kriolitbányát. A grönlandi háború a gyilkos globális konfliktus jelentéktelennek tűnő, de stratégiai jelentőségű epizódja volt.
A szövetségesek azt is aggodalommal szemlélték, hogy a náci Németország igyekezett időjárás-jelentő állomásokat létrehozni az Atlanti-óceán térségében. Hogy miért voltak ezek fontosak, amikor még nem léteztek meteorológiai műholdak? Az európai időjárást a nyugatról, északnyugatról érkező légtömegek határozzák meg. Minél inkább a sarkkör közelében és minél nyugatabbra sikerült felállítaniuk egy meteorológiai állomást, annál hamarabb tudták a náci légierő és haditengerészet főhadiszállásain, alkalmas lesz-e az időjárás a következő napokban a hadműveletekre. A német hadsereg kizárólag ilyen céllal hajtotta végre az egyetlen észak-amerikai partraszállását is, amikor 1943 októberében, kanadai területen, a Labrador-félszigeten telepítettek egy önműködő berendezést, a Kurtnak nevezett állomást. Bár az állomás nemsokára felmondta a szolgálatot, egészen 1977-ig senki nem fedezte fel. Mindez persze igaz volt a szövetségesekre is. Hogy más példát ne mondjunk, az 1944 júniusi normandiai partraszállás is az előrejelzésektől függött. Az állomások létesítése és felszámolása tehát folyamatos macska-egér harc volt a hadviselő felek között, és ebbe a "játszmába" Grönland is belekeveredett.
Fotó: Canada National Archives
A grönlandi meteorológiai háború
A Harmadik Birodalom több meteorológiai állomást is létesített Grönlandon. Ezek a csoportok rádión küldték az adatokat az U-bootoknak, amelyek részt vettek az Atlanti-csatában, vagy a Luftwaffénak, amelynek az Anglia elleni bombatámadásokhoz volt szüksége időjárási adatokra. A rádiójeleket bemérték a szövetségesek, de eleinte még nem volt arra kapacitásuk, hogy megkeressék és felszámolják ezeket. Sokkal nagyobb tétre ment az öldöklő küzdelem az Atlanti-óceánon: az Európa felé hajózó konvojok Nagy-Britannia túlélését jelentették.
Fotó: Reddit
A grönlandi elnökké választott Eske Brun ezért 1941 nyarán felhívást intézett a 18 ezer fős lakossághoz, hogy vegyen részt a szuverenitása védelmében. Az államfő természetesen nem több ezres hadsereget akart létrehozni – a sziget népsűrűsége ma is mindössze 0,02 fő négyzetkilométerenként. De arra igenis szükség volt, hogy legyenek olyan alakulatok, amelyek jól ismerik a helyi viszonyokat, és képesek eljutni a járhatatlannak tartott területekre is, hogy felderítsék a német csoportokat.
Fotó: Danish Arctic Institute
Így alakult meg a civilekből álló, Sirius kutyaszános járőrraj, a Slædepatruljen Sirius. A csapat helyi inuit, letelepült dán és norvég vadászokból illetve halászokból állt.
Eldördülnek az első lövések
Az 1942-es és 1943-es német expedíció tagjait a nácik néhány hónap után kivonták Grönlandról. 1943. március 11-én azonban a Sirius tagjai felfedezték a német Holzauge nevű meteorológiai állomást a Sabine-sziget egyik öblében.
Emberi lábnyomok a hóban! Saroknyomok!
Ezt kiáltotta a járőr egy tagja a többieknek. A csoport tagjai olyan bakancsokat hordtak, amelyeknek nem volt sarkuk, így könnyen meg tudták különböztetni ezeket a lábnyomokat a sajátjaiktól. Ráadásul az itteni egyetlen kunyhóban német egyenruhákat és katonai felszerelést találtak. Most már biztosra vehették, hogy német kémek vannak az öbölben.
Fotó: Danish Arctic Institute
A járőr visszaindult a bázisára, az Eskimonæs nevű dán meteorológiai és távíró-állomásra, hogy jelentsék a németek felbukkanását.
Csakhogy a nácik rájöttek, hogy felfedezték őket, és követni kezdték a kutyaszános csapatot.
1943. március 13-án a járőr elérte Eskimonæst, ahonnan Ib Poulsen parancsnok leadta a jelentését a grönlandi kormánynak, egyúttal pedig automata fegyvereket kért. A kormány megígérte a segítséget, és Grönland hadseregének minősítette a 15 fős járőrrajt, Poulsent pedig századosnak nevezték ki. A döntés azért volt fontos, hogy a németek ne tekintsék civilnek a grönlandiakat, mert akkor partizánokként kezelték volna őket, vagyis a hadijog nem tiltotta volna a kivégzésüket. A hivatásos katonák kivégzése azonban háborús bűncselekmény lett volna. Mindenesetre így alakult meg a világ legkisebb hadereje.
Fotó: Reddit
A német csoport 10 nap múlva megtámadta és elfoglalta Eskimonæst. Az épületeket felgyújtották. A harcban egy dán szakaszvezető, Eli Knudsen elesett, és a németek foglyul ejtették Marius Jensent. A grönlandi hadsereg többi tagja a kutyákat és a felszerelés nagy részét kénytelen volt hátrahagyni, és gyalog elindulni a legközelebbi település, az Ella-szigeti állomás felé. A majdnem 600 kilométeres utat csak a sarkvidéki klímához és viszonyokhoz szokott emberek voltak képesek megtenni ilyen körülmények között.
A grönlandi hadsereg áprilisban visszavágott. A járőr elfogott tagja, Marius Jensen megkaparintott egy pisztolyt, és foglyul ejtette a német különítmény parancsnokát. Hermann Ritter hadnagyot egy 480 kilométeres, hóviharokkal nehezített kutyaszános utazáson aztán egymaga eljuttatta az egyik szövetséges támaszpontra, és átadta a meglepett amerikaiaknak.
Fotó: United States Coast Guard
A grönlandi kormány értesítette a szövetségeseket a Sabine-szigeti német állomásról. A kunyhót és a rádiókat lebombázták az Izlandról odaküldött amerikai bombázók, a parti őrség pedig egy hajót küldött az öbölbe.
A partra szállt tengerészek elfoglalták a területet, de addigra a Luftwaffe egy repülőcsónakja már kimentette a német katonákat és hazarepült velük. Az egyetlen német tudóst, akit a berendezések üzemeltetésére ott hagytak, az amerikaiak elfogták.
Fotó: U.S. National Archives
A második grönlandi csata
1944. április, 22-én a kutyaszános járőr hat tagja Marius Jensen vezetésével rábukkant a német Bassgeiger-állomásra a Shannon-szigeten. A tűzharcban egy német tiszt, Zacher hadnagy meghalt, de a grönlandi csoport kénytelen volt visszavonulni a túlerő miatt. A 26 német katonát júniusban evakuálták Grönlandról.
Csata az utolsó német állomásért
Az Edelweiss II nevű állomás a grönlandi hadsereg részvétele nélkül esett el 1944 októberében, amikor az amerikai parti őrség Eastwind nevű jégtörője partra tett egy különítményt. Az amerikai tengerészek tizenkét német foglyot ejtettek, és elfoglalták az Externsteine nevű német ellátóhajót is, amely nem tudott időben kiszabadulni a jég fogságából.
Fotó: United States Coast Guard
- A hajót aztán Eastbreeze néven besorozták a parti őrség kötelékébe.
Grönland a háború végén
Amikor a háború véget ért, az Egyesült Államok már tizenhét támaszponttal rendelkezett a szigeten. 1945. május 5-én Dánia felszabadult a náci megszállás alól. Ugyanezen a napon a grönlandi elnök bejelentette, hogy megszünteti a vészhelyzeti rendeleti kormányzást, a sziget feladja az anyaország német megszállásakor bejelentett függetlenségét, és visszatér dán fennhatóság alá.
