Iratkozzon fel hírlevelünkre 
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA második világháború egyik legizgalmasabb és legkevésbé ismert fejezete a náci Németország atomfegyverprogramja. Kevesen ismerik azokat a drámai eseményeket, amelyek Hitler atombombaálmának kudarcához vezettek. A történet 1938 decemberében kezdődött, amikor Otto Hahn német kémikus és munkatársa, Fritz Strassmann felfedezték a maghasadás jelenségét, ezzel megnyitva az utat az atomenergia hasznosítása előtt.
A felfedezés híre villámgyorsan terjedt a tudományos világban. Hamarosan mind a szövetséges, mind a tengelyhatalmak felismerték a lehetőséget egy soha nem látott pusztító erejű fegyver – az atombomba – létrehozására. Hitler Németországa számára ez különösen kecsegtetőnek tűnt, hiszen a német fizika világszínvonalú volt, és az urán-235 izotóp hasadási tulajdonságainak megértése új dimenziót nyitott a hadviselésben. Azonban a náci rezsim számos kritikus hibát követett el, amelyek végül megpecsételték a program sorsát.
Fotó: RON MILLER / StockTrek Images via AFP
Atombomba és a zsenik csatája
A német atomprojekt egyik legnagyobb belső ellentmondása a két vezető fizikus, Werner Heisenberg és Kurt Diebner közötti rivalizálás volt. Heisenberg, a kvantummechanika Nobel-díjas úttörője, az elméleti megközelítést részesítette előnyben, míg Diebner pragmatikusabb, kísérletekre épülő utat választott. Ez a megosztottság végzetesnek bizonyult, mivel a két tábor nem tudott hatékonyan együttműködni, ellentétben az amerikai Manhattan Projekt központosított irányításával.
Carl-Friedrich von Weizsäcker, a fiatal német fizikus szintén kulcsszerepet játszott a programban. Ő volt az, aki elsőként ismerte fel a plutónium potenciális felhasználhatóságát atomfegyverekben, megelőzve ezzel amerikai kollégáit. Azonban a német program krónikus forráshiánnyal küzdött, és a politikai vezetés soha nem biztosította azt a szintű támogatást, amelyet az amerikaiak élveztek. Az U-235 dúsítása rendkívül költséges és időigényes folyamat volt, amelyhez a németek nem rendelkeztek megfelelő ipari kapacitással.
A nehézvíz drámája: a norvég szabotázs következményei
A német atomprogram egyik kulcseleme a nehézvíz volt, amelyet a nukleáris láncreakció moderátoraként kívántak felhasználni. A norvégiai Vemork üzemben gyártott nehézvíz létfontosságú volt a kísérletek szempontjából, ám a szövetséges szabotázsműveletek sorozatosan megbénították az ellátást. Az 1943-as hősies norvég kommandós akció és a későbbi bombázások gyakorlatilag lehetetlenné tették a megfelelő mennyiségű nehézvíz beszerzését.
Fotó: VERO MARTIN / Hans Lucas
A B-VIII kísérlet volt az utolsó nagyobb német próbálkozás működő atomreaktor létrehozására. 1945 elején, Haigerloch városka közelében, egy pincében állították fel a kísérleti berendezést. A reaktor 664 uránkockát és másfél tonna nehézvizet tartalmazott, de soha nem érte el a kritikus tömeget. Rainer Karlsch történész kutatásai rávilágítottak arra, hogy bár a németek bizonyos sikertelen kísérleteket végeztek, a teljes értékű atombomba létrehozásától még messze jártak.
A keleti árnyék: a szovjet előretörés
Miközben a német program haldoklott, a Szovjetunióban Igor Kurcsatov vezetésével már javában folyt a saját atomfegyverprogram kifejlesztése. A szovjet kémek rendkívül hatékonyan dolgoztak, és értékes információkat szereztek mind a német, mind az amerikai projektekről. Kurcsatov zseniálisan ötvözte a megszerzett adatokat a saját kutatásokkal, megalapozva ezzel a szovjet atomhatalom későbbi felemelkedését.
A háború végén az amerikai csapatok elfogták a német atomfizikusok jelentős részét, köztük Heisenberget, von Weizsäckert és Hahnt is. A Farm Hall-i fogságban titokban rögzített beszélgetéseik felbecsülhetetlen értékű betekintést nyújtanak a német program valós állapotába. A felvételekből kiderül, hogy a német tudósok döbbenten értesültek a hiroshimai bombázásról, és őszintén meglepődtek az amerikaiak sikerén.
A végzet órája
A német atomprogram kudarcának számos oka volt, de a legfontosabb talán
- Hitler személyes érdektelensége volt. A Führer a „zsidó fizikát" megvetette, és soha nem értette meg igazán az atomfegyver stratégiai jelentőségét. Míg az Egyesült Államok hatalmas erőforrásokat mozgósított a Manhattan Projekt számára, Németország szétforgácsolta erőit különböző, egymással versengő projektek között.
- Továbbá a náci ideológia által kikényszerített tudósemigráció – köztük Einstein, Fermi és Szilárd Leó távozása – megfosztotta Németországot legkiválóbb elméitől. Az atombomba története így válik a tudományos szabadság és a totalitárius rendszerek összeférhetetlenségének szimbólumává. A történelem iróniája, hogy éppen azok a tudósok segítettek legyőzni a náci rezsimet, akiket az üldözött el.
