Iratkozzon fel hírlevelünkre 
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huAz európai kőrisfaállományt súlyosan veszélyezteti egy gombás betegség, a kőriselhalás. Angliai kutatók úgy mentik meg a hazánkban is fontos, őshonos erdőalkotó fafajt, hogy mesterségesen segítik a betegségnek ellenálló kőrisnövénykék csírázását, és üvegházi nevelés után kitelepítik őket a természetbe.
A John Innes Centre (Anglia) kutatói kifejlesztettek egy eljárást, amellyel a magas kőris (Fraxinus excelsior) növényembrióját ki tudják metszeni a magból, és ezzel jelentősen felgyorsítják az új növénykék kicsírázását. A természetben akár hat évbe is telhet az a folyamat, amely a laboratóriumban egy hét alatt lezajlik.
Fotó: Bridgeman Images via AFP
A gyors csíráztatási módszer már több mint 2000 magoncot eredményezett, amelyeket kutatási és próbakiültetési célokra használnak. Az eljárást nemcsak a nemzetközi kutatói közösség fogadta lelkesen, hanem – megfelelő módosításokkal – földtulajdonosok, természetvédelmi aktivisták és hobbikertészek is sikerrel alkalmazhatják.
A Scandinavian Journal of Forest Research erdészeti kutatási szakfolyóiratban megjelent tanulmány reményt ad mindazoknak, akik elkötelezettek a járvány által veszélyeztetett európai kőrisállomány megmentése mellett. A cél az, hogy olyan anyanövények magjairól neveljenek és ültessenek ki kőriscsaládokat, amelyek ellenállóak a kőriselhalással szemben.
Hogyan menthetjük meg a kőrisfákat?
A módszer lényege, hogy a növényembriót egy éles kés és egy csipesz segítségével eltávolítják a maghéjból, és agargél táptalajra teszik, hogy elősegítsék a növényke lassú ébredését.
A kőrismagok a természetben két-három év után csíráznak. Mi ezt az időtartamot nagyjából egy hétre csökkentettük a laborban”
– mondta el Elizabeth Orton, a John Innes Centre kutatója és a tanulmány első szerzője. – Már sok száz magoncot állítottunk elő ezzel a gyors módszerrel, amelyeket kísérletekhez használunk, illetve kiültetjük őket a saját kertészetünkbe vagy az erdőkbe. Más kutatóktól és a természetes kőrispopuláció helyreállításán fáradozóktól folyamatosan érkeznek hozzánk az érdeklődések. A következő lépéseink egyike az lesz, hogy kifejlesztjük az eljárásnak a leegyszerűsített, otthon is elvégezhető változatát, amelyhez a folyamat során csupa online is könnyen beszerezhető anyagot – háztartási hipót, agart – kell majd használni.”
Az ellenálló fajok jelentik a megoldást
Az Európa-szerte terjedő kőriselhalás-járvány miatt sürgősen új, a kórokozónak ellenálló kőrisállományokat kell telepíteni. Így visszailleszthetjük a tájba egyik fontos erdőalkotó fafajunkat, miközben azokat a kutatási módszereket is előmozdítjuk, amelyek a fák kórokozókkal szembeni rezisztenciájának genetikai hátterét és mechanizmusait vizsgálják.
A kutatás eddig leginkább azoknak a faegyedeknek az azonosítására összpontosult, amelyek látható rezisztenciát mutatnak az elhalást okozó gombával szemben. Ezeket a rezisztens egyedeket aztán megpróbálták klónozni, ráoltással szaporítani, illetve a légbujtásnak (angolul air layering) nevezett technikával gyökereztetni. Azonban a magról hajtatás az egyetlen olyan hatékony módszer, amely megőrzi a természetes kőrisállomány magas fokú genetikai sokféleségét. A változatosság fontos a különböző kártevőkkel és kórokozókkal szembeni ellenállóképesség, illetve a változó éghajlathoz való alkalmazkodás szempontjából.
A magról hajtatás fő nehézségét mindeddig az jelentette, hogy a kőrisfa jellegzetes szárnyas termései a természetben csak hosszú nyugalmi periódus után csíráznak. A magokat kemény burok védi, és a csírázást rendszerint ún. rétegződési időszaknak – forró nyár és hideg tél egymásutánjának, olykor több ismételt ciklusban – kell megelőznie. A csírázás leginkább a magképződést követő második tavaszon történik.
A John Innes Centre munkatársai által kidolgozott gyors csíráztatási eljárás azokon a korábbi kutatásokon alapul, amelyek során kikísérletezték, miként kerülhető meg a hosszadalmas nyugalmi periódus azzal, ha a magból óvatosan eltávolítják a csíranövénykét.
Az embriók agar táptalajon való 14 napos csíráztatás után komposztba ültethetők, ahol folytatják a megindult növekedést. Kevésbé professzionális, nem-laboratóriumi körülmények között a folyamat némileg hosszabb lehet, de három hétnél így sem tart tovább. Az üvegházban töltött tíz hónapos nevelési idő után pedig a fiatal kőrisek készek arra, hogy kiültessék őket a szabadba.
Ezzel a gyorsított módszerrel a kezükben a kutatóknak most módjában áll tömegesen csíráztatni a kőrismagokat, és ezrével nevelhetik fel őket faiskolai körülmények között. Egy ilyen faiskola létesült például a Wandling Beck természetvédő projekt keretében a norfolki Dereham közelében. Az itt telepített fák ellenállók a kőriselhalással szemben, így amint elérik a virágzó kort, magokat fognak termelni, és remélhetőleg az ellenálló fák új nemzedékét hozzák létre.
Mik a következő lépések?
Orton szerint ez a tanulmány és az utána tervezett lépések reményre adnak okot. „Ez a magterjesztési módszer komoly előrelépést jelent, és a projektet rendkívül pozitív érdeklődés övezi – hangsúlyozta. – Immár az egész nemzetközi kutatói közösségből sokan dolgozunk együtt a kőrispopulációk helyreállításán, és a munkánk nyomán általánossá vált az abbéli bizakodás, hogy fel tudjuk gyorsítani a természetes szelekciós folyamatot és megfordíthatjuk az európai kőrisállomány sorsát. Az általunk kidolgozott módosításokkal a technika önkéntes természetvédők és más nem-szakmabéliek számára is elérhetővé válik, akik így a saját közvetlen környezetükben közre tudnak működni a genetikailag változatos kőrispopulációk helyreállításában.”
- A Hymenoscyphus fraxineus nevű gombafaj által okozott kőriselhalást elsőnek éppen a John Innes Centre munkatársa, Anne Edwards ismerte fel az Egyesült Királyság erdőiben, egész pontosan a norfolki Ashwellthorpe Woods-ban. Bár az azonosítás 2012-ben történt, a kutatók úgy vélik, hogy a kontinensről a szelek által átfújt spórákkal, illetve a kertészetek által importált növények fertőzött talajával már jóval régebben bekerülhetett a kórokozó a szigetországba.
A természetes kőrisállományban a fák nagyjából 5-10%-a ellenálló a gombával szemben, és a természetvédők régóta járták az erdőket azzal a szándékkal, hogy felkutassák ezeket az egészségesebb egyedeket és belőlük újítsák fel a populációt. Mindezen erőfeszítések ellenére sok százezer példányt pusztított már el a fertőzés, és az állomány elhalása tovább folytatódik. Ráadásul a pusztulás nem csak az ökoszisztémában kulcsszerepet játszó kőrisre, hanem a vele együtt élő összes többi fajra fenyegetést jelent.
A Hymenoscyphus fraxineus ráadásul nem az egyetlen veszély, amely a kőrisekre leselkedik.
A kőris-karcsúdíszbogár, ez a fényes zöld páncélú kártevő bogárfaj az Egyesült Államok kőrisállományát már megtizedelte, és az európai állomány sincs tőle biztonságban.
Fotó: Wikimedia Commons
A John Innes Centre munkatársai és együttműködő partnereik most azt kutatják, hogy vajon a kőriselhalásnak ellenálló példányok a bogár kártételével szemben is fel vannak-e vértezve.
A klímaváltozás azzal jár, hogy kártevő és kórokozó fajok korábban számukra kedvezőtlen élőhelyeken is megvethetik a lábukat”
– fejtette ki Orton –, a fertőzött faanyag és kertészeti áruk nemzetközi mozgása pedig arra figyelmeztet, hogy az idővel futunk versenyt a kőris és a hasonló ökológiai kulcsfajok megmentéséért. Az általunk kifejlesztett szaporítási módszernek köszönhetően sokkal hamarabb helyreállíthatjuk a kártevőkkel szembeni természetes ellenállóképességet nemcsak a kőrisfák, hanem más fajok, például a szilfák esetében.”
