Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA Semmelweis Egyetem kutatói több száz korábbi laboratóriumi, állatkísérletes, lakossági és klinikai vizsgálat eredményeit összegezték, mely szerint a polifenolok antioxidáns és gyulladáscsökkentő hatásaikon keresztül támogathatják az idegsejtek működését, és mérsékelhetik az agy öregedésével összefüggő káros folyamatokat, például csökkenthetik a demencia kockázatát.

Fotó: Pixabay
Főleg a zöldségekben, gyümölcsökben, hüvelyesekben, teljes értékű gabonákban, halban és olívaolajban gazdag mediterrán étrenddel, valamint az erre épülő MIND-diétával foglalkoztak, amit kifejezetten az agy egészségének támogatására dolgoztak ki. Ez a diéta a zöld leveles zöldségek és a bogyós gyümölcsök fogyasztását helyezi előtérbe, miközben korlátozza a vörös húsok, a vaj, a sajtok, az édességek, valamint a sült és gyorsételek fogyasztását.
Vizsgálták továbbá a zöld tea egyik fő antioxidánsát (EGCG), a bogyós gyümölcsök színanyagait, a kakaóban található flavanolokat, valamint a kurkuma sárga színanyagát, a kurkumint. Ezek a vegyületek a mediterrán étrendhez hasonló, növényi alapú étrendek jellegzetes összetevői.
A polifenolok nem csodaszerek, de a kutatások alapján ígéretes eszközei lehetnek az egészséges agyi öregedés támogatásának. A hangsúly azonban nem az étrend-kiegészítőkön, hanem a változatos, növényi eredetű élelmiszerekben gazdag táplálkozáson van
– mondta dr. Fekete Mónika, a Semmelweis Egyetem Megelőző Orvostani és Népegészségtani Intézetének adjunktusa, a kutatás vezetője.
A polifenolok jelentős része nem közvetlenül szívódik fel, hanem a bélrendszerben élő baktériumok alakítják át olyan vegyületekké, amelyek befolyásolhatják a gyulladásos folyamatokat, a sejtek energia-anyagcseréjét és ezen keresztül az idegrendszer működését. A bélflóra összetétele egyénenként jelentősen eltérhet, ezért ugyanazok az élelmiszerek nem feltétlenül váltanak ki azonos biológiai hatást mindenkinél.
Ez segíthet megérteni, hogy ugyanaz az étrend miért nem egyformán hat minden emberre. A jövőben a személyre szabott táplálkozás hozzájárulhat annak jobb megértéséhez, hogy kik profitálhatnak leginkább a polifenolokban gazdag étrendből
– mondta dr. Mózes Noémi, a Semmelweis Egyetem Megelőző Orvostani és Népegészségtani Intézetének adjunktusa, a tanulmány első szerzője.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint világszerte több mint 55 millió ember él demenciával, és az előrejelzések szerint ez a szám a következő évtizedekben tovább növekedhet.
A demencia az egyik legjelentősebb időskori betegség, emiatt egyre nagyobb figyelmet kapnak azok az életmódbeli tényezők – köztük a táplálkozás –, amelyek hozzájárulhatnak az agy egészségének megőrzéséhez.

Fotó: Pexels
A Semmelweis Egyetem kutatói szerint a biztató kutatási eredmények ellenére jelenleg nem áll rendelkezésre elegendő bizonyíték ahhoz, hogy bármely élelmiszert vagy tápanyagot önmagában a demencia megelőzésének eszközeként lehessen ajánlani.
Az egészséges agyi öregedés támogatásában nem egyetlen „szuperélelmiszer”, hanem a mindennapi étkezési szokások játszanak kulcsszerepet, vagyis önmagában
nem létezik Alzheimer-kór ellen védelmet nyújtó csodaétrend.
Az eddigi eredmények ugyanakkor arra utalnak, hogy a több zöldséget, gyümölcsöt, bogyós gyümölcsöt, rostot, halat és olajos magvat tartalmazó, kevésbé feldolgozott étrend hosszú távon hozzájárulhat az egészséges agyi öregedéshez és a kognitív funkciók megőrzéséhez.
A demencia jele lehet, ha hirtelen ezt a három ételt kívánja
Nemcsak a memóriazavar, hanem az étkezési szokások hirtelen megváltozása is a demencia korai jele lehet, figyelmeztetnek a szakértők. A kontrollálhatatlan édességvágy, a falánkság vagy az asztali illemszabályok figyelmen kívül hagyása akár a frontotemporális demencia első tüneteire is utalhat.