Iratkozzon fel hírlevelünkre 
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huSzerdán várhatóan űrszemét csapódik Földünk égi kísérőjébe. A Falcon 9 rakétafokozat egy új krátert hozhat létre, és ezáltal értékes adatokat szolgáltathat a holdi becsapódásokról.
A csillagászok egy meglehetősen ritka esemény megfigyelésére készülnek: a jelenlegi számítások szerint egy használaton kívüli Falcon 9 rakétafokozat fogja eltalálni a Hold nyugati peremét augusztus 5-én. A becsapódás helyszíne az Einstein-kráter közelében várható, ahol az ütközés egy nagyjából 20-30 méter átmérőjű krátert hozhat létre a holdfelszínen.
Fotó: NASA / GETTY IMAGES NORTH AMERICA
Miért tart a Hold felé a Falcon 9 rakétafokozat?
A SpaceX Falcon 9 tavaly két leszállóegységet indított égi kísérőnk felé: a Firefly Blue Ghost-1-et és az ispace Hakuto-R Resilience nevű eszközt. Míg a Blue Ghost-1 sikeresen landolt, a Resilience egységével megszakadt a kapcsolat.
A küldetést követően a rakétafokozatnak már nem maradt elegendő üzemanyaga a földi visszatéréshez, sem pedig ahhoz, hogy tovább haladjon a mélyűr felé. Ehelyett egy instabil pályán ragadt, ahonnan a gravitáció hatására fokozatosan a Hold felé sodródott.
A csillagászok 2026 májusában állapították meg a becsapódás tényét, magára az ütközésre pedig várhatóan augusztus 5-én kerül sor.
Nagy energiájú holdi becsapódás várható
Ütközéskor a rakétafokozat mozgási energiája a számítások szerint eléri a 11,8 gigajoule-t, ami nagyjából 2,8 tonna TNT robbanóerejének felel meg. Egy ekkora erejű ütközés jelentős mennyiségű port és kőzetanyagot lökhet a magasba. A számítógépes modellek alapján a kidobódott anyag egy mintegy 70 méter átmérőjű, összefüggő törmeléktakarót hozhat létre a becsapódás helye körül. Maga a kialakuló kráter várhatóan kis méretű lesz, így valószínűleg csak a Hold körül keringő űreszközök felvételei alapján lehet majd azonosítani.
Látható lesz-e a becsapódás a Földről?
Egyelőre még kérdéses, hogy földi teleszkópokkal vagy űrtávcsövekkel mennyire lesz megfigyelhető a jelenség. A természetes meteoroidok általában jóval nagyobb sebességgel mozognak, mint a rakétafokozatok, így becsapódáskor fényesebb felvillanást is produkálnak. Ezzel szemben a "mindössze" 2 kilométer/másodperces sebességgel haladó Falcon 9-maradvány ütközése várhatóan sokkal halványabb fényjelenséggel jár majd.
A felvillanás erősségét jelentősen befolyásolja a célterület felszínének anyaga is. Amennyiben a fokozat a laza szerkezetű felszíni törmelékrétegbe, azaz a holdi regolitba csapódik, úgy erős lökéshullám keletkezhet. Keményebb alapkőzet esetén ennek az esélye jóval kisebb. A szakértők szerint a becsapódás magyar idő szerint reggel 8:35-kor figyelhető meg a legjobban, bár a legszerencsésebbek ebből a szempontból Dél-Amerikában, illetve Észak-Amerika déli és középső részén élők lesznek.
Milyen tudományos adatok nyerhetők ki a becsapódásból?
A mesterséges becsapódások hatalmas előnye, hogy mind a helyük, mind pedig az időpontjuk pontosan megjósolható, ezáltal a távcsövek időben a megfelelő területre irányíthatók. Emellett a kutatók pontosan ismerik a becsapódó objektum tömegét és pályáját is. Ezek a paraméterek nagyban segíthetik a felvillanás fényességének, valamint a kidobódó anyagfelhő mozgásának részletes vizsgálatát. Az esemény kiváló lehetőséget teremt a becsapódások szeizmikus helymeghatározásának éles tesztelésére is.
Az ütközés ráadásul friss, mélyebb rétegekből származó anyagot is a felszínre hozhat, amelyről a későbbiekben a Hold körül keringő űreszközök részletes felvételeket készíthetnek.
A kinyert adatok nagyban hozzájárulhatnak a célterület anyagi összetételének pontosabb megismeréséhez és általánosságban a Hold kutatásához.
A NASA korábban már idézett elő mesterséges becsapódást
Nem a mostani Falcon 9 rakétafokozat lesz az első mesterséges objektum, amely a Holdba csapódik, a NASA már szándékosan is végrehajtott egy hasonló kísérletet.
Az LCROSS küldetés elsődleges célja annak kiderítése volt, hogy rejtőzik-e vízjég a Holdon. A kutatások során egy állandóan árnyékban fekvő, déli-sarki krátert vizsgáltak. Az LCROSS műholdat a Lunar Reconnaissance Orbiter társaságában indították útnak, végül a szonda és a hozzá tartozó Centaur rakétafokozat 2009. október 9-én csapódott a holdfelszínbe. Ez a mesterséges ütközés olyan anyagokat hozott a felszínre, amelyeket több milliárd éven át egyáltalán nem ért napfény.
A későbbi vizsgálatok bebizonyították, hogy ezen árnyékos kráterek talaja meglehetősen gazdag értékes anyagokban. A kutatóknak sikerült a Hold kémiai aktivitására és vízkörforgására utaló bizonyítékokat azonosítaniuk; kiderült például, hogy egyes helyeken a víz nagyrészt teljesen tiszta jégkristályok formájában van jelen.
Egyre nagyobb problémát jelent az űrszemét
A világűr egyre zsúfoltabbá válik, ezért a jövőben egyre több hasonló becsapódásra számíthatunk. A szakemberek szerint fontos lenne minél előbb megvitatni, hogy milyen szabályozások vonatkozzanak a használaton kívüli űreszközökre, hiszen ezek az objektumok idővel tartósan és visszafordíthatatlanul megváltoztathatják a Hold felszínét.
- Az eseményt részletesen elemző tanulmány még nem esett át a hivatalos szakértői bírálaton, a kézirat egyelőre az arXiv preprint szerveren érhető el.
