Tévedhettünk abban, kik terjesztik leginkább a fertőző betegségeket

Milyen tényezők határozzák meg a betegségek továbbadásának hatékonyságát? A szuperterjesztők azonosításához nem elegendő pusztán a kibocsátott kórokozók számát vizsgálni; azok fertőzőképességét és „minőségét” is figyelembe kell venni.

A University of British Columbia kutatói Caenorhabditis fonálférgek és egy vad típusú parazita baktérium kölcsönhatását elemezték. A Current Biology folyóiratban megjelent tanulmány eredményei szerint a szuperterjesztők nem azonosíthatók be csupán az ürített paraziták mennyiségének mérésével. A nagy számban kibocsátott kórokozók ugyanis nem feltétlenül képesek hatékonyan megfertőzni a következő gazdaszervezetet.

A szuperterjesztők kiemelt szerepet játszhatnak a fertőzések továbbadásában, de nemcsak a kibocsátott kórokozók mennyisége számít
Fotó: MICROGEN IMAGES/SCIENCE PHOTO LI / SMD

Szuperterjesztők felismerése: az átvitel több egymásra épülő lépésből áll

A fertőzés továbbadása sokkal inkább hasonlít egy akadálypályához, mintsem egyetlen, elszigetelt eseményhez vagy ugráshoz. 

• A parazitáknak először túl kell élniük a gazdaszervezetben, majd ki kell jutniuk onnan. 
• Ezt követően szét kell terjedniük a környezetben, 
• rá kell találniuk egy új gazdára, 
• és végül sikeresen meg kell fertőzniük azt. 

Ez a folyamat bármelyik lépésnél elakadhat. Hiába ürít egy gazda rengeteg parazitát, ha azok rosszul teljesítenek a következő gazdatestben, vagy képtelenek megtelepedni az új szervezetben. Ezzel szemben más gazdák lehet, hogy kevesebb, de jóval fertőzőképesebb parazitát bocsátanak ki, amelyek ráadásul súlyosabb betegséget idézhetnek elő.

Nem csak a paraziták mennyisége számít

A kutatók éppen ezért különbséget tesznek az átvitel mennyisége (hány parazita hagyja el a gazdaszervezetet) és minősége (milyen hatékonysággal képesek ezek újabb fertőzést okozni) között. Dr. Luís M. Silva – akinek kutatási területe a gazda-parazita kölcsönhatások ökológiai háttere – hangsúlyozza: 

a több parazita nem feltétlenül eredményez nagyobb arányú átvitelt.

Számos fertőzési rendszerben a gazdák egy viszonylag kis csoportja felelős a kórokozók terjedésének aránytalanul nagy hányadáért. Korábban azonban rendkívül nehéz volt megjósolni ezen eltérések biológiai okait.

A fertőzés a gazda viselkedését is módosíthatja

A láncolat egyik kulcseleme a fertőzés által kiváltott szétszóródás. Ilyen esetekben az élősködő úgy manipulálja a gazda viselkedését, hogy a kórokozó új, kedvezőbb környezetbe jusson. Emlősök esetében például egyes kórokozók köhögést vagy tüsszentést váltanak ki, így juttatva a fertőzést a levegőbe. A növényi vírusok és baktériumok – mivel maguktól nem képesek helyváltoztatásra – a gazdanövény kémiai folyamatait módosíthatják; így vonzzák magukhoz a nedvszívó rovarokat (például levéltetveket), amelyek aztán új területekre szállítják tovább a betegséget.

A genetikai háttér is befolyásolja a terjedést

A vizsgálatok arra is fényt derítettek, hogy a gazdaszervezet genetikai háttere nemcsak az ürített paraziták mennyiségére van hatással, hanem azt is alapvetően befolyásolja, hogy a paraziták az átvitelt követően hogyan teljesítenek. A kutatók kísérletileg bizonyították, hogy a különböző gazdatestekből származó paraziták teljesen más egészségügyi kimenetelt eredményeztek az új áldozatoknál, még akkor is, ha azonos dózisnak tették ki őket. A fertőzés súlyossága és a halálozás mértéke nagyban függött attól is, hogy az élősködők pontosan milyen ökológiai útvonalon jutottak be az új szervezetbe.

Összességében a járványok terjedésének átfogó megértéséhez a teljes fertőzési folyamatot egyben kell vizsgálni, elkülönítve az átviteli mennyiséget és minőséget.

A paraziták puszta megszámlálása önmagában nem elegendő a kiemelkedő átviteli képességű gazdák (a valódi szuperterjesztők) felismeréséhez. A rejtett dinamikák feltérképezésével a kutatás pontosabb eszköztárat biztosít a szakemberek számára a fertőző járványok előrejelzéséhez, nyomon követéséhez és végső soron azok megfékezéséhez.