Sziámi ikrek: elhúzódó műtét, óvatos optimizmus

Vágólapra másolva!
Az ikrek összenőtt koponyáját már tegnap felnyitották, s megkezdték az agyak keringésének szétválasztását.
Vágólapra másolva!

Mint arról tegnapi cikkünkben beszámoltunk , a Los Angeles-i Mattel Children's Hospital nevű kórházban hétfőn megkezdték a Quiej-Alvarez ikrek szétválasztását. A 12 hónapos lányok koponyája a fejtetőnél van összenőve.

A Quiej-Alvarez ikrek honlapjahttp://www.healthcare.ucla.edu/external/links_no.asp?URL=/conjoined_twins/index.aspItt lesznek elérhetők a friss információk, illetve erősebb idegzetű olvasóink képeket is megtekinthetnek majd a műtétről.

Az 50 sebész, altatóorvos és asszisztens részvételével zajló műtétre helyi idő szerint hétfőn reggel, pár perccel nyolc óra előtt kezdték felkészíteni az ikreket. Maga a műtét délután 13.49-kor vette kezdetét. A közös koponyatető eltávolítását 17 órára fejezték be, s megkezdték a keringés vizsgálatát, majd az agyak szétválasztását.

A kórházból ezután egy órával (közép-európai idő szerint kedden reggel öt órakor) érkezett a legutolsó jelentés, amelyben az orvosok "óvatos optimizmussal" nyilatkoztak az eddigi fejleményekről. A kórház honlapján az olvasható, hogy a beavatkozás végéig nem érhetők el újabb információk, ám a műtét várhatóan jóval tovább tart, mint korábban tervezték.