A szegények gyakrabban epilepsziások

Vágólapra másolva!
A szegényeknél nagyobb valószínűséggel alakul ki epilepszia, mint azoknál, akik jómódban élnek. Erre a megállapításra jutottak brit háziorvosok, akik London és Dél-Anglia húsz egészségügyi körzetében minden új epilepsziás megbetegedés körülményeit megvizsgálták.
Vágólapra másolva!

Forrás: ORIGOA British Medical Journalban megjelent tanulmány szerint a pácienseket személyi adataik alapján öt szociális kategóriába sorolták. Így sikerült megállapítani, hogy a legszegényebb kategóriába tartozók körében 2,3-szer annyi epilepsziás beteg volt, mint a vizsgáltak legmódosabb egyötödénél.

A kutatók ebből arra a következtetésre jutottak, hogy a rossz gazdasági és szociális helyzet jelentős kockázati tényezőnek tekinthető az epilepszia kialakulása terén, noha a pontos összefüggés nem volt kimutatható. Az epilepszia olyan kockázati tényezői, mint a születési rendellenességek, fertőző betegségek és az alultápláltság a szegényebb néprétegekben gyakoriak, magyarázták a szakemberek.

A tanulmány szerint ehhez járulnak még genetikai tényezők is: epilepsziás szülők gyermekei jóval nagyobb valószínűséggel betegszenek meg maguk is epilepsziában. Ráadásul, ha a szülők egyike epilepsziás lesz, az hátrányosan hathat ki a gyermekek gazdasági helyzetére.