Új csontok egy szenzációs emberőstől

Vágólapra másolva!
A mai csimpánzok és a korai emberfélék közötti mozgásbeli különbség azt sugallja, hogy utolsó közös ősüket a mai körülbelül hétmillió évnél időben távolabbra kell helyeznünk.
Vágólapra másolva!

Forrás: University of Wisconsin - River FallsMint arról 1999 decemberében beszámoltunk, Dr. Ron Clarke antropológus és kollégái (University of the Witwatersrand) egy teljes Australopithecus kart és kezet fedeztek fel a dél-afrikai Sterkfontein-barlangokban. A cseppkövek kormeghatározásából kiderült, hogy a korai emberféle kb. 3,5 millió éve pusztult el. Az akkori beszámolók szerint a kar csontjainak hossza a modern emberéhez hasonló, a kéz csontjai azonban jelentős eltéréseket mutatnak. A hüvelykujj jóval erőteljesebb felépítésű, a görbült ujjcsontok pedig a mai emberszabású majmok ujjcsontjaira emlékeztetnek.

A felfedezés megerősítette Clarke korábbi elméletét, mely szerint az Australopithecus fajok idejük nagy részét a fákon tölthették. Erre már csak azért is szükségük lehetett, mert a nagymacskák és hiénák miatt általában veszélyes volt a talajon tartózkodni, főleg éjszaka. A lelőhely környékén az említett állatoktól sok maradványt találtak. Kérdéses maradt azonban, hogyan közlekedtek a talajon.

A munka az elmúlt években is tovább folytatódott, s a 3,5 millió éves példány újabb csontjai kerültek elő: a medence darabjait, combcsontot, bordákat és csigolyákat sikerült kipreparálni a kemény kőzetből. Az új leletek első elemzése arra utal, hogy e korai emberféle kevésbé volt csimpánzszerű, mint azt eddig gondolták. Úgy tűnik például, hogy nem úgy közlekedett a talajon, mint a mai csimpánzok - azaz nem az ökleit letámasztva mozgott, hanem két lábon járt.

Forrás: Wisconsin Primate Research CenterClarke máris merész következtetéseket von le a leletből, amelyek a South African Journal of Science hasábjain olvashatók. Véleménye szerint a mozgásbeli különbség arra utal, hogy a csimpánzok és emberek közötti rokonság nem annyira szoros, mint gondolják, s utolsó közös ősüket a mai kb. 7 millió évnél időben távolabbra kell helyeznünk.