Humbug a passzív dohányzás ártalmatlansága

Vágólapra másolva!
A német rákellenes segélyszervezet, a Deutsche Krebshilfe badarságnak tartja a passzív dohányzás ártalmatlanságát bizonygató amerikai tanulmányt. Éppen elég olyan tanulmány akad, amely kézzelfoghatóan bizonyítja ennek ellenkezőjét - mondta Eva Kalbheim, a szervezet képviselője csütörtökön Bonnban.
Vágólapra másolva!

Amint arról hírt adtunk, két amerikai kutató a British Medical Journalban megjelent cikkében azt igyekezett bizonyítani, hogy hosszú évek óta cigarettafüstnek kitett nemdohányzók alig valamivel (statisztikailag elhanyagolható mértékben) gyakrabban kaptak rákot vagy szívbetegséget, mint a teljesen füstmentes környezetben élők. A Los Angeles-i és a New York-i egyetem tanárai 36 ezer, dohányossal házas nem dohányzó adataira támaszkodtak, akiknek állapotát 1959 és 1998 között rendszeresen vizsgálták.

A tanulmány hitelét főleg két körülmény teszi tönkre - magyarázza Kalbheim, - s ezek közül az egyik az, hogy köztudottan a dohányipar finanszírozta. A másik, nem kevésbé mellékes körülmény, hogy a passzív dohányzás vizsgálati kritériumaként beéri a dohányossal való házastársi együttléttel, kikapcsolva a munkahelyet és a köztereket. Így nem támaszthatja alá meggyőzően, hogy valójában mennyi nikotinnak van kitéve a passzív dohányos.

Eva Kalbheim sajnálkozott, amiért ez a humbug ilyen széles nyilvánosságot kaphatott, mert amint elmondta, a tanulmány rontja a rákellenes felvilágosító munkát. Tekintettel arra, hogy Németországban megbízható becslések szerint évente négyszázan halnak meg passzív dohányzás következtében, ez a tanulmány a hozzátartozók arculcsapása - tette hozzá a rákellenes segélyszervezet képviselője.