Eddig tizenegyen fulladtak meg a sáskajárásban

Vágólapra másolva!
Tizenegy ember meghalt, és több ezren kerültek légzési nehézségekkel kórházba azután, hogy sáskák árasztották el Szudán középső régióját - olvasható a New Scientist című tudományos-ismeretterjesztő hetilapban.
Vágólapra másolva!

A közép-szudáni régió székhelyén, a fővárostól, Khartumtól 180 kilométerre eső, több mint 200 ezer lakosú Wad Madaniban az elmúlt hét során mintegy 1680 beteg került kórházba légzési panaszokkal (asztmatikus tünetekkel), s tizenegy beteg fulladási rohamain az orvosok már nem tudtak segíteni.

Szakemberek úgy vélik, a "tüdőekcémaként" emlegetett megbetegedés összefüggésben áll azzal, hogy idén különösen nagy erővel csapott le a régióra a sáskák kirajzása. A sáskák a szaporodás időszakában erős illatú feromont bocsátanak a levegőbe, ezzel csábítva párosodásra az ellenkező nem egyedeit. A feromon viszont felerősíti az asztmás tüneteket azoknál, akik már korábban is ilyen problémákkal küzdöttek - mutatott rá Abdel Moneim Hasszan Kalifa, a madani régió mezőgazdasági ügyekkel foglalkozó tisztviselője. Ezt a véleményt erősítik meg azok a nemzetközi nyilatkozatok, amelyek ez ügyben látnak sorra napvilágot: a rovarok számtalan kémiai vegyületet bocsátanak a levegőbe, ez kommunikációjuk elsődleges csatornája. Emellett - magától értetődően - salakanyagukat is a légtérbe ürítik. Aki tehát rendszeresen érintkezik rovarokkal, könnyen szedhet össze valamilyen légúti megbetegedést - magyarázza Janet Hemingway rovarszakértő, a liverpooli School of Tropical Medicine igazgatója.

Szudánban nem ritkák a sáskajárások, ám az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) már előre arra hívta föl a figyelmet, hogy ősszel különösen heves csapásra kell fölkészülni a Szaharától délre fekvő államokban, így Mauritániában, Nigerben és Szudánban.

Amikor a sáskák "járni" kezdenek

A sivatagban élő sáskafaj felnőtt egyedei magányosan élnek, ám a fiatal egyedek hatalmas rajokba gyűlnek, amikor az időjárás kedvezőre fordul (általában az esős időszak utáni enyhüléskor). A mintegy harminc évig tartó szárazság után idén nyáron kiadós esőzések érték Mauritániát, így őszre a kártevők több tízmilliós seregei évek óta nem látott méretű felhőket alkotva sötétítették el az eget. "A növényzet az esőzéseket követően Mauritániában igen hamar kiszáradt, ezért a sáskarajok útnak indultak" - mondta dr. Hemingway, aki úgy látja, a szárazság okozta por minden bizonnyal tovább erősíti az allergiás tüneteket.

Egy kiterjedt sivatagi sáskajárás - figyelmeztet a FAO - a világ népességének 10 százalékát fosztaná meg élelemforrásától.