Súlyos influenzajárvány Amerikában

Vágólapra másolva!
Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb influenzajárványától tartanak az idén az Egyesült Államokban a szakértők.
Vágólapra másolva!

Öt évvel ezelőtt támadott az influenza vírusának a most kimutatotthoz hasonló, szokatlan mutációja. Akkor az Egyesült Államokban 65 ezren estek áldozatul a betegségnek, többen, mint a 90-es évek közepén az éppen tetőző AIDS-járványnak. Az amerikai Járványellenőrzési és -Megelőzési Központ szakemberei ugyanakkor még nem kívántak találgatásokba bocsátkozni arról, hogy az idén milyen hosszú ideig tartó járványra kell majd számítani.

Az aggodalom azonban nem alaptalan: az Egyesült Államokban már számos gyermek halt meg az idén influenzában, és az ország több helyén hiány keletkezett oltóanyagokból. Az idei influenzaszezon az elmúlt negyed évszázadra visszatekintve a legkorábban kezdődik, egyes helyeken már decemberben várható a járvány tetőzése, miközben ennek megszokott időpontja eddig február volt.

"Azt hiszem, már világosan látható, hogy a mostani szezon az elmúlt éveknél rosszabb lesz" - jelentette ki Keiji Fukuda, az Egyesült Államok legtekintélyesebb influenzaszakértője. Egyes becslések szerint az idén jócskán meghaladhatja majd az influenza halálos áldozatainak száma az Egyesült Államokban az évi átlagot, ami 36 ezer halálesetet jelent.

1998-99 telén az Egyesült Államokban - csakúgy, mint a világ többi részén - a vírus Sydney névre keresztelt fajtája terjedt. Ez a változat - kis mértékben ugyan, de - genetikailag eltért az A típusú influenzától. Az idén terjedő, Fuji nevű vírusfajta esetében ugyanez az eltérés figyelhető meg. A különbség miatt az emberi immunrendszer nehezebben birkózik meg a betegséggel, ezzel magyarázható a járványra visszavezethető halálozások már említett, rendkívül magas száma.

Az egyébként is súlyos tüneteket produkáló A típusú influenza Sydney nevű válfaja a többi vírusfajtánál sokkal súlyosabb járványt eredményez, és ugyanez igaz az idén terjedő Fujira is - mondta Tim Uyeki, az Amerikai Járványügyi Központ szakértője.