Elkészült a csimpánz vázlatos genomszekvenciája

Vágólapra másolva!
Legközelebbi rokonunk, a csimpánz (Pan troglodytes) genetikai állománya szekvenciájának ismerete segíthet az ember különösségének megértésében.
Vágólapra másolva!

Az emberi és a csimpánzgének összehasonlító elemzése olyan különleges információkat szolgáltathat, amelyek nem mutathatók ki az ember, illetve más állatfajták génjeinek összehasonlításából - hangoztatta az amerikai Nemzeti Humángenetikai Kutatóintézet közleményében.

Az összehasonlító elemzés segíthet megérteni, hogy biológiailag mi az az egyediség, amely "kiemel minket az állatvilágból". Feltehetően eltérések mutatkoznak majd az agy, illetve a beszéd fejlődését meghatározó génekben, és egyes, csak az emberre jellemző betegségeket, mint az Alzheimer-kórt, az AIDS-et vagy a maláriát kódoló génekben.

A kutatócsoport máris megkezdte az állat 90 százalékban elkészült géntérképének összevetését az emberi génállománnyal. A feltételezések szerint egyes területeken az egyezés majdnem tökéletes, 99 százalék körüli lesz, annál is inkább, mivel a csimpánz is hozzánk hasonlóan hárommilliárd bázispárral bír.

A kutatás Eric Lander, a Massachusetts-beli cambridge-i Broad Institute professzora vezetésével indult, de bekapcsolódott a Washington University School of Medicine is. A csimpánz és az ember géntérképének részletes összehasonlításával és elemzésével előreláthatóan néhány hónap múlva készülnek el a kutatók.