Ajánlások világutazóknak - malária

Vágólapra másolva!
Megérkezett a tavasz, utazni vágyunk, tervezgetünk. Úticélunk egészségügyi, járványügyi helyzetéről, az utazás előtt kötelező vagy ajánlott védőoltásokról már a tervezgetés elején érdemes tájékozódni. Cikksorozatunkban a legfontosabb trópusi betegségekről, valamint az utazás előtt javasolt teendőkről lesz szó. Sorozatunk első részében a maláriáról olvashatnak.
Vágólapra másolva!

Az emberi malária első megjelenési helyéről nincsenek hiteles feljegyzések. Európában először Görögországban Kr. e. az V. század után jelentkezhetett, ahová feltehetően forró égövi rabszolgák, vagy katonák hurcolták be. A kór a történelem valamennyi korszakában jellemző nyomot hagyott.

A betegség neve a latin eredetű "mal aria", azaz rossz levegő kifejezésből származik, mivel a régóta ismert betegségről sokáig úgy tartották, hogy a mocsarak kigőzölgéséből származik. A középkor babonás idejében istencsapásnak vélték, gyógymódját ördögűzésben és bűbájos talizmánok hordásában látták.

Az újkor nagy felfedezései a maláriakutatásban is előrelépést hoztak. Peruban 1638-ban felismerték az ősidők óta népi gyógyszerként használt kininkéreg jótékony hatását. Ekkor kezdődött a váltóláz természetrajzi okának fürkészése, amelyet számos tévedést követően csak a XIX. században fejtettek meg. A betegséget okozó egysejtű mikróbákra 1880-ban, algíri munkája során bukkant rá a francia sebész, Laveran. A Plasmodium három faját (P. malariae, vivax, falciparum) a XIX. sz. végén fedezte fel Golgi és olasz kutatótársai, a Plasmodium ovalet pedig 1922-ben Stewens írta le. A kinin 1840-ben Európába is eljutott, amelyből 1924-ben az első szintetikus gyógyszert, a Plasmochint, 1930-ban pedig az Atebrint állították elő. A II. világháború végén már ismerték a chloroquint, ami mind a malária megelőzésére, mind a gyógyítására alkalmasnak bizonyult.