Egyszerre kapott új májat és vesét egy kisfiú Budapesten

Vágólapra másolva!
Augusztus 3-án elvégezték az első magyarországi kombinált gyermek-szervátültetést a SOTE Transzplantációs és Sebészeti Klinikáján.
Vágólapra másolva!

A páciens egy 11 éves kisfiú. Dr. Fehérvári Imre, a műtétet végző sebész - aki a beteg állapotáról egyelőre nem kívánt nyilatkozni - tájékoztatása szerint a késő este véget ért műtét sikeres volt. Bár ez volt a harmadik sikeres kombinált szervátültetés, amit Magyarországon végeztek el, az első, amelyben gyermek volt a páciens. (Az előző két műtétet is a budapesti klinikán végezték 2000-ben, illetve 2002-ben.)

Évente Magyarországon átlagosan tíz gyermek szorul májátültetésre, jelenleg egy van várólistán. Államközi egyezmény keretében a gyermekeket általában Hamburgban műtötték, nem utolsósorban azért, mert Magyarországon kevés a gyermek donor, de a budapesti transzplantációs klinika orvoscsoportja készen áll a program átvételére - mondta el dr. Fehérvári.

A kisfiú, akit veleszületett fejlődési rendellenessége miatt kellett megműteni, február óta volt várólistán. (Évente Magyarországon 3-4 gyermek születik hasonló fejlődési rendellenességgel.) Ami a veséket illeti, bár a páciens még nem szorult dialízisre, laborértékei jelentősen eltértek a normálistól, így hamarosan szükségessé vált volna a művese-kezelés is.

Dr. Fehérvári Imre kis páciense kapcsán beszélt a szervdonáció társadalmi elfogadottságának fontosságáról, gyermekkorú donorok esetében ugyanis a szervek kiemeléséhez szükséges a szülők beleegyezése. A sebész szavai szerint minden tiszteletet megérdemelnek azok a szülők, akik személyes tragédiájuk árnyékában képesek mások megmentésére gondolni.

Az elmúlt két évben Magyarországon 14 gyermekből vált donor halálos balesete után, és szerveikkel 37 ember - 16 gyermek és 21 fiatal felnőtt - életét lehetett megmenteni. Huszonöten kaptak új vesét, ketten szívet, öten májat, s szintén öten új tüdőt. A szerveket egy kivétellel - amelyet Hamburgban magyar betegbe ültettek - Magyarországon használták fel.