Új eredmények az ittas vezetők látásáról

Vágólapra másolva!
Egy kísérletben önként jelentkezők segítségével vizsgálták, hogy milyen hatással van az alkoholfogyasztás a látásra, és ez hogyan befolyásolja a vezetési képességeket.
Vágólapra másolva!

Amellett, hogy az alkohol negatívan befolyásolja döntéshozó és koordinációs képességeinket, az ittas vezetők sokkal nehezebben képesek megítélni az út mellett található tárgyak relatív távolságát. Mivel az alkohol hatására számottevően romlik a mélységészlelés, ezért a vezető rosszul méri fel a távolságokat, ami jelentősen növeli a balesetek kockázatát.

A kutatók szerint azoknak a vezetőknek is jelentős mértékben romlik a látása, akik már fogyasztottak valamennyi alkoholt, de a véralkoholszintjük még alatta maradt a megengedett értéknek. Ez a romlás főleg a mozgó tárgyak követésében és érzékelésében nyilvánult meg, ami a mélységészleléssel áll összefüggésben. A Mark Nawrot (North Dakota State University) és munkatársai által vezetett kísérlet során kiderült, hogy az alkoholfogyasztás hatására jelentősen romlik az agy által vezérelt feladatok összehangoltsága, és lelassul a szemmozgás a mozgási parallaxisnak nevezett jelenség során. Ha két azonos méretű tárgy közül az egyik közelebb, a másik pedig távolabb van, akkor a közelebbit nagyobb látószög alatt látjuk. A mozgási parallaxis azt jelenti, hogy ha gyorsan mozgunk (például autóvezetés közben), akkor a hozzánk közelebb eső tárgyak gyorsabban látszanak mozogni az ellentétes irányban, mint a távolabbiak. A mozgási parallaxisból emiatt következtetni lehet a tárgyak viszonylagos távolságára.

A kísérletben kilenc férfi és hat nő vett részt, akiket először józanul vizsgáltak, hogy kiderüljön, a mozgó tárgyak követéséhez szükséges látási képességeik (mélységészlelés és szemmozgások) rendben vannak-e. A jelentkezőket ezt követően abból a szempontból is megvizsgálták, hogy voltak-e már alkoholproblémáik korábban, illetve a családjukban előfordult-e valakinél alkoholfüggőség. Miután mindenkinél elvégezték az alapvető látási funkciók vizsgálatát, a teszteket újra megismételték, azt követően, hogy résztvevők alkoholt fogyasztottak.

Az eredmények azt mutatták, hogy jelentősen romlott a mélységészlelés, még abban az esetben is, ha a kísérlet résztvevőinek véralkohol szintje 0,08% alatt maradt, ami az Egyesült Államokban még megengedett értéknek számít. Egy ausztrál tanulmány szintén ezzel megegyező eredményre jutott, vagyis arra, hogy már csekély mennyiségű alkohol is jelentős mértékben rontja a vezetés során nyújtott teljesítményt. Egy harmadik, az előzőekhez hasonló kutatás szerint a nők ebből szempontból valamivel érzékenyebben reagálnak az alkoholra, mint a férfiak. A statisztikák szerint a végzetes kimenetelű közúti balesetek több mint 40%-át olyanok okozzák, akik alkoholt fogyasztottak, mielőtt autóba ültek volna.

Az eredeti cikk a Psychological Science című folyóiratban jelent meg.

Illyés András