Fertőzésviharok pusztítják az oroszlánokat a Serengetiben

Amerikai kutatók először írtak le egyértelmű példát arra, hogy a klímaváltozással világszerte egyre gyakrabban jelentkező szélsőséges időjárási viszonyok nyomán az ember által tartott, illetve a vadon élő állatok körében tömeges pusztulást okozó "fertőzésviharok" alakulhatnak ki. Beszámolónkat a Science Daily anyaga alapján készítettük.

A járványok kitörését általában egyetlen kórokozó elterjedésével magyarázzák, ám ez, az esetek egy részében legalábbis, túlságosan leegyszerűsített nézet - állítja az a tanulmány, amelyet a PloS One tudományos online folyóirat oldalain jelentettek meg amerikai kutatók. A szélsőséges időjárási viszonyok - szárazság, árvizek - olyan körülményeket hoznak létre, amelyek kedveznek az egyes fertőzések terjedésének, s ha ezek térben és időben találkoznak, valóságos "fertőzésvihar" jöhet létre, amellyel szemben már védtelenek az egyes kórokozókkal szemben amúgy ellenálló állatfajok.

A biológusok által általánosan elfogadott, hogy a globális fölmelegedés hatására szerte a Földön jelentős változásokra számíthatunk a fertőző betegségek terén. Hogy miben nyilvánulnak majd meg ezek a változások, arra nem áll rendelkezésünkre pontos forgatókönyv, ám néhányat már leírtak a kutatók. Egyes feltételezések szerint ilyen "fertőzésvihar" állhat a méheket világszerte tizedelő kaptárelhagyás hátterében (a témáról bővebben lásd A méhhalál küszöbén című cikkünket). Egyelőre egyetlen gombát okolnak a kétéltűkutatók a békák, gőték és szalamandrák járványszerű pusztulásáért Dél-Amerikában, s a korallszirtek kihalása is fertőzés következménye lehet.

A Minnesotai Egyetem kutatói tanulmányuk szerint az első alkalommal bizonyítják konkrét adatokkal, hogy a szélsőséges időjárás okozta extrém környezeti viszonyok elősegítik az állatok által normál körülmények között tolerálható endemikus (honos) és az epidémikus (időszakosan megjelenő) kórokozók koinfekcióját, azaz együttes fertőzését, ami az állatok között hatalmas pusztulást okoz.

A kaliforniai (Davis, USA), az Illinois-i és a Minnesotai Egyetem munkatársaiból álló kutatócsoport a szopornyicavírus (canine distemper virus, CDV) okozta 1994-es és 2001-es kelet-afrikai járvány kitörésének körülményeit vizsgálta, amely a tanzániai Serengeti Nemzeti Park és a Ngorongoro-kráter területén az oroszlánok (Panthera leo) tömeges elhullásához vezetett. A szopornyica időről időre végigsöpör ezen a vidéken, ám az oroszlánok között általában nem, vagy csak kevés halálesetet okoz. Mint az a szerológiai elemzések eredményeiből kiderült, 1976 és 2006 között legalább öt "néma" szopornyicajárvány söpört végig a vizsgált két oroszlánpopuláción, amely sem klinikai tüneteket nem okozott, sem halálos áldozatokat nem szedett. Ez arra utal, hogy a szopornyica önmagában nem szükségszerűen végzetes az oroszlánokra nézve. 1994-ben és 2001-ben azonban a nagymacskák, különösen az oroszlánok nagy számban estek a betegség áldozatául.

A kutatók megfigyelése szerint az elhullásokat mind a két évben szélsőségesen száraz időszak előzte meg, s emiatt a növényevők, köztük az oroszlánok legfőbb zsákmányállata, a kafferbivalyok (Syncerus caffer) jelentős mértékben legyengültek. A leromlott kondíciójú bivalyokat ellepték a kullancsok, és könnyebben váltak az oroszlántámadások áldozatává. Mindez együttesen ahhoz vezetett, hogy az oroszlánok vérében többszörösére emelkedett a kullancsok által hordozott paraziták - így például a Babesia nevű vérparaziták - száma. Ezek az élősködők jelentéktelen mennyiségben normálisan is jelen vannak az oroszlánok szervezetében, ám kis mennyiségben nem okoznak gondot. A paraziták mellett azonban jelen volt bennük a szopornyica vírusa is, amely a parazitaelszaporodással egy időben legyengítette az oroszlánok immunrendszerét, s ezért az nem volt képes gátat vetni az élősködők további szaporodásának. A kórokozók e tömeges, együttes jelenléte végül az oroszlánok nagyszámú elhullásához vezetett. Így történt, hogy 1994-ben a Serengetiben megfigyelt területen az oroszlánok 35 százaléka pusztult el, s később hasonló arányú veszteség érte a Ngorongoro-krátert 2001-ben.

A vizsgált oroszlánpopulációk 3-4 év alatt mindkét esetben regenerálódtak, e tények ismeretében azonban a kutatók különösen aggasztónak tartják, hogy a legtöbb klímaváltozási modell a szárazságok gyakoribbá válását prognosztizálja Kelet-Afrikában. "Megfigyelésünk az illusztrálja, milyen, korábban nem tapasztalt pusztulást képesek okozni az ökológiai tényezők az egyes élőhelyeken. Rámutat arra, hogy a fertőzések együttes hatása állhat számos faj vagy állatcsoport már ismert hanyatlása mögött" - nyilatkozta Craig Packer, a Minnesotai Egyetem ökológiaprofesszora, a tanulmány egyik szerzője.