Hatalmas gorillaállományt fedeztek fel Kongóban

Vágólapra másolva!
125 ezer nyugati síkvidéki gorillát számlálta össze Kongó északi területén, ami megduplázza a populáció számára vonatkozó legutóbbi becsléseket - jelentették be egy nemzetközi fajvédelmi szervezet kutatói.
Vágólapra másolva!

A nagyszámú nyugati síkvidéki gorillára (Gorilla gorilla gorilla) egy 47 ezer négyzetkilométeres területen bukkantak a New York-i székhelyű Wildlife Conservation Society (WCS) szakemberei, akik a gorillák által esténként épített fészkek száma alapján következtettek a ritka emberszabásúak számának robbanásszerű növekedésére a Kongói Köztársaság északi részén elterülő esőerdőkben és elszigetelt, ingoványos területeken. A síkvidéki gorillák megdöbbentő száma mellett az eredmény további érdekessége, hogy a gorillák egyben a valaha feljegyzett legnagyobb sűrűségben élnek ezen a területen.

A hír egy főemlősökről Edinburghban tartott nemzetközi konferencián került a nyilvánosság elé. Steven Sanderson, a társaság elnöke hangsúlyozta: a számlálás eredménye azt bizonyítja, hogy a Kongói Köztársaság jelentős erőfeszítéseket tett a veszélyeztetett nagymajmok védelmében, ami egyúttal példát mutat a világ más részein élő veszélyeztetett fajok megóvására. A szenzációs felfedezés új reményt adhat a súlyosan veszélyeztetett faj fennmaradására. A nyugati síkvidéki gorilláról legutóbb az 1980-as években készült felmérés. Akkor mintegy 100 ezerre becsülték a számukat, s azóta a biológusok úgy tartották, számuk megfeleződött, s mára megközelítőleg 50 ezer példányuk maradt.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=39RFyAaCUu8fUwup
Nézze meg a nyugat-síkvidéki gorillákat!
Gorilla gorillaGorilla berengei
Gorilla gorilla diehli Gorilla beringei beringeiGorilla beringei graueri