Rózsaszín százlábú és világító csörgőkígyó - ezer új fajt találtak a Mekong mentén

Vágólapra másolva!
Több mint ezer új növény- és állatfajt fedeztek fel tízéves gyűjtőmunkájuk során azok a kutatók, akik a délkelet-ázsiai Mekong folyó vidékének élővilágát térképezték fel a WWF nemzetközi környezetvédő szervezet programja keretében.
Vágólapra másolva!

A WWF Mekong-vidéki programja december 15-én, hétfőn Frankfurtban bemutatott eredményei szerint összesen 1068 új fajt fedeztek fel a Mekong mentén 1997 és 2007 között.

Az új fajok között van például a Vietnami-hegységben őshonos csíkos nyúl és a laoszi szirti patkánynak nevezett négylábú rágcsálófaj, amely úgy néz ki, mint egy mókus-patkány keverék. 2005-ben ínyencfalatként bukkantak rá először - grillen sütve egy laoszi piacon. Azóta természetes környezetében is sikerült a nyomára bukkanni, pedig a tudósok korábban úgy tartották, hogy a faj 11 millió éve kipusztult a Föld színéről.

Forrás: WWF/David Redfield

Laoszi sziklapatkány (Laonastes aenigmamus)

A 4500 kilométer hosszú Mekong a tizedik leghosszabb folyó a világon. Senki sem gondolta volna, hogy "ilyen elképesztő mennyiségű" ismeretlen élőlénynek biztosít otthont - mondta el Peter Obrdlik, a WWF munkatársa. Az utóbbi tíz évben felfedezett fajok közül 519 növény, 279 hal, 88 pók, 88 béka, 22 kígyó - például egy zölden világító csörgőkígyó-faj (lásd a lenti képen), amelyről 2002-ben készült az első tudományos feljegyzés -, és 15 emlős.

Forrás: AFP

Zöld csörgőkígyó (Trimeresurus gumprechti)

Az egyik leglátványosabb új faj a testéből ciánt kiválasztó rózsaszín százlábú, a Desmomyxtes purpurosea (lenti kép). A Thaiföld északi részén élő ízeltlábú hét centiméter hosszú és 88 lába van. Mérgező, és rikító színével is igyekszik elriasztani az ellenségeit, patkányok és mókusok mégis szívesen fogyasztják. Pontos élőhelyét a thai biológusok nem hajlandóak elárulni, mert attól tartanak, hogy a gyűjtők azonnal elkezdenének vadászni rá.

Forrás: WWF/Somsak Panha

Ciánt kiválasztó rózsaszín százlábú (Desmoxytes purpurosea)

A Mekong hat országot szel át, a Tibeti-fennsíkról indul, határfolyó Mianmar, Laosz és Thaiföld között, egy laoszi "kitérő" után a thai-laoszi határt jelzi, majd Kambodzsán és Vietnamon keresztül vezet az útja, s végül beleömlik a Kínai-tengerbe.

Forrás: WWF/Trinh Viet Cuong

Csíkos nyúl (Nesolagus timminsi)

A WWF szerint a folyó vidékén egyre nagyobb sebeket ejt a rablógazdálkodás. A délkelet-ázsiai térségben évente 2,7 millió hektárról irtják ki az erdőt, a Mekongon pedig a tervek szerint összesen 150 vízierőművet építenek. A természetvédelmi szervezet szerint 600 ezer négyzetkilométeres védett terület kijelölésére van szükség, különben "számos faj kihalhat, még mielőtt felfedezik" - mondta Peter Obrdlik az eredményeket bemutató album frankfurti bemutatóján.