Salonga-kalandok: Az óriáskígyóhoz macsete kell

 

A Kongói Demokratikus Köztársaságban található Salonga Nemzeti Park, Afrika legnagyobb nemzeti parkja különleges titkot rejt. A Földön egyedülállóan itt élnek a csimpánzok mellett legközelebbi rokonaink, a bonobók. Jane Goodall munkásságának köszönhetően a csimpánzok életét, viselkedését, szokásait jól ismeri a tudomány, azonban a bonobókat vagy más néven törpecsimpánzokat alig néhány kutatócsoport tanulmányozza, köztük a németországi székhelyű Max Planck Intézet munkatársai. Hozzájuk csatlakozott dr. Csatádi Katalin etológus, s az ő személyes hangú beszámolóin keresztül mi is megismerhetjük a kongói kutatótábor mindennapjait.

OKTÓBER 19.

FÜLESMAKI, AZ ÉJSZAKAI LÁTOGATÓ

Itt most éppen meg kell sülni, jó meleg van. Mostanság délelőtt mindig iszonyú meleg van, és délután az esővel jön a lehűlés. Mondjuk tegnap elfelejtett esni, pedig gyülekeztek a felhők. Most is gyülekeznek, meg dörög az ég is, meglátjuk. Azt mondtam már, hogy az esős évszakban vagyunk? Számomra újdonság volt, hogy itt is négy évszak van. Két esős és két száraz, egy-egy hosszú és egy-egy rövid. Most a hosszú esős évszakban vagyunk, ami körülbelül szeptembertől februárig tart. Ezután következik a hosszú száraz évszak, majd rövid esős, azt hiszem két hónapig, majd rövid száraz szeptemberig.

A bonobókat megint elveszítették, de most én nem voltam ott, úgyhogy nem lehet rám fogni, mondjuk eddig sem fogta rám senki. Megint bementek a mocsárba, és nem bírták tartani velük a lépést, aztán nem találták meg őket. Még csak két nap telt el azóta, hogy elveszítették őket, a múltkor négy napig nem voltak meg.

Tegnapelőtt éjjel láttam Afrika legkisebb majmát, a Demidoff fülesmakiját (Galagoides demidoff). Felébredtem fél 12-kor, de már rég nem járok a budira éjjel, mert messze van, az erdő pedig csak pár lépésre a sátramtól... Ahogy elindulok, egyszer csak rezeg a bokor... nem ijedtem meg (nagyon), mert szinte azonnal láttam, hogy valami picike szőrös szörnyetegről van szó, aki nem fog nekem esni. Nagyon aranyos volt, hatalmas szemekkel, ott dumált nekem a ciripelő hangján. Nem volt nagyobb 30 centinél, de ennek kétharmada a farka volt.

Ide nem megyek el éjjel mostanában

Ma voltunk Kabembával növényezni, s amint elmentünk egy kidőlt fa gyökerei előtt (ilyen rengeteg van az erdőben) egyszer csak kirepült belőle három denevér. Itt is csak egy pillanatra ijedtem meg, amíg nem láttam, hogy milyen állatok, meg amúgy is marha gyorsan elhúztak, szóval csak egy nagyon rövid időre láttam őket.

Azért vagyok ilyen ijedős, mert Kabembával folyamatosan kígyókba botlunk, ez valami röhej, ez az ember vonzza a kígyókat! Az első héten 2 nap alatt 3 kígyót láttam, aztán még kettőt. Ebből kettő nem élte túl a találkozást, Kabemba nem hagyja futni őket (ez egy képzavar, de a lényeg, hogy agyoncsapja szegényeket). Tegnap volt egy hónapja, hogy először voltam növényezni, és havonta egyszer egy hétig megyek. Szóval tegnap voltam először újra Kabembával.

700 méter után mi volt az első állat, amivel találkoztunk? Persze hogy egy kígyó. Szokásához híven kereste is rögtön a megfelelő botot. Én nem sok mindent tehetek az érdekükben, úgyhogy csak előkaptam a fényképezőgépemet, és kiderült, hogy nem is egy kígyó volt, hanem kettő. Aaaaaaaaa - az egyik zabálta a másikat! Nem túl gusztusos, de mindenesetre érdekes. Kérdeztem Kabembától, látott-e már óriáskígyót, mondta, hogy már kétszer is, és mindkétszer nagyon finom volt :) De azokhoz macsete kell, bottal nem lehet agyonverni őket.

Most sokkal többet beszélgetünk, mint a múltkor, és nagyon bírom. Munkából visszafelé jövet angolórát tartunk, mert szeretne angolul beszélni. Rengeteg mindent tud, és nagyon jól fog az agya, rengeteg mindenre emlékszik, amit tanulunk. Ő az, aki 63 km-ről jár dolgozni, de most csak Lompoléig megy, mert most néhány hónapig itt lesz, havonta kétszer egy hetet. Nem tudom, hogy ez hogy megy náluk, mert ahol lakik, Lokolamában van a felesége meg két gyereke, az egyik 3 a másik 10 éves (I have two children :) De anyukája szülőfaluja Lompole, ezért oda megy két munkahét között, hogy ne kelljen mégsem több száz kilométert megtennie havonta.

Lehet amúgy, hogy Kabemba azért szúrja ki a kígyókat, hogy egy kis izgalmat vigyen a növényezésbe. Merthogy a fák nem sok mindent csinálnak. Bár most már annyira ki vagyok hegyezve rá, hogy a múltkor, ahogy ment elől (mindig előreengedem, hogy ő találja meg a kígyókat) egyszer csak hátra fordult, és a földre mutatott, én meg sikítva rohantam el, pedig kiderült, hogy csak egy lehullott gyümölcsöt akart megmutatni. Hát így megy ez ...

Pár napja megjelent a kutatócsoport egy új cikke, ami a bonobók húsevéséről és a vadászatról szól. Ez eddig nem volt nyilvánvaló, talán ez az első cikk, ami erről szól.

Bóbitásantilop, egészen közelről

Már vasárnap délután négy óra van: még pár óra a spagettiig! :) Tegnap láttam egy levelibéka szerű békát, ma meg egy kis bóbitásantilopot. Mindent megörökítek a fényképezőmmel, ami nem fut el túl gyorsan... Ez az antilop volt eddig a legnagyobb, amit láttam, akkora, mint egy nagy bakkecske. Tudom, hogy elég hülye hasonlat, de méretre akkor is kb. ekkora volt, meg egy kicsit úgy is nézett ki. A helyiek mbengelének hívják.

Most megyek, iszom egy kis teát, amíg van meleg víz. Amúgy a meleg víz az úgy történik, hogy a munkások felforralják a vizet, majd termoszokba rakják (van négy literes termoszunk), így a víz meleg marad akár fél napig is. A reggeli vizet este csinálják (hogy ne kelljen nekik is háromkor kelni), a tűz forró még reggel, úgyhogy működik a dolog.

A Salonga-kalandok folytatódik

A következő bejegyzésben: Üres a folyékony nitrogén tartály, félelem a táborban

A napló folytatását naponta közöljük, a következő és a korábbi bejegyzéseket itt olvashatja.