A békamentés idén is jó móka - várják a jelentkezőket

Vágólapra másolva!
Amint enyhülni kezd a tél, és beköszöntenek az első kora tavaszi napok, elkezdődik a békamentés Farmoson. A szervezők idén is várják az önkéntesek segítségét, és ígérik, a mentés nem csak a kétéltűeknek lesz nagy élmény.
Vágólapra másolva!

A tavaszias meleg évről-évre barna ásóbékák tízezreit csalogatja elő föld alatti telelőhelyükről, s a kétéltűek nagy csapatokban indulnak szaporodó helyük, a farmosi Nagy-nádas felé. Útjukat azonban a 311-es főút keresztezi, ahol az állatmentők közbeavatkozása nélkül szinte valamennyijükre a biztos pusztulás várna.

A kétéltűek fennmaradása világszinten veszélyben van; Magyarországon minden béka, varangy, gőte vagy szalamandra faj védettséget élvez. Nem véletlenül: a kétéltűek megtizedelik a rovar, például a szúnyogpopulációkat, és táplálékul szolgálva több hazai madárfaj számára, biztosítják ezek fennmaradását is. A kétéltűek eltűnése sokszor élőhelyük szennyezettségét jelzi, így környezettudatos magatartással e gyönyörű állatfajok fennmaradásához is hozzájárulhatunk.

A Dr. Jane Goodall által alapított Rügyek és Gyökerek Egyesület önkéntesei 2008 óta vesznek részt a farmosi békamentésben, amelyet a Tápió Természetvédelmi Egyesület és számos önkéntes csoport kezdeményezett öt évvel ezelőtt. A lelkes természetvédők minden évben több tízezer béka életét mentik meg sikeresen.

Forrás: Rügyek és Gyökerek Egyesület

Az első megmentett példány 2009-ben

A feladat idén sem változott: a műút mentén felállított terelőkerítés tövében leásott vödrökbe esett békákat kell összegyűjteni és átvinni őket az út túloldalára, ahol megkezdik szaporodásukat a farmosi nádasban. A kivitelezést ebben az évben a Környezetvédelmi- és Vízügyi Minisztérium Zöld Forrás programja is támogatja.

Forrás: Rügyek és Gyökerek Egyesület

A Rügyek és Gyökerek Egyesület csapata örömmel vár minden természet-, béka- és nem-békabarátot, iskolás, céges vagy magán csoportokat. A részvételhez a nagy érdeklődésre való tekintettel a fenti elérhetőségeken előzetes bejelentkezés szükséges.Az idei évben március 15-ig megközelítőleg 30 ezer békát mentettek már meg!

Mit hozz magaddal a békamentésre?

  • vízálló lábbelit (bakancs, zárt bőrcipő, gumicsizma), mivel a fű még sokszor vizes az esők után
  • meleg ruhát, széldzsekit, mivel a nyílt terepen időnként elég szeles idők járnak
  • ha van láthatósági mellényt (rikító színű), ebből pár tucatot a szervezők tudnak biztosítani
  • barátaidat, osztálytársaidat
  • jókedvedet

Mit hagyj otthon?

A békákkal kapcsolatos előítéleteidet, félelmeidet (a barna ásóbéka nem termel méregváladékot, nem pisil szembe a hiedelmekkel ellentétben, és bár nem a kedvenc állatok közé tartozik, érdemes őt közelebbről megismerni)

A program további szervezői és támogatói: Duna Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, Medence Csoport, Tápió Közalapítvány

Forrás: MTI