Feltalálók, akiket találmányuk vitt a sírba

Andrews nem hagyat el a Titanic fedélzetét, 1912. április 15-én a kora hajnali órákban a hatalmas óceánjáróval együtt süllyedt a koromsötét fagyos atlanti mélységekbe

A feltalálókat és tudósokat hajtó elementáris erő, a megismerés, a felfedezés vagy a fanatikus hittel megalkotott találmányaik kipróbálásának vágya nemegyszer sodorja őket akár tudatosan vállalt, akár előre nem látott, életveszélyes helyzetekbe. Összeállításunkban néhány olyan világhíres vagy éppen hátborzongató szerkezet, kísérleti eszköz konstruktőrét és az egyetemes tudománytörténetet gazdagító, Nobel-díjat érő felismerés felfedezőjét mutatjuk be, akiknek találmányuk vagy kutatómunkájuk vált a végzetükké.

Kulcscsomó mellett rádium pihent a zsebben

Maria Sklodowska-Curie (1867-1934), ismertebb nevén Marie Curie lengyel származású francia fizikus és kémikus korszakalkotó munkásságát aligha kell bemutatni.

Marie Curie férjével együtt a radioaktivitás kutatásában ért el korszakalkotó eredményeket. Munkásságáért elnyerte a fizikai és a kémiai Nobel-díjat is Forrás: Wikimedia Commons

A 19. század legvégén és a 20. század első évtizedeiben valóságos forradalom bontakozott ki az elméleti és kísérleti fizikában, az atom-, illetve kvantumfizika megszületésének hajnalán. Az ekkori felfedezések nyomán teljesen megváltozott a korábbi világkép; addig megmagyarázhatatlan jelenségek, mint például a Nap vagy a csillagok sugárzása vált érthetővé, valamint feltárult az atomszerkezet bonyolult mikrokozmosza.

Férjével, a szintén Nobel-díjas Pierre Curie-vel párizsi laboratóriumukban, ahol a radioaktivitással kapcsolatos kísérleteiket végezték Forrás: Wikimedia Commons

A törékeny fizikusnő férjével, Pierre Curie-vel együtt a radioaktivitás elméletének kidolgozásában alkotott maradandót. Nevéhez fűződik a polónium, valamint a rádium radioaktív elemek felfedezése is. Párizsi laboratóriumukban, ahol a radioaktivitással kapcsolatos kísérleteiket végezték, az erősen sugárzó rádiumot puszta kézzel helyezték be a mérőeszközökbe.

Marie Curie (az ülő sorban középen balra) az 1927-es Solvay konferencián, amelyen 17 Nobel-díjas, köztük Albert Einstein is részt vett Forrás: Wikimedia Commons

Olyan is előfordult, hogy Marie Curie munka közben a veszélyes radioaktív anyagot egyszerűen a zsebébe rakta. Ma nyilván elszörnyülködünk ezen a „felelőtlenségen”, de ne feledjük, hogy a Curie házaspár kísérletei idejében a tudomány még nem volt tisztában a radioaktivitás élettani hatásaival, halálos következményeivel.

Marie Curie idős korában. A radioaktív anyagokkal végzett kísérletek aláásták egészségét Forrás: Wikimedia Commons

Miután férje 1906-ban elhunyt egy balesetben, Marie Curie egyedül folytatta kísérleteit. Időközben hiába jöttek rá a radioaktivitás pusztító egészségi következményeire; a korai időszak kutatómunkája maradandó károsodást okozott a kétszeres Nobel-díjas kutatónő egészségében, aki 1934. július 4-én hunyt el.

Az álmok hajóján süllyedt a fagyos mélységbe

Az Európából Amerikába irányuló kivándorlási hullám tetőzésével, a 19. és a 20. század fordulóján robbanásszerű növekedésnek indult a transzatlanti személyhajózási forgalom. A kor két legnagyobb hajózási társasága, a brit Cunard és a White Star Line egymással versengve állították szolgálatba az egyre gyorsabb és hatalmasabb óceánjárókat.

A White Star Line hajózási társaság büszkeségei, az Olympic (a képen balra) és a Titanic a Harland & Wolff belfasti dokkjában Forrás: Wikimedia Commons

Az elsőség megszerzése céljából 1907-ben a White Star tulajdonosai - a Morgan bankárház támogatásával - a hajóépítés történetének addigi legnagyobb projektjébe kezdtek. Az Olympic-osztály egységei, az RMS (Royal Mail Ship) Olympic, a későbbi Britannic, és különösen a másodikként megépült Titanic az akkor elképzelhető legnagyobb luxust képviselték.

A számos élenjáró technikai újítás miatt a Titanicot már azelőtt elsüllyeszthetetlennek nyilvánították, hogy kifutott volna első, de végzetesnek bizonyult útjára Forrás: 7 Themes

A Titanic az Edward-kor mérnöki tudásának csúcsa volt, amely számos olyan technikai újítással, köztük a parancsnoki hídról egyetlen gombnyomásra lezárható 16 vízzáró rekesszel, dupla hajófenékkel és vezeték nélküli szikratávíróval rendelkezett, ami miatt már azelőtt elsüllyeszthetetlennek minősítették a hajót, hogy kifutott volna első útjára.

Thomas Andrews, a Titanic főkonstruktőre egykorú felvételen Forrás: Wikimedia Commons

Az impozáns óceánjáró „szülőatyja” Thomas Andrews (1873 -1912), a Titanic főkonstruktőre, egyben a hajót építő belfasti Harland & Wolff hajógyár vezérigazgatója volt. A Titanic tervrajzait William Pirrie és mérnökcsoportja készítette el Andrews technikai instrukciói alapján, illetve felügyelete mellett. A hajót a Titanic 1908. március 31-i gerincfektetésétől számítva 12 ezer szakmunkás alig három év alatt építette meg.

Az egyik legutolsó ismert fotó a Titanicról, amikor 1912. április 12-én kora délután elhagyja az írországi Qeenstown (ma: Cobh) kikötőjét, hogy nekivágjon az Atlanti-óceánnak Forrás: John Brown Heritage

A Titanic 1912. április 10-én futott ki hatalmas sajtóhírveréssel beharangozott első útjára. A mesés óceánjárót szinte saját gyermekeként szerető Andrews szintén a fedélzeten volt. A Harland & Wolff kilenc mérnökével szorgalmasan járta a hatalmas óceánjárót, hogy a legapróbb hibákat, hiányosságokat is feljegyezzék.

Thomas Andrews családja körében. A felvétel nem sokkal a Titanic végzetes útja előtt készült Forrás: Wikimedia Commons

1912. április 14-én nem sokkal éjfél előtt, azután, hogy 23.40-kor a Titanic a jégheggyel ütközött, Smith kapitány a hídra hívatta Thomas Andrewst. Ő, aki mindenkinél jobban ismerte a hatalmas hajót, gyors számítás után közölte a lesújtó hírt; a Titanic menthetetlen, és egy, maximum másfél órán belül el fog süllyedni.

Andrews nem hagyta el a Titanic fedélzetét, 1912. április 15-én kora hajnalban a hatalmas óceánjáróval együtt süllyedt a koromsötét, fagyos atlanti mélységekbe Forrás: 7 Themes

Visszautasította a hajó elhagyásának lehetőségét, mert felelősnek érezte magát, hogy nem tudott biztonságosabb hajót építeni. A főkonstruktőrt április 15-ének fagyos hajnalán több mint 1500 emberrel együtt nyelte el a koromsötét atlanti mélység.

A „repülő szabó” halálugrása

A Wright fivérek első, 1903-as, mérföldkőnek számító motoros repülése utáni évek ünnepelt hősei az „aviátorok”, a pilóták voltak. A hőskor favázas, merevítőhuzalok rengetegéből, vászon- vagy akár csomagolópapír-borításból álló gépeit elnézve valóban hősies elszántság kellett ahhoz, hogy valaki egy ilyen masina fedélzetén a magasba emelkedjen.

A történelem első motoros repülése, 1903 decemberében, a Wright fivérek által konstruált géppel. Az első, csupa vászon és huzal gépekkel vakmerő, sőt életveszélyes vállalkozás volt a repülés Forrás: Origo

Az egyre nagyobb teljesítményű motoroknak köszönhetően a vászonmadarak is egyre magasabbra szálltak. Ami a korai repülést különösen veszélyessé tette, az az, hogy bármilyen, repülés közbeni műszaki meghibásodás - nem lévén semmilyen menekülési lehetőség – a pilóta halálos ítéletével volt egyenértékű. Ezért már a repülés kezdeteitől többeket foglalkoztatott egy hatékony mentőeszköz kifejlesztésének gondolata. Közéjük tartozott az osztrák származású, de Párizsban élő szabómester, Franz Reichelt (1879-1912) is.

Franz Reichelt, a "repülő szabó" az általa konstruált ernyőszerkezettel Forrás: Wikimedia Commons

A probléma sikeres megoldására tűzték ki 1910-ben a 10 ezer frankos Lalance-díjat. Reicheltet már ez előtt is komolyan foglalkoztatta a kérdés. Olyan összecsukható, illetve kinyíló, merevítőkkel és gumiszalagokkal rögzített eszközt tervezett, amelyet a pilóta kabátként tudott magára ölteni. Reichelt találmánya leginkább a mai "wing suit"-ra emlékeztet.

A sikertelen és a feltaláló halálával végződött kísérlet ellenére Reichelt konstrukcióját tekinthetjük a mai "wing suit" előfutárának Forrás: Listverse

A feltaláló több kísérleti ugrást is végrehajtott bábok alkalmazásával, többnyire sikertelenül. Ez azonban nem szegte kedvét, szentül hitt ugyanis a „kabáternyő” működőképességében. Engedélyt kért és kapott a párizsi elöljáróságtól egy, az Eiffel-toronyról végrehajtandó kísérlethez.

Franz Reichelt a párizsi Eiffel-torony párkányán a végzetes ugráshoz készülődik 1912. február 4-én Forrás: Lars Henriksson,Www.Avrosys.Nu

1912. február 4-én hatalmas tömeg gyülekezett a torony lábainál, hogy szemtanúja legyen a történelmi próbának. Reichelt eredetileg egy bábura tervezte ráerősíteni a kabáternyőt, de az utolsó pillanatban meggondolta magát, és úgy határozott, hogy ő maga fog ugrani.

A végzetes ugrás pillanata Forrás: Lars, Henriksson

A szenzációsnak beharangozott esemény megörökítésére operatőrök is felmásztak az Eiffel-toronyba. A korabeli felvételen jól látható, amint a kabáternyőbe beöltözött „repülő szabó” kiáll a korlátra, és néhány másodperces dilemma után a mélybe veti magát.

A végzetes ugrás után elviszik Reichelt holttestét Forrás: Past to Present

Az ernyő nem nyílt ki, és Reichelt 60 méteres szabadesés után a földnek csapódva szörnyethalt.

A feltaláló lett a bronzbika első foglya

Az emberi fantázia határtalanságát nem csak az elmés találmányok és sorsfordító felfedezések fémjelzik; az élet kioltását célzó horrorisztikus eszközök és kivégzési módszerek morbid tárháza is szinte végtelen. A történelemből ismert számtalan borzasztó kivégzőeszköz sorából kiemelkedik egy különösen rafinált és kegyetlen eszköz, az i. e. 300 és 250 körül élt athéni Perillosz bronzöntő mester által feltalált bronzbika, más néven a szicíliai bika.

Az emberi történelem egyik legbizarrabb kivégzőeszköze, az athéni Perillosz "szicíliai bikája" Forrás: Baring the Aegis

Az eszköz „prototípusa” egy élethű és eredeti nagyságú, bronzból öntött bikaszobor volt, a hasán nyitható ajtóval. A Perillosz beteges fantáziája szülte kivégzési metódus szerint a halálraítéltet betuszkolták a bikaszobor hasába, majd rázárták az ajtót. Ezután tüzet gyújtottak a bronzbika hasa alatt, amelyet folyamatosan tápláltak.

Perillosz bronzbikája működés közben, egy kínzást ábrázoló 16. századi fametszeten Forrás: Wikimedia Commons

A bika belsejébe zárt szerencsétlent az áttüzesedő fém szabályosan megpirította, hosszas és fájdalmas halált okozva. Az eszköz morbiditását csak fokozta, hogy a bikaszobor nyaka hangerősítőként működött; az elevenen megsülő halálraítélt kétségbeesett ordítását a „látványosságban” gyönyörködő tömeg, mint a bika félelmetes bőgését hallhatta. Perillosz gazdag jutalom reményében Phalarisznak, a szicíliai Akragasz városállam türannoszának ajánlotta fel találmányát.

Perilloszt Phalarisz, a szicíliai Akragasz türranosza berakatja saját találmányába (Pierre Woeiritot metszete) Forrás: Wikimedia commons

Phalarisz szeretett volna meggyőződni arról, hogy a bika valóban úgy „ordít”, ahogyan azt a feltaláló ecsetelte számára. Ezért megparancsolta, hogy magát Perilloszt tegyék be „tesztalanyként” találmánya gyomrába. Miután a ropogó tűz kellően átforrósította a fémet, és Perillosz már torkaszakadtából üvöltött, Phalarisz kivetette a bika hasából a félig megsült feltalálót. Az eszköz kegyetlenségén elborzadt görög uralkodó jutalom helyett azonban egy szikláról a mélybe hajíttatta Perilloszt.

Autó-repülőgép: egy elvetélt találmány

Az 1960-as évek a politikai enyhülés nyomán szárba szökő optimizmus kora volt. Az űr- és atomkorszak szülte találmányok bűvöletében az volt az általános vélekedés, hogy a tudomány és a mérnöki lelemény számára nincs többé lehetetlen. A korszakot – szellemiségének megfelelően - megannyi, ma már feledésbe merült különös találmány, köztük Henry Smolinski (1933-1973) az autóként és repülőgépként egyaránt funkcionáló, hibrid Flying Pintója jellemezte.

A hibrid repülő-autó, a Flying Pinto felszállás közben Forrás: Wikimedia Commons

Az 1960-as években különösen népszerű futurológiai elképzelések szerint az ezredforduló nagyvárosainak közlekedését számos, a sci-fi világát idéző eszköz mellett a műúton és a levegőben egyaránt haladó hibrid, autó-repülőgép konstrukciók fogják jellemezni. Henry Smolinski ennek szellemében fogott hozzá az Ave Mizar projektjéhez. A prototípus egy Cessna 337 Skymaster kisgép, valamint a 60-as évek második felének népszerű amerikai országúti cirkálója, a Ford Pinto keresztezésével jött létre.

A feltaláló, Henry Smalinski egy tesztrepülés során vesztette életét 1973 szeptemberében Forrás: Wikimedia Commons

A felszálláshoz a repülő és az autó motorját egyaránt igénybe vették, aminek köszönhetően rendkívül rövid volt a starthossz. Repülés közben a Ford motorját kikapcsolták, és a hibrid masinát a Cessna toló légcsavarja tartotta a levegőben. Landoláskor az autó négy tárcsafékje 160 méteren fékezte állóra a repülő-autót. Az utastérben a vezető/pilótán kívül három utas számára volt hely. Az érdekes szerkezet legfeljebb 3600 méteres magasságig tudott felemelkedni. 1973. szeptember 11-én a kaliforniai Camarillo repülőteréről felszállt gép jobb szárnya letört, és lezuhant. Smolinski, a hibrid gép megálmodója a roncsok közt lelte halálát.

Még hosszan lehetne folytatni a sort, hiszen a felfedezők, feltalálók krónikája a tudomány, illetve az egyetemes kultúrtörténet fontos részét alkotja. Eredményeik ott vannak mindennapi életünkben, az izzótól kezdve a golyóstollon át egészen az okostelefonokig, kudarcaik, tévedéseik pedig többnyire a feledés homályába vesznek.