Állatian érdekes: A mélység rémisztő banditája

A pelikánangolna a híres sci-fi triller, az Alien rémisztő ufonautájára emlékeztet

A mélytengeri világ a gyilkos környezeti körülmények miatt talán csak a kozmoszéval összehasonlítható kihívást jelent az ember számára. Ezt a szinte felfoghatatlan közeget – a kozmikus hasonlatnál maradva – sci-fi filmeket meghazudtoló és az emberi fantázia határait feszegető élőlények sokasága népesíti be. Bizarr megjelenésével és furcsa tulajdonságaival ezek közül is kiemelkedik a pelikánangolna.

Szerencse, hogy nem nagyobb, és odalent él

A pelikánangolna igazi „alien”, a mélytenger világának egyik legkülönlegesebb lakója. Elnevezése némileg megtévesztő, ugyanis a valódi csontos halak (Teleostei) alosztályán belül nem az angolnaalakúak közé sorolják, mivel képviselőik egy önálló rendet (Saccopharyngiformes) alkotnak.

A pelikánangolna a híres sci-fi thriller, az Alien rémisztő ufonautájára emlékeztet Forrás: oddanimal.com

A valódi angolnák (Anguilaformes) távoli rokonainak tekinthető ez az öt családból, 6 nemzetségből és 26 ismert fajból álló csoport.

A pelikán- (vagy más elnevezéssel nyelő) angolnák megjelenésükben a horrorfilmek világát idézik;

az állat testét a hatalmas és groteszk állású szájjal felfegyverzett fej uralja, amely mögött különösen furcsán hat a viszonylag kicsiny és keskeny törzs, valamint a hosszú, cérnaszerűen elvékonyodó farok.

Olyan, mintha nem is hal lenne. A pelikánangolna megjelenésében a horrorfilmek világát idézi Forrás: Wikimedia Commons

Az alsó állkapocshoz hatalmas toroklebeny társul, hasonlatosan a névadó pelikánhoz, illetve a gödényfélékhez.

A gerinces állatvilágon belül nincs még egy olyan élőlény, amelynek a test arányához viszonyítva akkora szája lenne, mint a pelikánangolnának.

Az óriási állkapcsokban a kígyókéhoz hasonló vékony, ritkás és hátrafelé hajló tűhegyes fogak sorakoznak.

Ritka felvétel, amelyet egy mélytengeri merülőeszköz készített a pelikánangolnáról több ezer méteres mélységben Forrás: Youtube

A csontozata a törzs felépítésének megfelelően meglehetősen csenevész, szemben a toroklebenyhez hasonlóan hatalmasra kitágulni képes gyomrához. Nagy szerencse, hogy az evolúció csak 1-1,2 méter hosszúra szabta, és számunkra elérhetetlen mélységekbe száműzte ezt a ijesztő kinézetű, telhetetlen ragadozót.

Elnyeli a saját magánál is nagyobb zsákmányt

A pelikánangolna leginkább figyelemre méltó testrésze az óriási száj, amelyet akár 180 fokos szögben képes kinyitni.

Az alsó állkapocs a kígyókéhoz hasonlóan rugalmas szalagokkal ízesül az arckoponyához,

ez a mechanizmus teszi lehetővé a száj elképesztően nagyra tátását. A pelikánangolna a saját méretével azonos, sőt nagyobb prédaállatokat is képes elnyelni.

A groteszk pelikánangolna olyan, mintha az egész állat egyetlen hatalmas szájból állna Forrás: Wikimedia Commons

Ebben az esetben az állat „kipocakosodik”, a rendkívül rugalmas gyomornak köszönhetően a frissen lenyelt és még nem megemésztett préda kontúrjait felveszi a törzs.

A pelikánangolna hatalmas feje kicsi és keskeny törzshöz csatlakozik. Gyomra rendkívül tágulékony, így a gazdájánál nagyobb prédát is befogadja Forrás: Fish Section, Nmnz, Te Papa

Nagyon ritkán kerül emberi szem elé, a pelikánangolna élettere ugyanis a sötét vagy abisszikus zóna (1000 métertől 7000 méterig) fény nélküli birodalmának 1500 és 3000 méter mélység közötti tartománya.

A többnyire fenékhálóból előkerült példányok alapján úgy látszik, hogy a pelikánangolna kozmopolita halfaj,

ugyanis mindhárom nagy óceáni medence területéről ismert.

Egy mélyből kifogott példány múzeumi preparátuma Forrás: Wikimedia Commons

A fogási eredmények azonban azt mutatják, hogy leggyakrabban az észak-atlanti térségből kerül elő.

A felszínre emelt példányok gyomortartalmának elemzéséből tudjuk, hogy legfőbb zsákmányát mélytengeri rákfélék alkotják, de elejti a hozzá hasonló méretű mélyvízi halakat is.

A mélyóceáni birodalom féltékenyen vigyázza titkait

A tudomány számára ismertté vált pelikánangolnák többsége fenékhálókba akadt elpusztult egyed, ezt a fajt ugyanis természetes életterében nagyon nehéz megfigyelni. A több ezer méteres mélységbe történő lemerülés majdnem olyan technikai kihívást jelent, mint az űrrepülés.

A Woods Hole Oceanográfiai Intézet világhírű mélytengeri merülőeszköze, az Alvin, amelynek segítségével többek között a Titanic roncsát is felfedezték Forrás: Wikimedia Commons

A roppant hidrosztatikus nyomás miatt az abisszikus mélységekbe csak speciális merülőeszközök fedélzetén juthatnak le a kutatók.

A világtenger vertikális zónái

A világtengert függőlegesen négy nagy egységre tagolja az oceanográfiai szakirodalom. A felszíntől 200 méteres mélységig terjedő zóna a megvilágított vagy fotikus öv. Kijelölésének alapja, hogy 200 méter az az elméleti mélységhatár, ahol még elvileg lehetséges a fotoszintézis. A 200 és 1000 méter közötti szakasz a szürkületi zóna, vagy batiális öv. Határa a felszínről leérkező, még nagyon érzékeny műszerekkel kimutatható fényhatár. A harmadik régió, az 1000 és 7000 méter közötti abisszikus öv a világtenger legnagyobb víztömege, itt már tökéletes sötétség honol. Alsó határát az óceáni fenék,- vagy abisszális síkságok jelölik ki. A negyedik zóna a mélytengeri árkok világa, a hadális öv 7000 métertől a legnagyobb ismert mélységig, a Mariana-árok Challenger-szakadékáig, azaz 10 916 méteres mélységéig terjed.

Olyan, személyzettel is merülhető eszköz, amellyel 6000 méteres mélységig le lehet süllyedni, mindössze 36 létezik a világon.

A világóceán és a kontinensek területi arányát ábrázoló infografika Forrás: Wikimedia Commons

Ha ehhez hozzátesszük, hogy a világtenger teljes területe valamivel több mint 362 millió négyzetkilométer (és ebből egyedül csak a Csendes-óceán medencéje negyedével nagyobb, mint az összes kontinens együttes területe) úgy talán érthető, hogy miért is tudunk olyan keveset a pelikánangolnáról és a hozzá hasonló mélytengeri élőlényekről.